Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1883-01-04 / 1. szám

III. évfolyam 18113, sz­erkesz­tőség és kiadóhivatal : Kovács utcza 7. sz. a városház h­á­ta mögött. Semmit sem közlünk, ha nem tűntjük, kitől jön. Kéziratok visszaküldésérg­ nem vállalkozunk Mimiért értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. DV~ Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el A lap megjelen : minden csütörtökön. i.J StítM vedocki kak­ulc» v Iísitcla* /HVc*3­8­3­6­6 Politi­kai 559—1. szitui. Kassa, január h­ó 4-én. ABATJJ-KASSAI Előfizetési feltételeit OS vegyestartalmú helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre.. .fi fit — kr. Félévre..........3­0 — „ Negyedévre .. 1 „ 50 „ Hirdetési dí.­ 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 *cr. Nyílttól’3 h­asábos petitsor 20 kr Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentre intézendők. u.1''­ Felhívás előfizetésre. Nem azért írjuk meg ezt a felhívást, hogy valaki elolvassa, hanem hogy lássa, aki akarja. Múlik negyed-, múlik félév s mi bizony nem fe­cséreljük lapunk terét előfizetési felhívásokra. Hanem így az év végén, mégis csak ki kell egyrészt jelentenünk, hogy élni kiváltunk tovább is, másrészt nemcsak illő, de kötelesség : köszö­netet mondanunk a múltért s kikérni a pártfogást jövőre. A tizenkettedik évfolyam, mely elő­fizetőink kegyességükből lapunk homlokára írva lesz, felment attól, hogy ígéretet tegyü­k . .de érezzük, mi tudjuk legjobban, hogy kevés, amit előlegül adtunk ; fogyatékos, amit viszonkövetelés­­ fejében nyújthatunk. De erőnkön felül merni, nem­­ tartjuk tanácsosnak, erőnk edzésére pedig várjuk­­ a módot, mely késik, de remén­nyel int felénk. Volt idő, midőn politikai következetes magunktartása miatt fogyatkoztak meg előfizetőink; legközelebb társadalmi, a z­s­i­d­ó-ü­g­y­b­e­ti el­­­­foglalt álláspontunk szolgált az illetőknek ürügyül, hogy lapunkra anathémát mondjanak. Az első csapással megbirkóztunk, a második sem fog talán tönkre verni. Meggyőződésünket nem irányítják az egyes előfizetők s nem változtatja a presszió, bárhonnan jöjjön is. Politikában és társadalomban akiknek az önérdeken kivül van más szentjük is: a közjó — azokhoz tartozunk s azoknak pártfo­gásukat kérjük. Talán nem éppen rosz helyre appelláltuk ügyünket. Lapunk előfizetési ára: egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kajczár. Az Almás-kassai Közlöny­ szerkesztő- s kiadóhivatala. Francziaország szelleme, A lyrikusok állítása szerint a vihar felveszi rák az országnak az alakját, melyen átvonul, , mint a völgyeken, tereken, hegyeken átrohan,­­apott benyomásokat megtartja, s így emelkedik ég felé. Ilyen a lelkületük egyes nagy férfiaknak is, nzok hatalmas szellemük átönti saját egyéniségét, ját alanyi felfogását egész nemzetébe, honfitár­­sba úgy, hogy ezek kizárólag az ő fejével gon­dkodnak, az ő cselekedeteit, tetteit lesik, s tőle írják a jós igét, hazájuk jövőjét. Ha valaki, úgy bizonyára Gambetta Leó olt az, kinek képe még hosszú ideig be­leend élve a francziák lelkébe. Már mint gyermek, érfiui eré­­l­ly­el, szilárdsággal, határozottsággal irt: „A szó kötelez!“ Ez volt jeligéje. S már mint serdülő ifjú annyira megtartotta e jelszót, hogy félszeme esett szótartásának áldozatul. A francziára nézve, ki dicsvágyó, nagyra törő, s ki hivatva érzi magát belenyúlni hazája történe­tébe : csak egy színpad van, ahol szerepelhet, ahol a színész, ha van drámai ereje, azt ki is fejtheti, de méltányolva is lesz: ez a hely Paris. Ide ment Gambetta is. Oly időben kezdett szerepelni, amidőn a szabadság el volt tiporva, a midőn a szabad szó veszélyes volt. Napoleon, de­­czem­ber másodikénak az embere, keresztül gázolt honfitársai vérén, s korlátlanul zsarnokoskodott a gloire után vágyódó franczia nemzeten. Gambetta Párisba ment, körültekintett, s meg­hódította maga részére a közvéleményt. Egy torlaszharczban elesett hős, Baudin pe­rének tárgyalásakor tűnt fel Merészen támadta meg a dec­­ember m­ásodiki államcsínyt, s megra­­gadólag ecsetelte azt a nyomort, melyet mint Hugó Victor mondja: a „bűn története“ árasztott a franczia népre. E percztől kezdve a fiatal, isme­retlen ügyvéd vezérszerepet kezdett játszani a vén republikánusok között. Mikor azután eljött az a kor, mely a bűnt megbüntette, midőn az elaggott, botrányok, kicsa­pongások, és bachanaliakban kimerült imperátori intézménynek, — a császári trónnak, — össze­­kellett omolnia, hogy helyt adjon oly eszméknek, melyek m­egnfjitják a népeket, boldoggá, hatalmassá teszik a nemzeteket, — akkor a fiatal, de már híres védő­ügyvédet és hírhedt izgatót már mint államférfit találjuk hazája kormányának rudjánál. Erélye, határozotttsága, s kitartása által tün­tette ki magát úgy Parisban, mint később, midőn a népfölkelést rendezte Franc­­iaországnak azon vidékein, melyeken még virágzott a vetés, mert azokra még horda nem tette a lábát. Ő volt az, ki késznek nyilatkozott végrehel­­letéig védeni a hazát. „Francziaország oszthathat, nem engedünk át egy talpalatnyi földet sem.“ Ő küzdött is, — de háta megett mégis megkötötték a milliárdos békét. Ez elkeserítette, elkedvetlenítette. Azt hitte, nyugalomba vonulhat, s élhet mint annyi százezer franczia nyárspolgár. Mintha bizony az oly vér­­alkatú emberek, mint Gambetta, tudnának nyugton mar­adni. Amikor Francziaországban a bel­béke helyre­­állott, ismét beledobta magát a nyilvános élet vi­harába. Bele, mert félt hogy Mac-Mahon ismételni akarja a két Napoleon által eljátszott államcsínyt. Hetekig, hónapokig volt folyton után. Ugyan­azt a politikát követte, amit tettek Lamartinak, a­midőn megbuktatták Lajos Fülöp kormányát. Politikai banketteket rendezett Francziaország minden vidékén. Szónokolt, izgatott Mac-Mahon ellen, s a vége az lett, hogy Mac-Mahonnak mennie kellett. Ekkor már oly hatalomnak tekintették, ki egy szavával képes megállítani a kormány szeke­rét. S nem máról holnapra óhajtván politikát csi­nálni, nem akarta hazáját idő előtt a kétséges ki­menetelű revauche-háborúba s az abból eredhető belzavarokba kergetni. Azért hagyta oda kor­mányelnöki székét, Lite vén magát ellenségei gunyjának, az ostobák sértegető életeinek, hogy Gambetta kormányzása pünkösdi királyság volt. Visszalépett a kormánytól, s e lépésével fölülemelkedett pártokon, s pártintriguákon. Nem ő kereste a pártokat, de ezek őt. A külföldi diplomaták és államférfiak előbb tiszteleg­tek Gambettánál, s csak azután látogatták meg a köztársaság elnökét és a miniszterelnököt. — Nem csoda, hogy így hitt uralkodni nem­zetén, mert benne öiszpontosulva volt mindaz az erő, amelyre nagy lóru­­­kánk szükségük van, hogy nemzetükre, kortársaikra hatni tudjanak. — Az ő hite Francziaország jövője, boldog­sága volt; valódi embere korának, esze népé­nek, amelynek nem­ az által tett legnagyobb szolgálatot, hogy kitartásra, harczra tüzelte láng­szavaival a betörő külellenség ellen, hanem hogy segített elűzni Napóleont, s hogy megbuktatta Mac-Mahont. A gyászoló amerikai kongresszus Wasshing­­tont oly férfinak nyilvánítá, ki „első volt a harcz­­ban, első a békében, és első honfitársainak szivében a franczia nemzet csak ezután, ha jelenlegi in­tézményei esetleg egymásután dőlnek halomra , a­kkor fogja látni, érezni, hogy a köztársaságnak Gambetta lángesze volt az utolsó támasza. Akkor majd eszökbe jut, és sajnálhatják, hogy nem min­den Washingtonnak marad ideje művét bevé­gezni. NI e n t a 1 I e r Lajos. Arcassai fogház s a börtönvizsgáló bizottság. A­mennyire sötét, éppen annyira tanulságos az arról való gondolkodás, miképen hajtatnak végre azon szabadságbüntetések, melyeket büntető törvénykönyvünk kiszab s bíróságaink alkalmaznak. — Nem elég, nézetem szerint, az elbukott vagy eltévedt társadalmi egyedet csak a végtárgyalásra, a vádlottak padjára elkísérni, hanem kell, hogy érdeklődjünk állapota iránt azon a helyen is, hová bukásának, tévedésének következménye jut­tatta , hol jogellenes tettének bűnbánata­, vezeklése kezdődik. — Oh ! a fogház falai mily sok törté­netet mesélhetnének azon szenvedésekről, melyeket a­ lelkiismeret m­ardosása, a késői bánat keserű kényei, kétségbeesés és töredelmes lemondás idéz­­ nek elő azok keblében, kik gonoszságuk vagy megrögzöttségük, — könnyelműségük vagy sze­rencsétlenségük folytán sujtattak az igazság keze által, — hogy érezzék, miként a felforgatott jogi egyensúly mérlege kiegyenlítést követelt, a meg­sértett jogállapot helyrepótlást igényelt. Hogy mily fontos a börtönrendszer tanulmá­nyozása, melynekv segítségével a büntetés végre­hajtató , bizonyítja azon századokon keresztül folytatott harcz, mely a krim­inalisták egész sere­gét volt képes s jelenleg is képes foglalkoztatni. Az általános és viszonylagos büntetőjogi elméletek egész sora keletkezett, mely sorok mind­egyike egy-egy tábor harczossal rendelkezett s a pro­ és contra vélemények egész könyvtárakat képesek betölteni azon vitákkal, melyek a büntető hatalom igazolására hivatvák. — Eddigelé győzött a „polgári igazság“ elmélete, mely a bűnöst azért tartja büntetendőnek, — mert jogellenes cselek­ménye által a jogi egyensúly mérlege megzavar­tatott, mely egyensúlyt helyre kell állítani, hogy uralkodjék az igazság, mint a jog sérthetetlensé­gének eszméje. — A polgári igazság elmélete te­hát megköveteli, hogy a b­űnös bűnhődjék; de megköveteli egyúttal azt is, hogy amennyiben a bűnös, büntetésének kiszenvedése után ismét a társadalom tagjává válnék , benne ezen társadalom megtért e­g­y­e­d­e­t, hasznos tagot nyerhessen. —­­ Ezen szempontból kiindulva, minden kultur társa­dalom arra törekszik, hogy a büntető igazságszol­gáltatás végrehajtásában oly módszer következzék, melynek alkalmazása által a bűnösök bűneiket felismerve, magukba szabjanak s büntetések kiál­lása után már mint tökéletesen javított, — a bű­nösséget levet­tőztetett egyének kerüljenek vissza az életbe. Az életbe — mondom — mert hiszen büntetések tartama alatt, csak élő halottaknak tekinthetők. — Ezen czélok elérésére törekedett a mi törvényhozásunk is az által, hogy börtön­rendszerünket szintén modern alapra fektetni igyekezett s igyekszik s igy minden lehető módot felhasznált, hogy az elítéltek, büntetésük kiállása után, nem mint a társadalom megvetett páriái, hanem, mint magokba szállt, megtért s igy részvétre érdemes egyének fogadtassanak. —­­El leh­et azonban mondatniuk, hogy nálunk, mint mindenben, úgy e tekintetben is többnyire csak felületes, —• gyakran félszeg, sokszor idő előtti, majd vizűzönkori intézmények váltják fel egymást; s el lehet mondanunk, hogy fegyintézeteinkben, börtöneinkben és fogházainkban „a­hány ház, annyi szokás.“ — No de minket leginkább a magunké érdekelvén, maradjunk m­eg a kassai kir. törvényszék fogházánál s lássuk , mit mivelnek a m­i városi és megyei elbukottaink. A­bauj-Tornavármegye közigazgatási bizottsá­gának börtönvizsgáló küldöttsége 1882. évi deczem­­b­er hó 17-ik napjáról bizonyára azt fogja jelen­­teni, hogy levest, húst és káposztát ettek és ehető kenyeret kaptak a rabok, hogy a szobafelügyelők­nek mi jelenteni valójuk sem volt, — hogy kór­ház és abban betegek is vannak, — hogy rend, fegyelem és tisztaság uralkodik mindenütt, a­hol megjelentek, illetve a hová vezettettek, — s hogy rendben és díszesen fogadtattak, lévén látogatásuk már azelőtt egy héttel bejelentve s igy a rendelet kiadva , nehogy valamiben rendet­lenséget találjanak. — Meg vagyok győződve, hogy kir. ügyészségünk pontossága s lelkiismere­tessége, derék fogházfelügyelőnk szakavatottsága s hivatalos kötelességismerete, rendesen s mindenkor rendet tart; no de azért mégis csak jobban venné ki magát, ha a közigazgatási bizott­ság küldöttsége nem akarná megczáfolni azon ősrégi közmondást, hogy „dobbal verebet fogni nem t­e­st­e t.“ Azután meg egy évben egyszeri s az is a ti z­á­g­o­t­t látogatás nem elég az üdvösségre s nem elég az üdvösségre, mikor az 1876. évi VI. t. ez. 38. §. azt mondja: „a börtönöket a köz­­igazgatási bizottság legalább négyszer évenkint egy saját kebeléből alakított küldöttség által meg­vizsgáltatja.“ A küldöttség kell, hogy a törvényhatósági főorvoson kívül négy tagból álljon. Abauj-Torna­­vármegye börtön­vizsgáló küldöttsége következőleg

Next