Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1883-01-04 / 1. szám
III. évfolyam 18113, szerkesztőség és kiadóhivatal : Kovács utcza 7. sz. a városház háta mögött. Semmit sem közlünk, ha nem tűntjük, kitől jön. Kéziratok visszaküldésérg nem vállalkozunk Mimiért értesítés a szerkesztőséghez intézendő. DV~ Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el A lap megjelen : minden csütörtökön. i.J StítM vedocki kakulc» v Iísitcla* /HVc*38366 Politikai 559—1. szitui. Kassa, január hó 4-én. ABATJJ-KASSAI Előfizetési feltételeit OS vegyestartalmú helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre.. .fi fit — kr. Félévre..........30 — „ Negyedévre .. 1 „ 50 „ Hirdetési dí. 5 hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 *cr. Nyílttól’3 hasábos petitsor 20 kr Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentre intézendők. u.1'' Felhívás előfizetésre. Nem azért írjuk meg ezt a felhívást, hogy valaki elolvassa, hanem hogy lássa, aki akarja. Múlik negyed-, múlik félév s mi bizony nem fecséreljük lapunk terét előfizetési felhívásokra. Hanem így az év végén, mégis csak ki kell egyrészt jelentenünk, hogy élni kiváltunk tovább is, másrészt nemcsak illő, de kötelesség : köszönetet mondanunk a múltért s kikérni a pártfogást jövőre. A tizenkettedik évfolyam, mely előfizetőink kegyességükből lapunk homlokára írva lesz, felment attól, hogy ígéretet tegyük . .de érezzük, mi tudjuk legjobban, hogy kevés, amit előlegül adtunk ; fogyatékos, amit viszonkövetelés fejében nyújthatunk. De erőnkön felül merni, nem tartjuk tanácsosnak, erőnk edzésére pedig várjuk a módot, mely késik, de reménnyel int felénk. Volt idő, midőn politikai következetes magunktartása miatt fogyatkoztak meg előfizetőink; legközelebb társadalmi, a zsidó-ügybeti elfoglalt álláspontunk szolgált az illetőknek ürügyül, hogy lapunkra anathémát mondjanak. Az első csapással megbirkóztunk, a második sem fog talán tönkre verni. Meggyőződésünket nem irányítják az egyes előfizetők s nem változtatja a presszió, bárhonnan jöjjön is. Politikában és társadalomban akiknek az önérdeken kivül van más szentjük is: a közjó — azokhoz tartozunk s azoknak pártfogásukat kérjük. Talán nem éppen rosz helyre appelláltuk ügyünket. Lapunk előfizetési ára: egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kajczár. Az Almás-kassai Közlöny szerkesztő- s kiadóhivatala. Francziaország szelleme, A lyrikusok állítása szerint a vihar felveszi rák az országnak az alakját, melyen átvonul, , mint a völgyeken, tereken, hegyeken átrohan,apott benyomásokat megtartja, s így emelkedik ég felé. Ilyen a lelkületük egyes nagy férfiaknak is, nzok hatalmas szellemük átönti saját egyéniségét, ját alanyi felfogását egész nemzetébe, honfitársba úgy, hogy ezek kizárólag az ő fejével gondkodnak, az ő cselekedeteit, tetteit lesik, s tőle írják a jós igét, hazájuk jövőjét. Ha valaki, úgy bizonyára Gambetta Leó olt az, kinek képe még hosszú ideig beleend élve a francziák lelkébe. Már mint gyermek, érfiui eréllyel, szilárdsággal, határozottsággal irt: „A szó kötelez!“ Ez volt jeligéje. S már mint serdülő ifjú annyira megtartotta e jelszót, hogy félszeme esett szótartásának áldozatul. A francziára nézve, ki dicsvágyó, nagyra törő, s ki hivatva érzi magát belenyúlni hazája történetébe : csak egy színpad van, ahol szerepelhet, ahol a színész, ha van drámai ereje, azt ki is fejtheti, de méltányolva is lesz: ez a hely Paris. Ide ment Gambetta is. Oly időben kezdett szerepelni, amidőn a szabadság el volt tiporva, a midőn a szabad szó veszélyes volt. Napoleon, deczember másodikénak az embere, keresztül gázolt honfitársai vérén, s korlátlanul zsarnokoskodott a gloire után vágyódó franczia nemzeten. Gambetta Párisba ment, körültekintett, s meghódította maga részére a közvéleményt. Egy torlaszharczban elesett hős, Baudin perének tárgyalásakor tűnt fel Merészen támadta meg a december másodiki államcsínyt, s megragadólag ecsetelte azt a nyomort, melyet mint Hugó Victor mondja: a „bűn története“ árasztott a franczia népre. E percztől kezdve a fiatal, ismeretlen ügyvéd vezérszerepet kezdett játszani a vén republikánusok között. Mikor azután eljött az a kor, mely a bűnt megbüntette, midőn az elaggott, botrányok, kicsapongások, és bachanaliakban kimerült imperátori intézménynek, — a császári trónnak, — összekellett omolnia, hogy helyt adjon oly eszméknek, melyek megnfjitják a népeket, boldoggá, hatalmassá teszik a nemzeteket, — akkor a fiatal, de már híres védőügyvédet és hírhedt izgatót már mint államférfit találjuk hazája kormányának rudjánál. Erélye, határozotttsága, s kitartása által tüntette ki magát úgy Parisban, mint később, midőn a népfölkelést rendezte Franciaországnak azon vidékein, melyeken még virágzott a vetés, mert azokra még horda nem tette a lábát. Ő volt az, ki késznek nyilatkozott végrehelletéig védeni a hazát. „Francziaország oszthathat, nem engedünk át egy talpalatnyi földet sem.“ Ő küzdött is, — de háta megett mégis megkötötték a milliárdos békét. Ez elkeserítette, elkedvetlenítette. Azt hitte, nyugalomba vonulhat, s élhet mint annyi százezer franczia nyárspolgár. Mintha bizony az oly véralkatú emberek, mint Gambetta, tudnának nyugton maradni. Amikor Francziaországban a belbéke helyreállott, ismét beledobta magát a nyilvános élet viharába. Bele, mert félt hogy Mac-Mahon ismételni akarja a két Napoleon által eljátszott államcsínyt. Hetekig, hónapokig volt folyton után. Ugyanazt a politikát követte, amit tettek Lamartinak, amidőn megbuktatták Lajos Fülöp kormányát. Politikai banketteket rendezett Francziaország minden vidékén. Szónokolt, izgatott Mac-Mahon ellen, s a vége az lett, hogy Mac-Mahonnak mennie kellett. Ekkor már oly hatalomnak tekintették, ki egy szavával képes megállítani a kormány szekerét. S nem máról holnapra óhajtván politikát csinálni, nem akarta hazáját idő előtt a kétséges kimenetelű revauche-háborúba s az abból eredhető belzavarokba kergetni. Azért hagyta oda kormányelnöki székét, Lite vén magát ellenségei gunyjának, az ostobák sértegető életeinek, hogy Gambetta kormányzása pünkösdi királyság volt. Visszalépett a kormánytól, s e lépésével fölülemelkedett pártokon, s pártintriguákon. Nem ő kereste a pártokat, de ezek őt. A külföldi diplomaták és államférfiak előbb tisztelegtek Gambettánál, s csak azután látogatták meg a köztársaság elnökét és a miniszterelnököt. — Nem csoda, hogy így hitt uralkodni nemzetén, mert benne öiszpontosulva volt mindaz az erő, amelyre nagy lórukánk szükségük van, hogy nemzetükre, kortársaikra hatni tudjanak. — Az ő hite Francziaország jövője, boldogsága volt; valódi embere korának, esze népének, amelynek nem az által tett legnagyobb szolgálatot, hogy kitartásra, harczra tüzelte lángszavaival a betörő külellenség ellen, hanem hogy segített elűzni Napóleont, s hogy megbuktatta Mac-Mahont. A gyászoló amerikai kongresszus Wasshingtont oly férfinak nyilvánítá, ki „első volt a harczban, első a békében, és első honfitársainak szivében a franczia nemzet csak ezután, ha jelenlegi intézményei esetleg egymásután dőlnek halomra , akkor fogja látni, érezni, hogy a köztársaságnak Gambetta lángesze volt az utolsó támasza. Akkor majd eszökbe jut, és sajnálhatják, hogy nem minden Washingtonnak marad ideje művét bevégezni. NI e n t a 1 I e r Lajos. Arcassai fogház s a börtönvizsgáló bizottság. Amennyire sötét, éppen annyira tanulságos az arról való gondolkodás, miképen hajtatnak végre azon szabadságbüntetések, melyeket büntető törvénykönyvünk kiszab s bíróságaink alkalmaznak. — Nem elég, nézetem szerint, az elbukott vagy eltévedt társadalmi egyedet csak a végtárgyalásra, a vádlottak padjára elkísérni, hanem kell, hogy érdeklődjünk állapota iránt azon a helyen is, hová bukásának, tévedésének következménye juttatta , hol jogellenes tettének bűnbánata, vezeklése kezdődik. — Oh ! a fogház falai mily sok történetet mesélhetnének azon szenvedésekről, melyeket a lelkiismeret mardosása, a késői bánat keserű kényei, kétségbeesés és töredelmes lemondás idéz nek elő azok keblében, kik gonoszságuk vagy megrögzöttségük, — könnyelműségük vagy szerencsétlenségük folytán sujtattak az igazság keze által, — hogy érezzék, miként a felforgatott jogi egyensúly mérlege kiegyenlítést követelt, a megsértett jogállapot helyrepótlást igényelt. Hogy mily fontos a börtönrendszer tanulmányozása, melynekv segítségével a büntetés végrehajtató , bizonyítja azon századokon keresztül folytatott harcz, mely a kriminalisták egész seregét volt képes s jelenleg is képes foglalkoztatni. Az általános és viszonylagos büntetőjogi elméletek egész sora keletkezett, mely sorok mindegyike egy-egy tábor harczossal rendelkezett s a pro és contra vélemények egész könyvtárakat képesek betölteni azon vitákkal, melyek a büntető hatalom igazolására hivatvák. — Eddigelé győzött a „polgári igazság“ elmélete, mely a bűnöst azért tartja büntetendőnek, — mert jogellenes cselekménye által a jogi egyensúly mérlege megzavartatott, mely egyensúlyt helyre kell állítani, hogy uralkodjék az igazság, mint a jog sérthetetlenségének eszméje. — A polgári igazság elmélete tehát megköveteli, hogy a bűnös bűnhődjék; de megköveteli egyúttal azt is, hogy amennyiben a bűnös, büntetésének kiszenvedése után ismét a társadalom tagjává válnék , benne ezen társadalom megtért egyedet, hasznos tagot nyerhessen. — Ezen szempontból kiindulva, minden kultur társadalom arra törekszik, hogy a büntető igazságszolgáltatás végrehajtásában oly módszer következzék, melynek alkalmazása által a bűnösök bűneiket felismerve, magukba szabjanak s büntetések kiállása után már mint tökéletesen javított, — a bűnösséget levettőztetett egyének kerüljenek vissza az életbe. Az életbe — mondom — mert hiszen büntetések tartama alatt, csak élő halottaknak tekinthetők. — Ezen czélok elérésére törekedett a mi törvényhozásunk is az által, hogy börtönrendszerünket szintén modern alapra fektetni igyekezett s igyekszik s igy minden lehető módot felhasznált, hogy az elítéltek, büntetésük kiállása után, nem mint a társadalom megvetett páriái, hanem, mint magokba szállt, megtért s igy részvétre érdemes egyének fogadtassanak. —El lehet azonban mondatniuk, hogy nálunk, mint mindenben, úgy e tekintetben is többnyire csak felületes, —• gyakran félszeg, sokszor idő előtti, majd vizűzönkori intézmények váltják fel egymást; s el lehet mondanunk, hogy fegyintézeteinkben, börtöneinkben és fogházainkban „ahány ház, annyi szokás.“ — No de minket leginkább a magunké érdekelvén, maradjunk meg a kassai kir. törvényszék fogházánál s lássuk , mit mivelnek a mi városi és megyei elbukottaink. Abauj-Tornavármegye közigazgatási bizottságának börtönvizsgáló küldöttsége 1882. évi deczember hó 17-ik napjáról bizonyára azt fogja jelenteni, hogy levest, húst és káposztát ettek és ehető kenyeret kaptak a rabok, hogy a szobafelügyelőknek mi jelenteni valójuk sem volt, — hogy kórház és abban betegek is vannak, — hogy rend, fegyelem és tisztaság uralkodik mindenütt, ahol megjelentek, illetve a hová vezettettek, — s hogy rendben és díszesen fogadtattak, lévén látogatásuk már azelőtt egy héttel bejelentve s igy a rendelet kiadva , nehogy valamiben rendetlenséget találjanak. — Meg vagyok győződve, hogy kir. ügyészségünk pontossága s lelkiismeretessége, derék fogházfelügyelőnk szakavatottsága s hivatalos kötelességismerete, rendesen s mindenkor rendet tart; no de azért mégis csak jobban venné ki magát, ha a közigazgatási bizottság küldöttsége nem akarná megczáfolni azon ősrégi közmondást, hogy „dobbal verebet fogni nem teste t.“ Azután meg egy évben egyszeri s az is a ti zágott látogatás nem elég az üdvösségre s nem elég az üdvösségre, mikor az 1876. évi VI. t. ez. 38. §. azt mondja: „a börtönöket a közigazgatási bizottság legalább négyszer évenkint egy saját kebeléből alakított küldöttség által megvizsgáltatja.“ A küldöttség kell, hogy a törvényhatósági főorvoson kívül négy tagból álljon. Abauj-Tornavármegye börtönvizsgáló küldöttsége következőleg