Abauj-Kassai Közlöny, 1893 (22. évfolyam, 13-50. szám)
1893-03-30 / 13. szám
XXII. évfolyam. 1893. 1064—13. Kassa, márczius hó 30-án. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Fő-utcza 64 sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen minden csütörtökön. Egész évre 6 írt—kr. Félévre.... 30 — „ Negyedévre 1 „ 50 „ Hirdetési dij 4 hasábos petit sorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 1 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petit sor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. OK, politikai, közgazdasági és Vegyes tartalmú hetilap. K »■ -Sait yseg D OT Es kiváltságos hete a vallástalannak is a nagyhét. A szive, a lelke nem y,' szólal fel ugyan a szent napokban sem, y.de ajákán' elfagy a becsmérlő szó. Fo szárnyad ég / felé, gópdo-V lata' másf.'^térésr- a -fold 'sötét'töjhkélegé-C*:. ben. fes njért ‘hem talábta amit keresett, rombolni kész, amit évezredek munkája alkotott. . . . Hogy kellett lenni, hogy van, aki nemcsak az anyagot, de a lélek kincseit is dobra üti ! Államnak hijják. ... Hogy kellett lenni, hogy van, aki ezt a kincset meg is veszi ! Hagyján, de uzsora módon kamatoztatja Államnak hijják. Állam. Ez a mindenre éhes, ez a telhetetlen földi hatalom ! ez ’et X í X század bibliája. Ember szü. sírig, tűrni és eket, re i emberben igaz egyől a sírig láz részére ilás. tant mégis tant fogház, emverek : az őbb-utóbb rúgó táninek beh’ kre ez a Perelni. — De nem erről van szó. Van szó arról, hogy a vallás sokat veszt, ha az állam nem istápolja, de az állam romba d<il? ha vallás nem áll mellette.őrt.*V 5.bár nekem a magyar állam (lucus a non lucendo) lebeg első sorban szemeim előtt: ő legyen mégis az utolsó, melyet a kihívott sors szele utolér. Hát melyik állam az, mely azt mondja: ti egyházak, neveljetek vallásos egyéneket az én segélyemmel, én nevelek hazafias polgárokat a ti segélyetekkel — mindketten Istennek és mindketten a hazának, kinek és melynek fiai vagyunk ?! Soha testvér jobban utalva nem volt testvérre, mint állam a vallásra És Káinná lett az első, hogy vért eresszen a másodikból. Republikánus, parlamentáris, despotikus állam — egyre megy. Ezredes intézményektől, földet az éggel összekötő kapocstól szabadulni kíván valamennyi. A vallás szériátok kicsinyeknek játékszer, nagyoknak robot, államnak nyűg És eközben felüti fejét és rohamosan foglal tért a szoczializmus, az anarchia, a nihil. Ez a teljes szentháromság. Mindannyi az állami mindenhatóság szülöttje. Szörnyszülött, de törvényes gyermeke az uzsorás, az éhes, a telhetetlen államnak. És ez a szörnyszülött nem kíméli sem a papoknak, sem a szabadkőmíveseknek, sem a szoczialista és anarchhsta prófétáknak csendes szóval, nagy tudománnyal, orvosi vagy ügyvédi praktikával összekuporgatott vagyonkájukat, hanem földgömbnek elejétől földcsillag sarkáig pusztít minden renden és alkotmányon levő vagyont, az »önző« ultramontánokét ésaugy, mint az »önzetlen« liberális szószátyái*okét,s nem is szólva a kedves államról, mely már a rombolás kezdetén megszűnt lévézni. Hát igenis, nincs józaneszü ember, ki be nem látná, hogy azoknak a modernül eszeveszett államoknak, melyek jobban gyűlölik a tömjént, a keresztet, a zsoltárt, az imát, mint amennyire félnek a káromkodó alaktól, a dinamittól és a fekete haláltól s melyek hatalmuknak minden erejével ránehezülnek a lélek szárnyaira, de szövetkeznek a test vágyaival: azoknak az államoknak saját helyben házhoz hordva, v. vidékre postán küldve, nevelésű gyermekei fogják lerombolni és megsemmisíteni mindazt, ami az államra emlékeztet. Királyok és hatalmasok, modern államalkotók és liberális frázisgyártók annyira eltűnnek, hogy még a romok fölött siránkozóul sem fog akadni közülök egy sem. De ha a földtekén marad sértetlenül egy kápolna, melyet a rombolás démona meg nem talált, és megcsendül a kápolna kis harangja és zsolozsmája ki a rég hallott orgonaszó : az őrültségben, a féktelenségben kitombolt szenvedély rabja az évezredes alkotások romjain seregestül ereszkedik térdre és felhangzik a megalázkodás, a bűnbánat remegő szava : »Im arczunkra borulunk !« Túlnan az üszkök közül pedig kitör a lánczattól szabadult fohász és karban zengi a zsoltárt : »Tebenned bíztunk eleitől fogva!« Timkó József. ABAUJ-KASSAI 46~61, 0 O Kriklaeh E %lö/f A magántisztviselők mozgalma. . . Itjost, a midőn a magántisztviselők körében, rövid idők óta mindenütt élénk mozgalom észlelhető; a midőn hosszú évek után az önmagával nem törődés beteges állapotából társadalmunk e fagyfontosságú osztálya öntudatra ébred, talán nem fognak a pusztában elhangzani ezen czikknek szavai sem, amelyekkel a mi magántisztviselőink figyelmét az őket annyira érdeklő mozgalomra felhívjuk Az üdvös mozgalom a fővárosi bankok tisztviselőinek köréből indult ki, akik egy olyan kört akartak létrehozni, amely az ő érdekeiket megóvni legyen hivatva. Igen természetesen a többi tisztviselők is szót emeltek egy ilyen érdekképviselet ügyében, mert nagyon sok pótolni való van a magánhivatalnokok helyzetében. TÁRCZA. Eladó leányok. Irta : Dumas Sándor.*) A párisi Figaro nemrég egy tisztességes polgári családból való leány levelét közölte. A leány elvégezte iskoláit, jó nevelést kapott, kitünően ért a háztartás minden ágához, bevezették a világba, sok sikere volt, sokat táncolt fiatal diákokkal, de a férjhez nem ment, mert a hozománya sovány. Most húsz éves. Kérdi, hogy mit tegyen? Megunta azt, hogy serdületlen ifjak udvaroljanak neki, tudományos pályán nincs a nőnek semmi kilátása, se másutt, mint leány nem akar megöregedni. A Figaro e levelet a kitűnő író, Dumas elé terjesztette, aki a következő tárcában felel rá. Ez a kisasszony engem nem érdekel. Szüleinek szemére veti, hogy nem adhattak neki olyan szép hozományt, mint amilyen nevelésben részesítették. Nagyon hálátlan a leányka. Még nincs húsz éves és rendkívülinek, igazságtalannak, nyugtalanítónak találja, hogy nem ment férjhez; nagyon sietős a dolga; sokat táncolt és izzadt fiatalemberek karjai közt, hová kitűnő mamája kivágott ruhában dobta s bámul, hogy e fiatalemberek közül egy sem kérte meg a kezét. Nagyon naiv és tudatlan a kicsike. A professzor úr, aki tanította, elfeledte neki megmondani, hogy a férfiak nem olyan ostobák, mint az asszonyok hiszik , hogy azok, akik hivatva vannak jó férjekké válni, nem a mulatságokon keresik a feleséget, ahol , a fiatal lányok ismeretlen ifiurak karjai közé dobják magukat. Azok az urak, akiknek a házasság üzlet, nem törődnek ezzel. Ezekre nézve a hozomány a fő. Néha megtörténik, hogy egy szegény, de ragyogó szépségű lány ügyes mamája vezetése alatt férjhez megy*) A „Budapesti Hirlap“-ból, egy fiatal milliomoshoz, de ez ritka" kivétel. Még ritkább az a milliomos, aki méltányolni tudja egy úgy magaviseletében, mint hozományában szerény leány lelki tulajdonságait, melyek pedig nélkülözhetetlenek egy jó feleségben. Az ilyen házasságok nagy feltűnést szoktak kelteni. A szeretreméltó fiatalemberek, akik pompásan keringőznek, akik fagylaltért szaladnak, akik extázisban vannak táncosnőjük toiletteje felett, igen jól tudják, hogy mibe kerülnek ezek a toilettek s azt kívánják a leányoktól, hogy hozzanak is magukkal valamit, hogy legyen miből kifizetni a ruhákat. Azok, akik dolgoznak, akik az életet komolyan veszik, akik célt tűztek maguk elé, azok nem a kotillon alatt szemelik ki élettársukat. S szerencse, hogy így van, úgy az urakra, mint a lányokra nézve, mert’ nem közönséges női lélek kell hozzá,, hogy megértse, hogy támogassa, hogy vigasztalja a finomabb és mélyebb minőségű férfiakat, akikkel különben ez a kisasszony rettentően unná magát. Nagyon kellemes az, ha egy szalonban egy híres ember neve alatt jelentenek be valakit, de nem könnyű feladat otthon ez ember feleségének lenni. Azonban, t. szerkesztő úr, az ön fiatal hölgye kijelenti, hogy megunta már magát kiállítani a serdülő ifjak gyönyörűségére, hogy már látták eléggé, hogy mindez ellenére férjet nem szerzett és hogy valószínűleg nem is fog szerezni mindaddig, míg hozományát ki nem kerekítette. Azt kérdi, hogy most már mit tehet ebben a dologban, hozzátéve: ime, ez a kérdés Felsorolja ezután azokat a pályákat, melyeken meggazdagodhatnék. A színház ? Megveti. Polgárleány volt, az is akar maradni. És minden jel arra mutat, hogy fogadalmát meg is tartja Gondolt az orvosi pályája is, de oda sokat kell dolgozni. Harminc éves lenne, mire célt érne. A tanítói pálya már túl van terhelve, ma már nem gyakorolható. A kereskedő pálya nem való jó családból való leánynak. És végül elkeseredetten kérdi, hogy hát soha se menjen férjhez, hanem maradjon vénleány, egy agglegény köszvényének ápolására kárhoztatva ? Mit tevő legyen ? Tanácsot akar, íme, egy fiatal leány, aki polgári családban nevelkedett és az ilyenforma fiatal leányok legnagyobb része hasonló módon nevelkedett, abban a hiszemben, hogy ha tizennyolc éves lesz, nem lesz egyéb dolga, mint táncolni a bálokon, melyeket szüleinek barátnői rendeznek abból a célból, hogy találjanak egy csinos, intelligens, gazdag fiatalembert, aki rögtön, eszeveszetten belészeret és vagyonát, meg életét lábai elé rakja.Talán alávetné magát oly férj szigorának, aki évenkint százezer frankot szerez, de nem ám tízTetben, (mert egy fiatal polgárnő nem szereti az üzletet) hanem bányákban, hámorokban, mezőgazdaságban, a diplomáciában, a követségnél, a politikában, a banknál. Ami engem egy alig húsz esztendős leány eme hitvallásában meglep, mint egy osztály, egy életkor, egy nem szimptómája: az a nőnemnek minden oldalról előtörő benső megvetése a férfinem iránt. Egyetlen szó sincs szerelemről, odaadásról, ideálról, nincs áldozatról, melyet hozni akarna az anyagi javak rovására, ha kilátása lehetne egy középszerű, tisztességes férfira, kit örömmel és megnyugvással fogadna, hogy mellette tisztelt asszony és hasznos anya váljék. Mint látható, ő rá és a többi ötven vagy nyolcvan fiatal leányra nézve, kikről beszél, a férfi nem arra való, hogy teljesítse szíve, lelke és jó nevelése vágyait, hanem arra, hogy kielégítse hiúságának, képzeletének, ambíciójának, pillanatnyi kívánságainak, uralkodó vágyának, fényűzésének szükségleteit. »Asszony vagyok, íme tizennyolc éves lettem, csinos vagyok, hol van az az Isten vagy az a bárgyú, aki törvényesen megfizesse mindezt, úgy, ahogy én kívánom. Mert ha nem fizetné meg, azt, amit ér, keresek magamnak olyant, aki jobban megfizeti«. Nos, fiatal ember, íme itt jön egy szűz, aki fölvette első kivágott ruháját és belép abba a világba, amelyben te vagy, mutasd be magad, táncolj vele, szeress bele és vezesd gyorsan a menyasszonyi koszorúval és menyasszonyi ruhában valamely mairebe, templomba és innen egy palotába, egy hozzá méltó templomba. Te csak azért születtél erre a világra. Nos, kisasszony, a fiatal ember nem mutatja magát és tökéletesen igaza van, mert akármilyen ostobának tartja is és ha talán az is a többivel együtt, amikor önről, vagyis a házasságról van szó, mely egész exisztenciáját teszi koczkára, megóvja állati ösztöne. Ő nem csak azt tudja, hogy önnek háromszázezer frank hozománya van, hanem azt is kiérzi, hogy önnek érintetlen és szeplőtelen testén kívül nincs egy garas ára szive és anyja nyakán hagyja, a kinek anyai szeretete tévesztett utón járt. Ön leány marad és ez igazság. A reumás agglegény, kit ön végezetül mint legrosszabbat lát elkövetkezni, még az sem fog eljönni Ötven éves korában elveszi a régi, vén szeretőjét, aki kitartott mellette, vagy elveszi a szobaleányát, aki szarvakat rak neki. Ha meghal, hagy neki néhány száz frank évi jövedelmet és mindenesetre jobban járt, mint önnel. Ha egy kissé gondolkozott volna, kisasszony, mint azt tényleg tette, mindjárt belátta volna, hogy az az agglegény a leghelyesebben és a filozófusok és szentatyák elve szerint járt el, kik legnagyobbrészt mint agglegények haltak meg, a mi azt látszik bizonyítani, hogy a nagy elmék a házasságot nem mindig tekintik a boldogság netovábbjának. Röviden, ön nyugtalankodik jövője fölött és tanácsot kér. Nem lehet önnek tanácsot adni, mert már késő van, már messze haladt a rossz úton és nem lenne ideje a jó útra visszatérni. Ön benne van a hínárban. Úgy járt, mint azok, kik egy szép napon a gyorsvonattal kimentek falura, néhány mértföldnyire a várostól, kik ebédeltek a gyepön, kik barangoltak ide s tova és lekéstek a vonatról. Ha nem találnak véletlenül egy üres kocsit, mely őket visszaviszi, kénytelenek gyalog a sötétségben visszatérni, ismeretlen utakon és ki vannak téve, hogy valami utszéli árokba belevesznek. Hogy megmondjam önnek az igazat, kisasszony, ön és még sok más leány az ön köelvekkel nevelődött, melyek kéréből olyan