Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1883-10-11 / 42. szám

mentül jobb.. Jön a tisztujitás, — ha nem is annyira, mint a követválasztáskor — elfogy egy néhány „kvaterka.“ Ha egyébért nem, már csak abból az elvből is, hogy „in vino est veritas.“ Pedig hát dehogy áll ez. Borban van az igazság akkor, ha nem jön a kenyér is szóba. De ha ez szóba jön, akkor nincs se barát, se testvér. Minden ember agyarkodik a másikra, így lesz ez Zemplénben is a küszöbön álló tisztújításkor. Már idáig is sokfelé kibontatott az „ellenzászló “ Aki győzi, az marja! Bizony nagy szó az a „kenyér.“ Nincs boldogabb ember a világon, mint aki oldalba rúghatja a közügyeket s csöndes békességben élhet az ekeszarva mellett; de úgy ám, hogy ne legyen semma szomszédja; mert ha ezzel veri meg a Jehova, rövid időn ekéjének igazán csak a „szarva“ marad meg. S.-a.-Ujhelyben a városi tisztviselők választása is a küszöbön van. Itt még csak lappanganak a kombinácziók s meglehet, hogy végképen elalusznak ; de azért vulkanikus kitörésektől is lehet tartani. Máskülönben Zemplén székvárosa felett néma csend honol. Csöndben vonult el fölötte a szabadságharcz dicső vértanúinak emléknapja is. Hogyis mehetett volna el másként a mamelukok ez időszerinti „hires Mekkájában“, a szabadságérzetéről hajdan még „hiresebb“ Zemplén vármegyében ? ! No, de jól van igy ! Indul azért mozgalom még itt is olykor-olykor magasztosabb eszmék iránt, hogy ne mondjunk sokat: ilyen az, mely a magyarosodás érdekében megindult. Vagy ezzel tán el is mondtuk mostanában — a javát?. . E nemes czélra múlt hó 29-én tánczoltak is nálunk, amelynél csak az volt a fátum, hogy a vigalom száz forint tiszta jövedelmet sem adott. Fél Ujhely a mágnásbáltól. Az pedig az volt, vagy legalább az akart lenni. X. Törvénykezési csarnok szivére vette, hogy műhelyét bezárta s egy egyiptomi ügyvédet bízott meg azzal, hogy Saroltát szomszédságából rendőri uton távoliLtivssa el, azonban nem sikerült, miért is Kerekes desperáczióból ivásnak adta magát s 1883 évi áprilió 23-án este 10 órakor haza felé menvén, volt kedvesét az illető korcsma ajtajában találta, ki szokott gúnyoló szavakkal és gorombaságokkal fogadta, mire Kerekes annyira dühbe jött, hogy műhelyébe menvénonnan puskáját kihozta s ezzel Saroltára lőtt A golyó a jobb kulcscsont alatt a tüdőn keresztül ment és Sarolta ápril 27-én sebe következtében, belső elvérzés folytán meghalt. Kerekes befogatolt; a vizsgálat az osztrák-magyar konzulátus utján megestetett s a tettes az illetékes magyar bíróságnak kiszolgáltatott. Kerekes István derék, becsületes és szorgalmas munkásnak van kvalifikálva, kiről egyiptomi ismerősei és a konzulátus a lejobb bizonyítványt szolgáltatták ki. — 1883 évi September hó 25-én a kassai fenyitő törvényszék mondott ügyében ítéletet, mely szerint Kerekes István a btk. 281. §. 1-ső bekezdésében körülirt szándékos emberölés bűntettében mondatott ki bűnösnek s tekintettel a btk. 92 §. ára, l’s évi börtönre ítéltetett, mely időből 5 hónap kitöltöttnek tekintendő. Ügyész és védő felebbeztek, vádlott az ítéletbe belenyugodott. Kerekes István, abaujmegyei aszalói születésű lakatos, ezelőtt mintegy 8 évvel szüleivel együtt Egyiptomba vándorolt s ott Kairóban a lakatos mesterséget megtanulva, önállóságig vitte s magának lakatos műhelyt rendezett be az Abden utczában. Ezelőtt mintegy két évvel megismerkedett egy Nemecz Sarolta nevű, szintén magyar illetőségű leánnyal, mint pinczérnővel, — szerelmiviszonyt kötött vele, magához vette, lakást bérelt, bebútoroztatta s éltek békességben, mint férfi és feleség az egyiptomi zavargásokig, a mikor is a szerető eladván a lakás berendezéseit, búcsút vett a kapufélfától, Triesztbe vitorlázott s ott 9 hónapon át kéjhölgyeskedett s mint ilyen levelet irt Egyiptomba Pistájához, kérvén bocsánatot, Ígérvén forró kiapadhatlan szerelmet és tántorithatlan hűséget. Kerekes az első levélre nem küldött ugyan útiköltséget a dámának, de az Alexandriából irt levél már meglágyította szivét és Sarolta a Pista költségén jött vissza Alexandriából Kairóba s 14 napig hűségesen viselte magát, de a 14 ik nap délutánján eltávozott s csak másnap reggel 8 órakor került haza két kirándulásából s midőn ez utazgatás ismétlődött, Pista birkatürelme is kifogyott és a szerelmi viszonyt felbontotta. Sarolta ezért boszut esküdött és Kerekest úton-útfélen boszantotta, gúnyolta, sőt, hogy méginkább keserítse, az Abden utczai egyik korcsmában pinczérnőnek állt be, mely korcsma Kerekes lakatos műhelyének tőszomszédjában volt. Innen intézte Pista ellentámadásait s folytatta erkölcstelen életét. Ezt Kerekes annyira leszívására, ha pedig áradás jön, ezen nyiláson kitóduló víz az alább fekvő ártérnek még nagyobb vizet visz nyakára, mint azelőtt volt. A belvizekkel e szerint elsősorban ne a fő folyás felé, hanem azzal párhuzamosan lefelé igyekezzünk jutni, ha sikert akarunk elérni. Igaz, hogy utoljára mégis csak bele kell terelnünk a főmederbe a belvíz árkot is, de ezen egy bevezetéshez választhatunk partos, emelkedettebb helyet, ahol áradáskor sem csaphat ki a vész, vagy építhetünk szabályozható zsilipet, mellyel a vizet tetszésünk szerint kezeljük. Ilyen vízfolyások árterében megrekedő, vagyis belvizeket majdnem minden határban találunk, azért a reájuk vonatkozó megjegyzések különösen megérdemlik mindenki figyelmét. Nem szabad azonban elmulasztanom e helyen annak kiemelését, hogy az árvizek ellen minden áron védekezni annyi lenne, mint réteinket termékenységük természetes forrásától szándékosan megfosztani. A legtöbb gazdánál még a rét egyedüli trágyája az, mit az árvizek iszap alakjában rajta hagynak, és hogy ez nagy értékű trágya, arról minden réttulajdonosnak lehet tapasztalása. Ha az árvizek elmaradnak néhány évig, akkor elmarad lassanként réteinkről a széna és sarja is. Ilyenkor kívánjuk vissza az áradást. Aki nem akarná ezt elhinni, annak hozhatok fel a közelből is számtalan erre vonatkozó példát. Egyelőre hivatkozom egy világhírű szabályozásra : a Rhone folyóéra, ahol a gátakkal való szabályozás után a védett területek értéke alá szállott, a töltések köze pedig, mely minden áradásnak kitéve maradt, értékben annyira emelkedett, hogy amannak tízszeresét adták érte. A Dives folyó szabályozása után pedig, mely szinte töltésezésből állott, a réttulajdonosok általa (Vége köv.) Színház. Városi és nem városi, ki a színészet iránt csak némileg érdeklődik, a kérdéssel fogad : milyen a társulat? A kérdésen át kell esnünk privátim és nyilvánosan, szóval és nyomtatásban. Némileg divat ugyan s némileg kötelesség, hogy a társulat összealakításáról, előnyeiről és hibáiról csak az évad befejeztével szoktunk számolni, indokolván ezen eljárásunkat azzal, hogy ha van hiány még a nemzeti színház tagjainak szervezetében is, mennyivel inkább van egy vidéki színtársulat összeállításában ; de mig amott a hiány feltüntetése : kötelesség, emitt a bajnak egyszerű felemlítését az igazgató s vele és általa a szinügy megkárosításával hozzák kapcsolatba. A felhozott indokból, évek során át, magunk is csak a színi évad leteltével tettük meg beható észrevételeinket, melyeket — akkor már távol lévén — épen azok olvastak legkevésbbé, akik annyiramennyire legalább jövőben hasznát vették volna. Másrészt ha a kérdésre: milyen a társulat ? felelhet és felel minden színházlátogató s felel taxatíve a színi referens is, midőn szemléiben a jót külön választja a hibástól, miért legyen a szinügy ártalmára, ha a sorokban és sorok közt szétszórt megjegyzéseket kumulativ feleletté alakítjuk s a tett kérdésre : milyen az idei társulat ? azzal válaszolunk, hogy egyes személyeiben jeles, összességében — diplomatikus kifejezéssel élve — „sok kívánni valót hagy hátra.“ Csóka úr — hálás akarván lenni a múltért közönségünk iránt s ki akarván eszközölni a pártfogást ez évre is — szerződtetett számos elsőrendű vidéki tagot „Minek ?" A lefolyt két hét ezt a kérdést teszi Csóka úr elé s Csóka úr bizonyára adós marad a felelettel. Mert feleletül el nem fogadható a szomorú, de igaz vallomás, hogy az a számos elsőrendű tag egymásnak megcsodálása végett van szerződtetve. A társulat összealkotásában, lehet, hogy öröme telik a színügyi bizottság tagjai egynémelyikének csak azért, mert magunkénak mondhatjuk ezt vagy amazt a jelesebb tagot, de a színházi közönség java része másként ítél, mást kíván. A színházi közönség java része igenis, megnős kívánatéra a töltések leromboltattak, hogy a rétek ismét terméshez jussanak. Nem szabad tehát azon törekednünk, hogy az árvizeket gyorsan az alsóbb vidékekre tereljük, mert ezáltal partosabb földjeink lemosott trágyáját s így rétjeink termő erejét tereljük az alább fekvő vidékekre , . . . Megelégedhetünk itt a felvidéken mindig, ha olyan szabályozást létesíthetünk, mely a kiöntött árvizeket 10—12 nap alatt ismét tökéletesen eltünteti. Egy ilyen áradás a természet által eszközlött hasznos öntözés, amelyet a jó gazda még mesterséges uton is igyekszik kieszközölni, hisz ez, mint Beszédes jeles mérnökünk e század elején már hangoztatta „ingyen az Isten becses ajándéka.“ Kimondhatjuk ennél fogva egész határozottan, hogy itt a felvidéken, hol a vizek aránylag nagy eséssel bírnak, a vízszabályozás a gazdasági követelményeknek akkor felel meg, ha egyrészt a főmeder jó karbantartására szorítkozik, másrészt a szükséges belvíz árkokat húzza meg. Ha annál tovább megy, azt csak azon czélból teheti, hogy a vizeket még jobban kihasználtassa, hogy az öntözés felé, a produktivitásnak ezen leghathatósabb eszköze fele törekedjék. A gátakkal való védelem, az árviznek teljes kizárása hasznot nem ígér, de nem is lehetséges. Miután azonban ez alkalommal a lecsapolás kérdése feladatunk, folytassuk ez irányban értekezésünket .... kívánja, hogy az elsőrendű szerepeket a vidék kiválóbb erői töltsék be, és megkívánja, hogy a másod- s harmadrendű szerepekre a vidék megfelelő tagjai szerződtessenek. De színházi közönségünk java része semmi gyönyörűséget nem talál abban, hogy első helyen következzék a huszár, azután egy nagy semmi s azután a baka. Az előleges színi jelentést úgy magyarázták sokan, hogy drámában, vígjátékban vagy operettben az a számos elsőrendű tag majd együtt játszik s lesznek olyan előadásaink, melyek becsületére válnának a nemzeti színháznak is. Persze, a csalódásnak mihamar be kellett következni s várni kell azt a drámát és várni kell azt az operettet a színi évad végeiglen és hiába várni, amikor azok az elsőrendű erők, vállvetett buzgalommal, művészi ambíczióval, a közönség oda tapadt figyelme s óriási tetszése közt együtt s egymással versenyezve fognak közreműködni. Hát addig, amíg a közönség ezt a boldog estét várja, mi ismételve hangsúlyozzuk, hogy egy társulat összeállításában első az összhang, s ezt jelenlegi színtársulatunkban nem találjuk. Nem is egyes lánczszemek hiányát, de valóságos űrt látunk a szervezetben, ami kétszeresen baj, tudva azt, hogy a társulat fizetését aligha megbírja a kassai színház. Lesz alkalmunk — bár ne volna! —a kirívó ellentéteket konstatálni, lesz alkalmunk — bár ne volna! — kérdést tenni: Adam, Eva, ubi estis ? Ezúttal elég legyen megjegyeznünk s indokolnunk, hogy Molnár György urat nem tekintjük, nem tartjuk Ádámnak. Mi Molnár ur szerződtetését a kassai színházhoz egy khóristáénál is fölöslegesebbnek tartjuk. Az ómen is valami, s nem valószínűtlen, hogy Csóka úr sem kerüli ki a végzetet, mely Molnár úrral együtt jár s a „konfliktust keresi“. Kétségbevonhatlan igazság, amit Molnár úrról ifj. Ábrányi Kornél mond : „Senkihez sem hasonlít s mindenkivel meghasonlik“. De mi nem ebből a szempontból tartjuk szerződtetését feleslegesnek. Molnár úr mint művezető és mint színész jön fontolóra. Elismerjük, hogy mint művezető, ritkítja párját. Nem kutatjuk, hogy e tekintetben mikép tett szert osztatlanul méltányolt jó névre, de megkoczkáztatjuk hitünket, hogy annyi pénzzel sok rendezőnk produkált volna hasonlót. Ahol pedig nagy ur a „nem lehet,“ ott Molnár ur is beidéz 12 vadászkatonát s megjelent. (Lásd Don Caesar de Bazán.) De hát szívesen beismerjük, hogy Molnár ur kitűnő művezető. Csakhogy ezen minőségben színházunknak nincs reá szüksége. Elvégezték régebben, elvégezték csak tavaly is közmegelégedésre, legtöbbször kifogástalanul, sőt tökéllyel ezt a dolgot társulataink rendezői. A kassai közönség érett arra s elég nagy is ahhoz, hogy színtársulatának külön s drágán díjazott művezetője legyen, de — fájdalom ! — színházának jövedelméből nem telik külön művezető fizetése. Amit Ízlés, csin Csóka urnák tározójához képest kiállíthat: azt bizony megtaláljuk — hogy példát mondjunk — Temesváry és Vedress urak tálentumában is. De hát a színész! No igen, Molnár urat némely budapesti jó pajtásai, kikkel együtt csibakozott, művésznek kiáltották ki; csak az a baj, hogy ezt a jó tulajdonságát a közönség felfedezni nem képes. Van néhány betanult drámai s tragikai szerepe, ezekben komédiáz. Mintegy 10 év előtt vendégszerepelt Kassán — üres házak előtt. Most háromszori felléptével „lejárta magát.“ Soha oly komikus Don Caesar de Bazánt! Eltekintve „érdekes“ állapotától, eltekintve a hévvel szavalt hadarástól, Don Caesarja ahogy berúgott kilöketése előtt a korcsmában, kótyagos maradt granadai kormányzóságáig, s talán ma is az. Mókázott a börtönben, mókázott felesége és mókázott a király színe előtt. Jó színésznél azt lesi a bonczoló ész , mikor téved . Molnár úrnál alig sikerült egy igaz hangot, egy valódi vonást felfedeznünk a kóbor és préda, de büszke és nemes grófból. Othellóban feszülten lestük : mint fogja csepűnek nézni a Jágó által feléje nyújtott kendőt s miként fogja lenyelni. Valódi virtuozitással forgatta szemeit, csikorgatta fogait, rúgott, kapált, harapott, ordított, öklöndözött és kínlódott.. Teleky Sándor gróf a többi között ezeket írja Molnár úrról : „A nagy Cseteváj, ha nem Lakespearozik s nem Grittiz vagy Tartuffer, haszonvehető ember, mint művezető jeles, mint III. Richard nagy komikus ! 1“ Egyébként Csóka úrnak sok szerencsét kívánunk Molnár úrhoz, a társulatnak sok türelmet a rendezőhöz, a közönségnek sok jó kedvet a komikushoz ! Különfélék. — Október 6-ikán gyászmise tartatott a premontreiek helybeli templomában. Az az országgá bocsátott hir, hogy a gyászszertartáson nagyszámú közönség volt jelen, nem felel meg a valónak. Megye, város, hatóságok, testületek és magánosok október 4-én lerótták tartozásukat, 6-ikára nem maradt semmi. A kassai reáliskola fennállásának 25 éves jubileumát e hó 4-én ünnepelték meg a reál-