Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1883-10-18 / 43. szám

Kassa, október hó 18-án. III. évfolyam 1883. 601—43. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kovács utcza 7. sz. a a város bűz háta mögött. Semmit sem közlünk, fia nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem­ vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. W~ Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési létételek helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre.. .0 frt — kr. Félévre..........3 „ — „ Negyedévre . .1 „ 1>0 „ 1-hird­etési díj 5-h­asábos petit sorért í> kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 Kr. NyilttérS hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőségh­ez bérmentor 0^"* intézendők. A horvát vita vége. Minden azon szerint történt. Aki a horvát zavargásból győzelmesen kiemel­kedett, az a horvát, aki hősiesen megretirált, az a magyar. A magyar-horvát felirásu czimereket odalopták a hivatali helyiségekre éjjel, s a Tisza-kormány helyeslést kért erre a virtusra az országgyűléstől. Megkapta. A magyar-horvát felirásu czimerek a hivatali helyiségekről le fognak vétetni nappal, s a Tisza­­kormány helyeslést kért a bűnnek ilyetén jóváté­telére. Megkapta. S most a megyék bizalmi szavazatot küldöz­getnek ezért a szégyenletes kudarczért a kor­mánynak. Pirositót használ, akinek az arcza ég a csat­­tanástól. A pirositó abból áll, hogy a magyar az erősebb, s legyen nagylelkű. Szép. Mikor pedig az osztráktól kunyerálunk s nem kapunk semmit, akkor azzal n­yugtatnak meg, hogy mi lévén a gyengébbek, húzzuk meg magunkat. Valóságos koldus jellem. Itt meghunyászkodni, ott kifeszülve, a nagylelkűt játszani, s mindezt oly öntudatosan, mintha nem is Bécsből diktálnák. . A horvát zavargás kezdetén kormány­válság­gal, Tisza bukásával volt tele a levegő. Még a mamelukok is hinni kezdték, hogy közeleg a világ vége. Tisza visszarakatta a horvátoktól megbecs­­telenítve leszaggatott ezimereket, s amit Tisza cselekszik, az meg van cselekedve. Azok a czimerek ott maradnak, mig vas nem szakasztja el Horvát­országot Szt. István koronájától. A horvát követek boszúból kezet fognak az ellenzékkel s Tiszának napjai meg vannak számlálva. Az ám. Akinek az elv „lyukas mogyoró“, az csak a magyarokkal szemben tud erős lenni. „Herunter mit dem Fetzen !“ Első a horvát szavazat, ennek fejében „le a fedett czimerekkel!“ A mameluk éljenez, 155 képviselő távol van, a megyék bizalmat szavaznak. Egy hiba mégis történt a határozat­hozatal­nál. Tisza Kálmánt utasítani kellett volna, hogy sajátkezüleg szedje le a szerencsétlen ezi­mereket. TÁRCZA.­ ­— Ősszel, Hullanak az ágról Csöndesen a lombok, Erdőben, mezőben, A­hol csak bolyongok . . . Kihal nemsokára Az egész természet, S nem marad más benne, — Csak a puszta fákon egy-egy üres fészek. . . Hervasztanak egykor Engem is a gondok, Nem voltam, nem voltam Mindig én se boldog! Óh de a szív úgy van Alkotva, teremtve, Hogy visszajön annak .— Egy futó mosolytól ismét régi kedve . . . Visszahozta ajkad Enyémet is lányka; — Légy érte istentől, Ezerszer megáldva ! — S fájó keblem újra- Oly boldognak érzem, Mintha szenvedésben A mióta élek, nem lett volna részem. Hullhat már felőlem A levél az ágról, S az elfonnyadt szirom A hervadt virágról; •­­ Kihalhat örökre Thuróczy Endre. Kiállítási a prehenzió. Tisztelt szerkesztő úr! F. évi október hó 4-én megjelent becses lapja tározójában oly dicséretekkel halmozza el szerény városunkat, annak közönségét s egyes lakosait, melyek a ténykörülmények alaposabb ismerete után egészben talán még sem illetik, s ez fő­ okai annak, hogy bennem azon nehéz elhatározás megérlelődött, miként megkisérljem kimutatni, kit­­kit mennyi illet érdem szerint ezen dicséretből. — Kezdjük az elején : Mi szántóiak is hallottuk hírből (s a kiállítás napján a kiállítási helyiségben) hogy városunkban f. év szeptember hó 29 és 30-ik napjain gazdasági kiállítás lesz, — s a kiállítás napján, a kiállítási helyiségben olvastuk is a kiállítás programmját, — hogy tehát mi a kiállítás program­jával teljesen ismeretlenek valánk, az talán még­sem egészen a mi hibánk, s ha ama bizonyos „csengetyü“ kissé hamarább csendül meg, s az arra valókat egy kis rendező-bizottság-féle alakulásra összecsengeti, higgje meg a tisztelt szerkesztő úr, hogy akadt volna köztünk a jó, öreg Jászay bátyánkon kívü­l más is, ki úgy a kiállítás rendezéséhez segéd­kezet nyújtott, mint vendége kedvéért a búsongókkal elbúsongott volna. Mert ne tessék ám hinni, hogy megyei választás, vagy pedig gazdagyűlés kell arra, miként a gönczi járás székhelyén valaki „gazdát“ találjon, van itten „gazda“ — ha mindjárt nem firtli is — elég, csak legyen vendége, a kit szívesen láthat, s ha bár — a regale tulajdonos , volt földes­­uraságunk nagyobb dicsőségére, városunkban a komfortnak megfelelő egy vendéglő sincs, hová tisztességes ember szállhasson, azért nem szükséges fejgörcsöt kapnia sem a vendégnek abban a töp­rengésében, hogy hová szálljon, sem a rendezőnek, hogy a vendéget hová szállásolja, — s valószínűleg az az oka, hogy szálló­hely nincs, mert vendég­szeretetünk mellett a szálloda vendéget nem is kapna. Nem ijedünk mi meg a vendégtől­­ erről — A dicső természet: A te közeledhet! Tavasz lesz már úgyis énnekem az élet! Tavasz lesz az élet És te benne rózsa . . . Ápolgatni fog majd Ajkam égő csókja. Kék szemed pedig lesz A felhőtlen égbolt------­Ah ! ilyen mosolygó A magas ég régen, vagy tán — soha nem­ volt! S ne félj, kis galambom, Hogyha vész jön is ránk : Nem égeti többé Bus­köny a mi orczánk, — Ki fogjuk mi ketten A bajt is nevetni: Mert két hű kebelnek Nem árthat, nem árthat e világon semmi ! hogy csak a közel­múltat említsem, némileg tanús­kodhatnék megyénk alispánja is, az általa az előtt pár évvel városunkban rendezett bál alkalmából, a midőn is oly nagy és fényes közönség gyűlt össze, hogy ezt Kassa városa is méltán megirigyel­hette, s a midőn — habár az elszállásolás nem volt is oly könnyű „mint az égbe röppenő sugáré“ — a rendezőség egy tagja sem kapott fejgörcsöt, s nem szaggatta magát még csak kétfelé sem, s mégis minden vendég talált baráti hajlékot s szives házi gazdát minden legkisebb zavar nélkül. Az ismerkedési estélyt illetőleg megvallom, hogy én életemben nem sok ismerkedési estélyen vettem részt, de a­hol részt vettem, nekem úgy tűnt fel, hogy az estély rendezésére, ha nem alakszerű, de mégis programmszerűen működő rendezőség alakult. Én is, s többen is vártuk a főrendezőül szereplő Truskovszky Gyula barátunktól, hogy talán majd szól egyikünk, vagy másikunknak, s vendégeink fogadása és az ismerkedési estélynek erőnktől lelhetőleg tűrhető­vé tétele nézetéből egyesülésre hivand fel. Kérdezgetjük egymást: „rázó lott-e neked a főrendező?É s mindig azt kellett felelnünk, hogy mi ugyan halljuk, miszerint ismerkedési estély lesz, de hogy mi módon akar az rendeztetni, arról még csak fogalmunk sincs. Már­pedig tisztelt szerkesztő úr, ha mi is­merkedési estélyt akartunk tartani, azt nem azzal akarjuk kezdeni s befejezni: „én ez és ez vagyok, örülök, hogy van szerencsém, ajánlom magam,“ — s ezzel mindennek vége, hanem ha már meg­ismerkedtünk s az ismeretségnek örültünk : az is­meretséget lehetőleg a barátságig fokozni, de minden esetre, kedves ismerőseinknek egy jó est­vét szerezni óhajtunk, — ez pedig hiába, másként mint quaterka mellett nem megy, s a ki hegyal­jai városunkat ismeri, az viszont tudni fogja azt is, hogy a­ki egy kis jó kedvet kíván ismerősének korcsmás borral szerezni, a legbiztosabb módot választotta arra nézve, hogy kedves ismerősétől egyszer mindenkorra, vagy legalább is jó időre megszabaduljon, — s miután mi ezt nem akartuk s nem akarjuk, és nem kiváltunk Truskovszky Gyula barátunknak az estély rendezése s eredmé­nye körüli érdeméből is részt venni, nem maradt más hátra, mint az estélytől, hol mint házi­gazdák talaj ellaposodik, a felületre nyomul, vagy szivár­gása közben kötöttebb rétegre jutván, azon addig halad, mig valahol a partoldalban, vagy néh­a alább fekvő dombok tetején is a felületre jut, s ezeket mozgó talajvizeknek is mondhatjuk, a közéletben vadvíz elnevezés alatt ismeretesek. Mind a két rendbeli talajvíz sikeres eltünteté­sére ismét árkolások és pedig legtöbb esetben süm­ árkolások kellenének, de mivel ezek sok terület veszteséggel és igen nagy fenntartási költséggel járnak, s a mellett földeinket szétdarabolva — forgalmi akadályokat is okoznak, azért helyettük a földalatti, vagy fedett csatornázás alkalmaztatik. Ennek kezdetleges neme a rőzse, vagy galyból készült, valamint a kőből és téglából készült föld­alatti csatorna; újabban alkalmazott legtökéletesebb módja az alag­csövezés. Lényegében mindenik földalatti csatornázás czélja az, hogy a felesleges talaj­vizet a föld felső rétegéből legalább is 2*/s láb mélyen eltávolítsuk s ezáltal a növények gyökerének a levegő és meleg könnyebb hozzájutását elősegítsük. Ezen czél eléré­sére a földet behálózzuk legalább is 3—31/a—4 láb mély árkokkal, a­melyekből a viz tökéletesen lefolyhat, az árkok fenekére fedett csatornát épi­­tünk oly módon, hogy a talaj vize belé szivárog­hasson, de a föld és iszap bele ne juthasson s azután az elkészített földalatti csatornát ismét be­födjük, úgy, hogy a felületen meg se látszik a csatornázás nyoma. Az alagcsövezés maga tehát szintén földalatti csatornázás, csakhogy a csatorna már előre elkészül és mint kész csatorna rakatik le a fenékre. Egy kész alakcső láttára első kérdés az, hogyan jut be a víz a csövekbe ? A csövek egymás végéibe rakatnak és egy­mással szorosan összeillesztettek. Az illesztés elég szoros arra, hogy az iszapot és földrészeket visz­­ ő mérnöki talajjavításról. (Vége.) Az ártalmas nedvesség második alakjában mint talajvíz vidékünkön mindenütt ismeretes. Keletkezésük oka szerint a talajvizek főképpen 2 csoportra oszthatók. a) Olyan talajvizek, melyek a talajnak kötött­sége — vizet át nem bocsátó, (vagy nehezen át­bocsátó) természete — miatt jelentkeznek, ezeket úgy­ jelezhetnék, hogy álló talajvizek; b) olyan talajvizek, melyek úgy keletkeznek, hogy a parto­sabb helyen beszüremkezett viz alább, a midőn a

Next