Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1880-01-01 / 1. szám

Stitt* Vedocki kuUnica v Kenclack IX. évfolyam 18 £$(/c.38365 392.—1. szám. Kassa, január hó 1-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harangutca 10. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek "1H8 csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön.KO Politik ABAUJ-KASSAI zumai és vegyes tartalm 11 Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. . írt — ki. Félévre.........? „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők, mi Uj év napján. Az élet keserűségei megmérgezik az ember minden örömeit. Az ember azért nem élvezheti teljesen még kevés derült napjait sem, mert nem tudja: élete láthatárán nem tűnik-e elő egy fergeteget jelző fekete pont éppen akkor, mikor az legderültebbnek látszik. A pillanatnyi boldogságot is csak a csalóka reménynek köszönhetik azok, kik még tudnak boldogok lenni. Aki e múló, örökké csalfa érzeménnyel leszámolt, akinek reménye hajótörést szenvedett, annak ne is beszéljünk boldogságról. Azért óvakodjunk szétrombolni bárkinek légvárait, melyeket a remény ábrándjaiból épített magának. Ne irigyeljük e boldogságot senkitől akkor sem, ha magunk már teljesen leszámoltunk vele. Az új év életünk oly szakát képezi, melyben kiki mérleget alkot magának ábrándjaiból, reményeiből. Az egyik rovat — hogy materiális korunk nyelvén szóljunk — képezi a teljesült, a másik a „teljesítendő“ reményeket. Lapunk, a nyilvános politikai élet egyik közege lévén, tisztelt olvasóink természetesnek fogják találni, hogy a mi új évi mérlegünk nem vonatkozhatik a magánélet körülményeire, de annál nagyobb kötelességünknek tartjuk, egy lefolyt időszakkal hátunk mögött, s egy újnak a küszöbén vizsgálni: mennyiben teljesültek s mennyiben lőnek semmivé pártunk azon irigylendő optimistáinak politikai reményei, kik nem csak vérmes reményeket táplálnak nemzeti fenállásunkat illetőleg, de megingathatlan meggyőződésökké vált a pessimisták előtt csak egy chiméra értékével bíró azon hitök, hogy mi — magyarok — még szerepelni fogunk a világ színpadán! Nem akarjuk e helyütt vitatni : mi jogosultabb ez idő szerint Magyarországon : a pessimistikus felfogás-e, vagy az optimizmus ? — Annyi azonban tény, hogy míg az előbbi malmára dolgozik minden nálunk, az alatt a jó optimisták csak a múltból, a magyar történelemből merítik a jobb jövőben való reményeket. Ámde, nem joggal kérdheti e tőlük bárki az ellenkező táborból: mikor volt a magyar nemzetnek az elaljasodás oly nagymérvű korszaka, mint a mostani ? Az nem vehető "érvnek" az optimisták rózsás reményeik mellett, hogy a nemzetnek voltak Ephialtesei a múltban is, gonosz, hazavesztő jellemei elég gyakran, s még sem veszett el. Igaz — nem tagadjuk, — hogy nem minden magyar, magyar volt a múltban is, s a hazaárulás, gazság becstelenség, szolgalelküség annyi jeleivel találkozunk történelmünk azon lapjain, melyek a „Habsburg ház“ uralkodása alatt meghattak, — hogy valóban a gondviselés csodájának kell tekintenünk eddigi létezésünket; — ámde a nemzeti bűnök tömegesen ezelőtt csak a főarisztokrácziát infierálták, mely készségesen hódolt a legveszedelmesebb hatalomnak is, ha ez a főarisztokráczia önző érdekeit kielégítette. A nemzet zöme s ezeréves fenntartója: a közép- és kisbirtokos nemesség soraiban csak szórványos alakban pusztított a korrupczió. A derék kuruczok részére ez osztály szolgáltatta a döntő kontingenst, a nemzeti törekvések pártja ez osztályból alakult mindig, a fő-arisztokrácziából ujonczozott s a bécsi burg sikamlós parkettjén fütty után tánczoló „osztrák birodalmi“ párttal ellentétben. A „misera plebs“ a múltban nem képezett cselekvő tényezőt a nemzeti életben, de azért megvolt a jó tulajdonsága mindig, hogy inkább szított a nemzeti, mint a birodalom - egységi ügy barátihoz. Ma egészen másképen állunk. Fő-aristokracziánk ugyan nem lett magyarabbá, nemzetiebbé, mint volt II. József, Mária Terézia idejében ; e helyett azonban tagjainak jelentékeny része leszállt a társadalmi becsületesség palozáról a közönséges szédelgés sorába. A közép- és kisnemesség — fényes múltjához egészen következetlenül — tizenkét év óta abban leli büszkeségét, hogy most már nem kell csak egy hazáért lelkesülnie nagy szivének, de válogathat szorosabb és tágasabb hazája közt, dicsőítheti Henczit, száműzheti Kossuth Lajost, Csáky-szalmájának tekintheti az ország közvagyonát, s végül azon grácziában is részesülhet hébehóba, hogy megválaszthatja egyhangúlag képviselőjének azt, kit Bécsben és Budán, a miniszterelnöki palotában óhajtanak. Csak..a ..nép,az nem hagyta el a nemzet ügyét. Ahol csak az édes magyar szó hangzik, ott a nép nem hagyta el a nemzeti lobogót, nem sorakozott a labanczokhoz. De ennek vezérei tunyák, korlátolt látkörüek. Hát ez ugyan: t. i. a nép hazafisága, reménynek valami, de ha megfontoljuk, mily rohamosan terjed a korrupczió országunkban, ha figyelmünket nem kerüli el az imént lefolyt év, melynek mérhetlen botrányai s gazságai sem ártottak a botrányok talpkövének, Tiszának s rendszerének, — nem tartjuk jogosulatlannak a pessimizmust, mely nem vár semmi jót a nemzetre nézve, mostani küzdelmünket is már csak halálos vergődés gyanánt nézi. Bár ne lenne igaza ! Bár mi is boldog reménnyel nézhetnénk egy igazán boldog uj év elébe. Henry Bódog. Utonállók. Biringer postaigazgató urnak tudomására hozzuk a következő esetet : Múlt pénteken esti 8 órakor a kassai regálebérlők poroszlói a Fischer-kert melletti Hernádhidon a Beődből jött postakocsist megállították, s arra kényszeritették, hogy a taligában hozott csomagokat egyenkint felmutassa. A poroszlók a postai küldeményeket megvizsgálták, s csak a vizsgálat megejtése után bocsátották a postakocsist szabadon. Hát ez valóságos utonállás. Több az utonállásnál. És mi egyátalán nem birjuk felfogni, hogy a postakocsis nem tudja a maga leczkéjét s az utonállókat le nem lőtte. A postai küldeményekhez piszkos regále-kezeknek nyúlni nem szabad. Ha azoknak az „enyém és tied“ között különbséget tenni nem tudó uraknak gyanujok van, hogy a postakocsis regále- vagy fogyasztási dij alá eső árukat importál; tessék őt szemmel kísérni a postaházig s ott postahatósági ellenőrzés mellett vizsgáltatni meg csomagjait. De késő estve útját állni s a postai küldeményeket Csáky-szalmájaként széjjelhányni : ez a büntető törvénykönyv §§-ainak súlya alá eső bűntett s három évig terjedhető börtönnel fenyittetik. Ne is forduljon Biringer postaigazgató ur’a város főkapitányához. Ott legfeljebb birságbüntetésben marasztalnák el — nem is a poroszlókat, hanem a postakocsist. Ennek az ügynek egyedül illetékes bírája : a kassai bünfenyitő törvényszék. A mi barátaink. A „Független Hírlap“ nemrégiben szólt az udvarmesteri hivatalról, mondván, hogy nem barátja ily czafrangoknak, de ha lenni kell, legyen magyar. Most a „Pesti Napló“ szintén hangsúlyozza azokat a politikai okokat, melyek a mostani udvarmesterség ellen szólnak. Időszerű lesz tehát ezekről „a mi barátainkról“ még egyet mást elmondani. Az udvari hévmérő igazgatója nem Hohenlohe herczeg, ki nem több, mint a „Gerolsteini nagyherczegnő“ báró Pukkja. A totum-fac, a mindenható a főlovászmester: Grüne, aki magyarfalóbb nemzetünk minden ellenségénél, ki gyűlölettel fordul el mindentől, a mi magyar. Ez az ember a hagyományok, végrendeletek végrehajtója, ki minden szabadelvű törekvésnek veto ot kiált s nemzeti függetlenségünknek, önállóságunknak átkos akadálya ! ki egy kanál vízben szeretne megfojtani mindnyájunkat s magát Tisza Kálmánt és adhaerenseit sem tartja elég fekete-sárgáknak ; szeretne egy vérfürdőt rögtönözni, egy Szent Bertalan-eset, hogy az „ungarische Bagage“ megsemmisüljön s a „Betyáren Land“ termékeny síkjai Armin utódjai bitangjára kerüljenek. Nem boldog, mig a*„barbari sehes“ s „rebeller Volk“ el nem lesz törölve a földszigéről . . . Ehhez az emberhez képest Andrássy, Tisza és Szapáry, adócsavaruknak összes apparátusaival ünnepi áldás reánk nézve. Saját vérünkkel, pénzünkkel kovácsolja terveit s minden ékszerünket rárakja Bécsre, hogy Budapest a harmadrendű világvárosok sorából ki ne emelkedhessek. A király és királyné magyarországi tartózkodását nem szereti. Ez az oka, hogy nem is igyekezik felhasználni a kezei között levő erőt és eszközöket, hogy tartózkodásukat lakályossá tegye , sőt részakaratból inkább, mint tudatlanságból elkövet mindent, hogy megutáltassa az uralkodó pár itteni tartózkodását. Ha a budai várkertben vagy Gödöllőn van egy hely, mit a királyné szeret, az az ő rendeletéből ismeretlen okokból el lesz jutitva, megsemmisítve. A hir azt is rebesgeti, hogy himlőről, ragályos betegségről ő fest fekete ördögöket, a falra, csakhogy urasága magyar levegőt ne szívjon .... Terveinek hü végrehajtója s a magyar faj következetes üldözője: Szupp, a budai és gödöllői várkapitány. Valóban szégyen, hogy Mátyás király palotájában, hol annyi derék magyar várnagyoskodott, olyan ember izetlenkedik, kinek ha magyarul kellene kenyeret kérni, elveszne; részint mert nem tud részint mert mélyen gyűlöli a magyarfajt. Tettei bizonyítják. A gödöllői parkban, bizonyára a főlovászmester ajánlatára és rendeletére vandál pusztítást követett el és ma is prófétája a részakaratu izléstelenségnek. A cselédség magyar részét boszantja és minden tettével elárulja a magyar faj gyűlöletét. Ilyen emberek kezébe van letéve Buda és Gödöllő lakályossá, kellemessé tételének kérdése. A famulus méltó a mesterhez; hűséges kitűzője a feketesárga zászlónak s ápolója a germanizációnak. Különben nem is maradhatna meg gróf Grünóvel. Iparunk, művészetünk, kereskedelmünk s a mi legfőbb, nemzeti becsületünk és méltóság-érzetünk követeli, hogy magyar udvarmester legyen, a ki a civillistából kezeire bízott pénzt a mi művészetünk és iparunk emelésére is fordítsa, ki a király és királyné szivét ne igyekezzék elfordítani hazánktól és nemzetünktől ! „Független Hirlap“. Apróságok. A muszka nihilisták a fehér szár ellen rövid idő alatt már a második merényletet kísérlették meg. Hja, nem csoda ! a zsarnokok kora lejárt, s a világszabadság eszméje mély gyökeret vert a népek szivében. A pénzzel és vérrel adózó csőcselék (!) már azt is tudja, hogy nem a zsarnokokért van a nép teremtve, hanem ellenkezőleg, az államfők a népért. Mulatságos ember lehet a moszkvai főkormányzó; 196 házmestert csukát be a cár elleni merénylet alkalmából azért, hogy felfedezze a tetteseket. Szegény ördög, úgy látszik, még nem tudja, hogy a nép a zsarnokok szolgáit sokkal jobban utálja a közönséges gonosztevőknél. Szilágyi Dezső, Apponyi gróf és a pártonkívüli augurok közt érdekes tárgyalások folynak a két párt összeolvasztása iránt, hogy egy egységes párttá tömörüljenek, mely képes legyen Tiszát megbuktatni. Későn van ez már jó urak ! A zsíros koncznak még a hulladékait is megrágták a mamelukok. Önöknek csak az üres fazék maradt. Itt van az újév. A karácson már elmúlt s mindenki megkapta (?) a maga meglepetését. A haza kapott 800.000 főnyi hadsereget, Andrássy Gyula gróf, exkülügyminiszter díszes korcsolyát, Tisza Kálmán két akó egri vörös bort, Trefort Gusztinak pedig kifizették egy 100.000 forintos váltóját, hogy jó finánczminiszter legyen belőle. Ismerek egy szobát ott, a haza határain túl,.