Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-08 / 14. szám
Kassa, április hó 8-án. IV. évfolyam, 1875. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő utcza 70. sz. II. udvari emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csikttartökön. 14. Szám. ABAUJ-KASSAI LONY. (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj s 5-hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Teendőink: I. A fuzionális agitácziók, az országszerte divatba jött ölelkezés, lakmározás s egyesülés az eddig heterogéneknek ismert elemek közt, megerősíti e lapok 6. számában kimondott állításunkat, hogy nekünk politikai öntudattal bíró néposztályunk nincsen.___ Nehezen esik kimondanunk, •— de a tényeket nem lehet eltagadnunk; — hogy Magyarország választópolgárai ez idő szerint tömegesen hódolnak az aposztázia tanának, s kevés kivétellel követik képviselőiket az elvtagadás erkölcstelen útján. Lehetséges volna-e oly nagymérvű tömeges elpártolás az eddig büszkén lobogtatott ellenzéki zászlótól, mint amilyenről napilapjaink tudósításai tanúskodnak, ha a választópolgárság egyéb is volna, mint minden politikai öntudatot nélkülöző nyers tömeg, melynek kegye oly változó, mint a márcziusi időjárás . Az igaz, hogy a népkegy állandósága soha és sehol sem állt valami jó hírben; a Barabások gyakran szerepeltek a Krisztusok mellett minden nép történetében, de a népkegy kebelrázó, majdnem az öngyilkossággal határos változékonyságáról s a Barabások felülkerekedéséről a magyar nemzet annáleseileg többet beszélhetnek. Minden nagy emberünk megtört szívvel múlt ki az árnyékvilágból; kortársaitól gyakran üldöztetve, mindig félreértve, csak az igazságosabb utókor által részesültek megérdemlett méltánylásban. Legnagyobb királyunk „az igazságos“„Mátyás, nemzetünk dísze, büszkesége, ki a bent dúló egyenetlenségen diadalmaskodván, nemzeti dicsőségünknek, mely Budavárából egy világra szárnyalt, zászlóvivője vala, hála fejében azt nyerte el azoktól, kiket ő a porból kiemelt, hogy lovagias fiát, a minden férfi erénynyel megáldott Corvin Jánost, megtagadták egy „Dobzse“ miatt. Rákóczy Ferencznek, nemzeti önállóságunk nagy bajnokának, Rodostóban kelle elmélkedni kortársainak hitványsága fölött, kik őt törvényileg honárulónak nyilvánították. Kossuth Lajosnak, az egyenlőségi nagy eszme megtestesítőjének, bujdokolva kelle menekülni egyik országból a másikba; mialatt itt találkoztak még oly korcsszülöttek is, kik Haynau-t, e vérszopó hiénát, dicsőítették. Az aradi vértanukra fátyolt vetett nemzetünk . — Görgey költeményekben dicsőittetik s a muszkavezetők zsíros nyugdijakban részesülnek! Ki győzné ama számtalan példát felsorolni, melyek arról tanúskodnak, hogy hazánkban minden arasznyi föld vértanúi vérrel van megszentelve, mialatt a nemzet hóhérai, kik e vért ontották, puha párnák közt adták ki fekete lelköket. És mégis mindig találkoztak itt elegen, kik a hitványságot dicsőítették, a hóhérok előtt térdet hajtottak! Történhetett volna-e mindez, ha öntudattal, érett politikai nézetekkel bíró nép lettünk volna? De birkák voltunk mindig, a kolomp után jártunk , egyes felkapott nevek varázserőt gyakoroltak reánk — annyira, hogy ha azok, kikből bálványt faragtunk magunknak, el is hagytak minket, meg is tagadták önmagukat, mi tömegestől rohanunk utánuk, s követjük őket, nem is kérdezve többé, vagy legalább nem gondolva arról, hová mennek. <A_ személykultugg.különösen a legújabb időkben, a legnagyobb..átokká .vált. nemzetünk MTO názve. A személykultusz megteremtette 67-ben a közösügyes alapot; a személykultusz adott többséget 69. és 72-ben a közösügyes pártnak; — a személykultusz hozta létre a mostani fúziót a Deákpárt és a balközép közt. Igaz, hogy a személykultusz hiányát némely embereknél pótolja az önérdek, de a személykultusz rendszerint politikai pártmozgalmaink főintézője. Azért, ha akarunk egészséges politikai viszonyokat létrehozni, mindenekelőtt meg kell döntenünk a személykultuszt. Meg fogjuk pedig dönteni, ha sikerülene egy politikai öntudattal bíró néposztályt teremtenünk. Mily módon tartom én ezt legczélszerübben kivihetőnek saját pártunk körében, ez iránti nézeteimet szándékozom e czikksorozat következő részeiben elmondani, s ezzel beváltandom e lapok 7-ik számában tett ígéretemet. Hedry Bódog: „Lement a nap“ .. . (Feljönnek-e a csillagok?) Urunk 1867-ik esztendejének julius hó 2-ik napján lépett Abaujmegye az ellenzéki megyék sorába; 1875. áprili-én vált ki s helyezkedett a sokkal kényelmesebb „kormánypárti“ polezra — a hazáért! 1867. julius hó 2-án Jakabfalvay Ferencz egy ő felségeikhez intézendő bizalmi s hódolati feliratot terjesztett elfogadás végett a bizottmány elé. A felirat a magyar királynak hála köszönetet mond a megkoronáztatásért s az ezt követett kegyelmi tényekért. Lacsny Vincze nem pártolta az indítványt, Szentimrey Elek tiltakozott ellene, Hammersberg László nem akart hálákat zengedezni ott, hol jogaink viasszaadásáról van szó. Péchy Tamás a koronázási tényért megszavazta a bálafeliratot, de a kegyelmi tényekről mit sem akart tudni, sőt a megyék jogkörének megcsonkítása miatt óvást indítványozott, melyet a megye fel is küldött a minisztériumhoz. Ez mind csak bevezetés volt. Jött a szathmáriegyei határozat, mely tiltakozik a 67-es bizottsági munkálatnak törvényre való emelése ellen, s ha mégis törvényre emeltetnék, azt alkotmányos úton mielőbb megváltoztatni kívánja. Szép idők voltak azok Teleky Péternek, a kormánypárti alispánnak, csak a „tiltakozás“ ellen volt kifogása, de maga is amellett volt, hogy „a közösügyi törvény, ha az károsnak bizonyul, alkotmányos uton megváltoztassák.“ Azonban Szathmáry Miklós indítványa, Péchy Tamás meggyőző érvei és Lacsny Vincze erélyes nyilatkozata következtében, Abaúj megye a szathmármegyei határozatot egész kiterjedésében magáévá téve s erről Szathmármegye közönségét kiértesíteni határozó. Persze, hogy ez régen volt. Minek e papírról a nyolczéves port letörölni? Azóta hazánk jobb jövője iránti reményünk a fagypontra szállott; a közösügyi törvény nemcsak károsnak bizonyult, de az örvény szélére vitte hazánkat ; a józan logika tehát azt hozná magával, hogy nem csupán Teleky Péter, s a vele hasongondolkozásúak, hanem a 67-es törvény alkotói is, egytől egyig a mi sorainkban küzdjenek és egy szívvel, egy lélekkel ama törvény megváltoztatásán munkáljunk. Csakhogy az élet kineveti a logikát. És nálunk divat: logika nélkül élni. Aki elvek szerint kormányozza életét, az bolond. A körülményekhez kell alkalmazni az elveket, — ez a káté. Könnyű volt 1867-ben ellenzékeskedni. Akkor még csak sejtettük, hogy a kiegyezési törvény káros lesz; most már tudjuk. És mert tudjuk: megszűntünk ellenzék lenni. Más is van a dologban. Mondd csak szives olvasóm, nem más embernek érezted-e magadat, ha Pesten jártod után rokonid körébe érkeztél? Hát még ha egy országgyűlési képviselővel is szólottál, ki neked titkosan, négyszemközt, a legbizodalmasabban Andrássy, Tisza, Ghyczy nagyszerű — de „be nem vallható 1 terveit emlité? Ily két percznyi beszélgetés feledteti veled a bajt, nyomort, elvet s mindazon kételyt, melyet valaha országos képviselőd iránt tápláltál. Pedig hát most sokan megfordulunk Pesten, képviselőink is ellátogatnak — haza, és mindenkivel tudnak valami titkosról, be nem vallhatóról — kaczérkodni. Még ennél is több van a dologban. Azok a férfiak, akik 1867-ben károsnak sejtették a kiegyezési törvényt s ezért opponáltak, most pedig károsnak tudják s ezért fuzionáltak: mind nagy emberek lettek. Ki itt, ki ott, ki igy, ki úgy — de megtalálta a boldogságot. Akinek ismerete, tudománya csak a megye határai közé van szorítva. aki az ország nyomorát csak az után méri, hogy megyéjében az ipar- és kereskedelem pang, a közigazgatás és igazságszolgáltatás resz, az adó elviselhetetlen, a kenyér fogyatékán, az lehet igen becsületes ellenzéki ember, csak ne lármázzon sokat. Hanem akinek dolgát az úristen felvitte; aki hol miniszter, hol főispán, hol tanfelügyelő, hol bíró, hol képviselő, hol nyugdíjas lett, az bizony nem találja oly rosznak még a kiegyezési törvényt sem, hogy amiatt „egy időre“ feszengni kellene. „Az intelligenczia jobboldali, az intelligenczia fúzió párti!!“ Én édes istenem, hisz az nagyon természetes ! Minek vakarná, akinek nem viszket ? Vagy visszavonul a politikai küzdtérről, vagy dicsőíti a meglevő állapotot. Ő tudja, miért. Eltértünk a tárgytól? Igaz. Lássuk hát az ünnepélyes kézfogót, mellyel Abaúj megye eddig , makrá“-nak csúfolt déli vőlegénye eljegyezte magának a deficites aszkárban sínylő „fényes Alkotás” kisasszonyt. A Léderer szállodában esti 63/4 órakor kezdődött a családi ünnepély. Darvas Imre, a vőlegény atyja, üdvözli a násznépet, s mint hajdan Ábrahám Izsákot, ő is kész, fiát a menyasszonynak feláldozni. Jakabfalvay, a másik örömapa, tiltakozik az ellen, mintha ő családja nevében hízta volna meg vendégeit a lakodalomra; itt bizony nem lesz sem ebéd, sem vacsora, sem gulyás, sem galuska, sem lepény, sem túró, mert a menyasszony családja szegény. Ő addig ismeri fiának a vőlegényt, míg ad aprítani valót a tejbe, azon túl „mind a vizig szárazon.“ Meczner Ferencz üdvözli a házaspárt minden fentartás nélkül. Juhász M. főügyész szerint a házaspár „egyesülését“ magasabb családi tekintetek kívánják. Ha az „egyesülés“-nek nem volna gyümölcse, válópert indítunk. Szentimrey Lajos aggályát fejezi ki a fölött, mintha az elválás oly könnyen menne. A menyasszony katholikus s most is az ágyhoz szegezve, lázban fekszik. Ő úgy látja, hogy a vőlegény a jelen szerződés megkötése által csak a menyasszony terheit fogja örökölni. A ház becsülete azonban megkívánja, hogy miután a vőlegény járatos volt a házhoz s hírbe hozták vele a menyasszonyt, az esketés megtörténjék. Bárczay Albert, násznagy fátyolt kiván vetni a múltakra. Az utólagos házasság — ha volna is valami a dologban — törvényesíti a múltban történteket. Erre Darvas örömapa kimondja az áldást s felolvastatnak az üdvözlő táviratok, melyeket Károlyi Ede, Szentimrey Elek és Szathmáry Miklós „nagybácsik“ az örömházhoz intéztek. A násznép oszlófélben van, ketten, hárman, tizen, huszan kezdenek zúgolódni, hogy ők bizony nem követik a házaspárt. Hanem válaszul kapják, hogy ide nem is volt hivatalos más vendég, csak aki igennel szavaz. Erre újabb zavar következett. Az örömszülők konstatálják, hogy a gyülekezetnek nem volt pennája, mely a szerződést feltegye. Utólagosan kinevezik pennának Juhász Mihályt. Ismét újabb zavar. Bárczay Albert násznagy figyelmezteti a lakodalmas népet, hogy plaká-