Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1873-01-01 / 1. szám

„Von dem kön. ung. Haupt-Zollamte in Kaschau. An die löbl. k. ung. Tabak Fabrik Direction in Kaschau. Ei officio.“ Nemde szépen hangzik ? Magyarhon dicsőségének fénykorában, az 5-ik kölcsön évében, mintha csak Bismarck által meghódított tartomány volnánk, egyik hivatalos intézetünk német nyelven küldi megkereséseit a másikhoz. No de a „Haupt-Zollamt“ oly fontos hivatal, melynek vitelére öt év alattt sem találkozott alkalmas magyar ember. Menjünk tovább ! „Von der kön. ung. Finanz Ministerial Steuerund Gefallen-Buchhaltung. 8379. An das löbliche königliche ungarische Tabak Fabriks Direction in Kaschau. Dienstlich.“ (Postabélyeg: Buda) Mégsem pirulsz, édes magyarom ? Az a Kerkápoly Károly, ki pápai professorból pénzügyminiszteri fényes állásra vergődött, oly lenézőleg tekint saját, édes véreinek tudatlanságára ! Hj a paraszt, Kerkápoly lumen, a „Steuer und Gefallen-Buchhaltung“ hivatalnokai mind megannyi csillagok ; a kettő együtt Magyarhon fénykora. Ha e csillagok jobb hazába költöznének, pislogó mécs válnék Kerkápolyból, setétség lenne Magyarországon. Végtére is van még elég hivatal honunkban, hol az ügykezelési nyelv a magyar. Példának okáért: „2406/1872. Von der k. u. Staats Druckerei. (Pecséthely , Buda) An die löbliche k. ungarische Tabak Fabriks-Direction in Kaschau. Ex offo.“ Biz ez szintén németül hangzik, de hidd el nyájas olvasó, Kerkápoly a legmegyőzőbben fogja bebizonyítani, hogy mégis magyarul van mondva. Kerkápolynak ez már tudománya. Drukkolni lehet huszonegyet, ferblit, schlagert; a Staats-Druckereiban német betűkkel drukkolnak, hogy annál több magyar maradjon. Ez a legnagyobb fokú államgazdászat : a magyar betűket tőkésítjük, a németeket szórjuk mint a polyvát, pazaroljuk, míg ki nem üt a csőd. Akkor aztán ide veled magyar betű ! Akinek e Kerkápolyféle szarvas okoskodás nem tetszik, az menjen a budai államnyomdába szedő inasnak, — majd ha isten annyira felviszi a dolgát, hogy a nyomda igazgatója lehet, akkor hivatalos’megkereséseiben használhatja a magyar nyelvet: most még czoki, mert nincs értelmes magyar igazgató. — Talán elég is volna a jóból? Még egyet: „Vomk. ung. Finanzministerium. 7 : 4064. An die k. u. Tabakfabriks-Direction in Kaschau. Dienstlich“ De már erre a rhinocerosnak is pirulnia kell. A magyar pénzügyminisztérium maga is német nyelven levelez alantas közegeivel Hát van még e világon valahol ily szégyenletes kormány, a nemzet létjogát ennyire tipró alkotmányos hatalom ? Adjon nekünk a kegyelem istene jövőre ízletesebb lapdacsokat — Kerkáphly ■ és társai „kotyvasztok“ nélkül, tulajdonnevek kiírását bővebb tanulmányozás alá veszi, nehogy egy tollvonásával két szelíd embert dühös tigrisekké változtasson. A közgyám a versengést nem is vette észre, annyira el volt merülve a betűzgetésben: — Zerghe, — nem : Zerghe , az ördögbe is, meg van ! Tessék ide nézni, ez csak Zerghe lehet. Erre azután egy nagyszerű nyelvészeti értekezés fejlődött ki. Zerghe egyszerre beletalálta magát a magasabb nyelvtudományba: — Világos, hogy istenben boldogult Bársony bátyám csak engemet érthetett, mert ő mindig úgy mondta, hogy ember, nem pedig ember; épp úgy mondta Zerghe és nem Zerghe. Az azonban nyilvánvaló, hogy Zerghét csak nem fogja Zerghének írni. — Hamis az okoskodás, a te nevedben nem is fordul elő az ő betű, s igy csak tollhiba lehet, hogy a név elején fordul elő a vége helyett ; ezt könnyen meg lehet bocsátani szegény Bársony bátyánknak, minthogy ő nem valami nagy gyakorlottsággal birt vala az irás mesterségében. Én csak a tekintetes közgyámorra mint okos emberre hivatkozom, aki előtt ez minden esetre igen tisztában áll, és én nem fogok csalatkozni igazság szemetében. így ment nyilatkozat, válasz, viszonválasz, — és így tovább. Zerghe azután más cselhez folyamodott; oda fordult a busongó Malvinhoz, aki egy csepp kedvet sem érzett e két villongó emberhez, és nem bánta már akármelyikhez kelljen is mennie; csak már hagyjanak neki békét. — Nálam úgy lesz dolgod, kislányom — kezdé édeskésen Zerghe — mint saját jó apádnál volt; a feleségem is valóságos édes anyád lesz. Tudod, ő nagyon jó asszony, s mi minden kitelhetőképpen szeretni fogunk; azután úri háznál lakói legalább, ha hozzám jösz , mert az én csa k A tanfelügyelő válasza: Tisztelt szerkesztő úr! Midőn baráti szívességből kezemhez jutott lapjának december 4-iki száma, és benne megolvastam „Imre Lőrinc érdemkoszorúját“ ; tisztába jöttem magammal aziránt, hogy annyi figyelmet, mint amennyit csekély személyem irányában hónapok óta tanúsít az abauj-kassai közlöny, köszönő szó nélkül hagynom nem lehet. Köszönetem tárgyát különféle keserű szemrehányások képezik, melyek abban culminálnak , miszerint tanfelügyelői állásomban,az abaujmegyei iskolák ügyén „egy zabszemnyit sem" lendítettem.“ E szemrehányások és azoknak helyenkint kímélet nélkül személyeskedő modora, mely a tárgyilagosság itélőszéke előtt a kitűzött célhoz illő hangulat komolyságába szégyenletesen beleütközik — e szemrehányások tartalma tehát és a felszóllalás kíméletlen módora ki fognak menteni a tisztelt olvasóközönség előtt; hogy amidőn az abauj-kassai közlöny részéről az abauj megyei közoktatási viszonyokra vonatkozólag felhozott állításokhoz válasz — és felvilágosításképen hozzászólok, a szerénység zajtalan teréről kilépve, ott ahol el nem mellőzhetem, beszéljek önnön magamról is azon ügy érdekében, melynek intézésével kormányilag megbizattam, és mely jelen nyilatkozatom folytában alanyiságomtól nem mindenütt lesz elválasztható. Mielőtt azonban a dolog érdemlegébe bocsájtkozhatnám , azzal tartozom az abauj-kassai közlöny t. szerkesztőségének, hogy eddigi hallgatagságom okát őszinte nyíltsággal kifejezzem. Midőn az abauj-kassai közlöny megindult, jóllehet politikai hitvallását nem osztom, arra voltam elhatározva, miszerint népoktatásügyi viszonyaink ismertetésére én is helyet kérek a lap hasábjain és hivatalos közléseimet, az egyházi hatóságokhoz, tanítókhoz, községekhez intézendő felhívásaimat közzététel végett a tekintetes szerkesztő úr szíves rendelkezésére fogom bocsátani. Ebbéli készségemet megelőzte a közlöny — úgy gondolom — mindjárt az első számban. De éppen ezen előzékenység, melynek révén szerkesztő és közlő egy nagy és szent ügy szolgálatában politikai nézeteiknek eltérő iránya mellett is, fesztelenül találkozhatának, gyanút keltett lelkemben a felszóllalás intenziojának tisztasága és a személyes vonatkozás elfogulatlansága iránt. Mert a szinai községi iskola tárgyában hozzám intézet interpellatio be nem várva a fölvetett kérdésre adható felvilágosítást, tartózkodás nélkül elitéli eljárásomat, sőt egyenesen kimondja, hogy az ultramontánokkal „a törvény megrontására szövetkeztem.“ Mi ezen első interpellátiót — helyesebben mondva — ezen első határozott támadást követte, annak minden szava az önmagával tetszelgő kíméletlenség kifakadó vadságával és a személyeskedés hevülékeny gondatlanságának túlzásaival oly ládom régi, a származási fámat megmutathatom, megláthatod, hogy családomban nagy emberek voltak, kiknek nevei aranybetükkel vannak megörökítve Csókabánya évkönyveiben. Mig, ha Zerghőhöz mégy, mi mulatságod lesz annál a korcsmárosnál, feslett életű tivornyázók között ? Édesapád — isten nyugtassa szegényt! — mikor nála voltam, sokszor felfohászkodott; bárcsak valami becsületes jó emberre bízhatnám leányomat halálom után, és ilyenkor mindig, oly szelíden és kérőleg, nézett reám, hogy szinte ellágyultam bele. — És nagyobb hatás kedvéért szemeit kezdte törülgetni kendőjével. Zerghő pedig a közgyámot iparkodott meggyőzni: — Méltóztassék elhinni: a boldogultnak én igen kedves embere voltam; többször saját szavaival ígérte gyámságom alá leányát, mikor már betegeskedni kezdett. Itt elhallgatott, szinte megrettent tőle, hogy mennyire elveté a sulykot; hanem azután megint csak összeszedte magát s úgy bizonyítgatott, mintha a közgyám merőben tagadásba vette volna állításait ; beszéd közben oldalpilantásokat vetett Zerghére, amint az Malvinnal beszélgetett, és nem vette észre, hogy a közgyám összeránczolt homlokkal valami felett gondolkodik, ami erősen igénybe veszi minden figyelmét; éppen e folytonos beszéde térítette magához a közgyámot: — Furcsa, de úgy van! — kezdő nagyot fújva a közgyám, miközben végig kaparászott fején. — A hatóság, a törvény embere sokszor nagyobb dilemmába kerül, hogy sem ki tudna belőle szabadulni ; mindazáltal uraim én megkísértek egy módot, mely talán mindnyájunk megelégedésére fogja a dolgot megoldani. A férfiak kíváncsian néztek a közgyámra. — Kisasszony, — folytatász, Malvinhoz fordulva — néhai Bársony Tamás úr, a kisaszony boldogult álláspontot jelez, melyből komoly értekeződésre tárgyszerű vitatásra, és a megyei közoktatás hiányainak földerítésére eredményesen elindulni nem lehetett. Így jön, hogy szó nélkül, mély sajnálattal vonultam vissza eredeti elhatározásom eszméjétől, és tartózkodtam közleményeim által hallgatólagos solidaritást vallani az abauj-kassai közlöny alapfelfogásával akkor, midőn az országos közoktatási kormány személyesítőjét nem egyszer gúny tárgyává tenni, a tekintély fogalmát helytelen eszközökkel következetesen ostromolni, magánügyekbe avatkozni, és mindennemű kormány közegek ellen oktalan gyűlöletet szítani nem vonakodott. Hallgatagságom eredményéül azt reménylettem, hogy az abauj-kassai közlöny beleunván saját olvasó közönségének rendszeres fárasztásába, és finom ösztönnel megsejtvén viselkedésem igaz okát, elvégre is agyonhallgat. Csalódtam. — A közlöny támadásai meg nem szűntek, elmérgesedtek, a közönség véleményét — mint minden kitartó erőfeszítés — személyemre és működésemre vonatkozólag ferde irányba terelték, és a hangzatos, de azért a bizonyításra nagyon is rászorult állítások relatív hitelességét azon határig terjesztették, melyen túl az önvédelem kötelessége az ügyvédelem kötelességével azonos. Azért paktáltam t. szerkesztő úrral, de bocsásson meg, nem egyedül az iskolai adatok közlése iránti időre nézve, hanem és főleg aziránt, hogy mellőzve minden polemizáló kötekedést, közleményeim az eddig történt sértegetések, komoly és éltető megtámadások kölcsönös elejtésével az abauj-kassai közlönybe felvétessenek,mihelyt azoknak laptudósítás alá leendő rendezése hivatalos körülményeimhez képest lehetségessé válik. Paetáltam tehát tisztelt ellenfelemmel, anélkül, hogy közlönyét az általános és hamisítatlan közvélemény hordnokának tekinteni szerencsés lehetnék, oly szándékkal, miszerint a fenforgó viszonyok sajátosságának keretén belül egyesült igyekezettel szolgáljuk Abauj megye tanügy törekvéseit. Föltételesen tett ígéretemet annak idején be nem válthatván, a t. szerkesztőség neheztelését vontam magamra. E neheztelést természetesnek találom. De t. szerkesztő úr méltányérzete részemen lesz, ha elmondom, hogy ígéretem teljesítését csak is a physicai idő hiánya lehetetlenítette. Mert, hogy a sokból csak egyet említsek, az irodai ügyvitel teendőimnek ezen csak másodrendű ágazata január 1-től mai napig 1450. számra tömegesült forgalom nívóaujára emelkedett lévén, ezen halmaz feldolgozására mindössze két ember másol. Azonkívül a jelen évben, és különösen annak folyó végnegyedében a felnőttek oktatása, statistikai adatok öszeállítása, a rendes látogatások elintézése stb. győzhetlen tömmeggé növesztette az ügykezelést. édesatyja, előttünk fekvő végrendelete által egy gyámot nevezett ki, azonban kezeinek gyarló erőtlensége folytán annak nevét általunk el nem olvasható módon írta le. nagy bajból tehát csak úgy fogunk kibonyolódhatni, ha a kisasszony akaratát tekintetbe vesszük, amit ugyan rendes körülmények között nem rajtunk függene megtenni. Minthogy azonban a gyám csak e két úriember egyike lehet, mint kifejlődött épeszű hajadont megkínáljuk a választással. Meg kell jegyeznünk, hogy mindkét úriember érdemes polgára városunknak. Ezennel tehát a kisasszonytól függ egyiknek adni az elsőséget, az lesz azután a gyám, a másik pedig nyugodjék meg a választásban szép megelégedéssel. Malvin határozatlan volt, a választandók aggódva kisérték szeme járását, szinte ki akarták olvasni gondolatait. Zerghének azonban megnyerőbb arcza volt és eleget hízelkedett már neki — hogy rá essék a választása. — Bizony, hm! — kezdé ez örömittasan — a választás helyes volt, méltó egy szende hajadonhoz, mert hát én feleséges ember vagyok, s igy jobban is gondját viselhetjük neki, mint azt egy özvegy ember tehetné. Vallásunk is egyforma; ő is reformáta lévén, a házi szokásokat könnyebben eltanulja, s igy hamarább is hozzánk szokik. — Az ám „madárhitű“, azt hiszem, hogy jobban szereted, ha nálad lesz, mintha hozzám kerülne, de várj, nem hagyom ezt abban; mindjárt fiskális kezeire bízom az egész ügyet, s meglássuk kinek lesz igaza! — s dühtől lángoló pillantást vetvén a gyülekezetre, ott hagyta a gyámnoki hivatalt anélkül, hogy azt mondta volna: — befellegzett! Ekkép változtatta át Malvin a jó barátságot gyűlölségre, és e gyűlölködés könnyen veszedelmet hozhat Zerghóre, mert ő sokkal tartozott Zerghének. (Folytatása következik.)