Abauj-Kassai Közlöny, 1910. július (39. évfolyam, 147-173. szám)
1910-07-01 / 147. szám
2. oldal. le kell tenni, mert ez teljesen lehetetlen. Egyesek hatalmas érvekkel indokolták, hogy a város fejlődése feltétlenül megköveteli, hogy legyen közúti közlekedésünk. Mások azt vitatták, hogy a villamos nem hoz forgalmat, csak lebonyolítja a helyi forgalmat s így nem hoz hasznot a városnak. Ezzel szembe került a vasút szociális jelentősége, végül szavazásra került a kérdés s csekély szótöbbséggel a szubvenció megadását a bizottság nem javasolta a közgyűlésnek. Ezzel a kérdés azonban még nem dőlt el, mennyiben a bizottság ülésén is már nyilvánvalóvá lett, hogy az állandó választmány a közgyűlésnek igenlő javaslatot fog tenni s így inkább azt hisszük, hogy a mai közgyűlés ezt a javaslatot fogja elfogadni s ezzel a közúti kérdését — az igaz, hogy nagy áron, — de megoldja. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY válaszában viszont, volt első tanulóit éltette a további kitartó munkára buzdítva őket. A kedélyes mulatság közben nem feledkeztek meg volt igazgatójukról sem, Lévay István jelenleg budapesti igazgatóról, akit meleg hangú táviratban üdvözöltek. Asztalbontás után a volt osztálytársak mindnyájan Bankóra rándultak ki, hol az együttlét örömét a szabad természet élvezete is fokozta s itt határozták el, hogy tíz év múlva, vagyis 1920-ban pünkösd első napján újra találkoznak. A mai nehéz élet szürke napjai közül minden bizonnyal jogosultan válik ki egy-egy ilyen találkozás, mely az élet küzdelmeiben fáradozó egykori iskolatársakat összehozza, hogy a diákélet kedves reminiscenciái legalább egy napra elfeledtessék azt a hideg közönyt és küzdelmes versenyt, amely az életben immár nekik is osztályrészül jutott. / 147. szám. Tíz éves találkozó. A felső kereskedelmi legelső Végzettel. Kassa, junius 29. X"A tegnapi ünnep alkalmával egy éppen oly kedélyes, mint lélekemelő szép ünnepély folyt le a Schalkház-szálló Széchényi-termében, ahol találkát adtak a kassai áll. felső kereskedelmi iskolát ezelőtt tíz évvel végzettek, akik ennek az iskolának első, tehát legrégibb tanulói voltak. A 24 először végzettek közül megjelentek: Beller Gyula nagykereskedő, Kiár Szilárd börzebizományos Budapest, Jantner Oszkár bankpénztáros Igló, Martinidesz Róbert korompai főjegyző, Uhrinyák Lajos könyvelő Beregszász, Angyal József könyvelő Kassa, Klema Antal szomotori jegyző, Grega György Kassa városi alszámvevő, Freiberger Salamon kereskedő Eperjes, Schvarc Mór kereskedő Budapest a Gyulai Ödön szabómester Kassa. A meg nem jelentek közül távolmaradásukat Löbly Béla, Landeszmann Lajos és Emil kimentették. Az ünnepély fénypontja a banker volt, melyen részt vett Gara János tanár, volt osztályfőnökük és dr. Kriebel Edgár városi főjegyző, mint volt tanáruk, kiket a férfiakká lett egykori tanítványok kitörő lelkesedéssel fogadtak. Az üdvözlő beszédet Griga György városi alszámvevő mondotta, melyben visszapillantást vetett a lezajlott tíz évre s megemlékezve az időközben elhalt három pályatársról, poharát Gara János volt osztályfőnökükre emelte, aki HÍREK. A patronage-egylet közgyűlése, Kassa, jun. 30. A kassai patronage-egylet egy évi fennállása után kedden délután hat órakor tartotta a vármegyeháza kis termében első évi rendes közgyűlését. A gyűlést, melyen a patronage-egylet tagjai nagy számban vettek részt, dr. Fischer• Colbrie Ágost püspök nyitotta meg, aki bevezető beszédében kifejtette, hogy bár újabb alakulásokról az egylet be nem számolhat, munkájának eredményét fényesen illusztrálják azok a számok, amelyek statisztikaszerű pontossággal vázolják az egylet életét. Dr. Bernolák Nándor évi jelentésében részletességgel foglalkozik a patronageegylet működésével. A patronage ez évben 35 fiatalkorú bűnösre terjedt ki, kik közül kettő időközben eltávozott Kassáról, a többi pedig most is felügyelet alatt áll és örömmel jelenti, hogy ellenük súlyosabb kifogás nem esik és valószínű, hogy a társadalom e tévelyedetteit sikerülni fog a munkás, dolgos életnek visszaadni. A pénztári jelentés tudomásul vétele és a tisztikar felmentvényének megadása után az új tisztikar megválasztása következett volna, azonban a közgyűlés egyhangú felkiáltással újra a régi tisztikart választotta meg. Felemlítjük még, hogy a kassai patronage-egylet elhatározta, hogy a táblai kerület nagyobb bírósági székhelyein — Ungvár, Munkács, S.-A.-Ujhely, Szikszó, Szepsi, stb. — fiókegyleteket szervez, mire nézve a közgyűlés az uj tisztikarnak megadta a meghatalmazást. — Péter és Pál. A katholikus egyház tegnap ülte Péter és Pál apostoloknak, az egyház szervezőinek emlékünnepét. E nap vallási jelentősége mellett azért is jelentőséggel bír, mert e napon van vége a hivatalos iskolaévnek. A kassai iskolákban évzáró ünnepéllyel ülték meg Péter és Pál napját, melynek keretében kiosztották a növendékeknek értesítőiket. A népszokás szerint Péter és Pál napja után veszi kezdetét az aratás. A Kolozsvári deákok Kassán. A dicső fejedelem sírjához zarándokoló tanulók között ritkán találkozunk a tőlünk messze eső Erdélyből valókkal. E ritka eset ma megismétlődik, mennyiben kincses Kolozsvár városából az ottani állami fémipari szakiskola 44 tanulója Magyar Endre igazgató és több tanár s művezető vezetésével tanulmányi útjokban ma este falaink közé érkezett, hogy Rákóczi sírját megkoszorúzzák s városunk nevezetességeit, közte az állami felső ipariskolát is, megtekintsék. A messziről jött vendégeket a felső ipariskola tanárai fogadták s kalauzolják. A kassai petíció. Tehát ez mégis valóra vált, ami eddig hihetetlennek tetszett. Az Éber-párt tegnap csakugyan benyújtotta a Kúriához a petíciót, amely 21 nyomtatott oldalon igyekszik bebizonyítani, hogy visszaélések történtek a választáson. A peticionálók képviselői dr. Glück Lipót kassai és dr. Fried Lajos budapesti ügyvédek. Erre a petiqáóra csak az a megjegyzésünk,hogy kár volt ezzel újra felkorbácsolni a békés hangulatot. Néhai jó Beöthy Ákos is megbukott egyszer Kassán s mégsem volt peticionálás, mert hát a választási küzdelemből elég egy sütet s azután az ilyen lépés, pláne mikor az etetés-itatás vádjától nem mentesek, ellenpeticiót von maga után — a többi persze a Kúria dolga. — A kassa—oderbergi vasút igazgatósága elnökének, Gerhardt Gusztáv udvari tanácsosnak elhalálozása alkalmából rendkívüli ülést tartott. Az ülésen Sieghart Rudolf dr. v. b. t. t. meleg szavakkal emlékezett meg az elhunyt kiváló érdemeiről, külön kiterjeszkedvén azokra a nagy szolgálatokra, melyeket az elhunyt a magyar közlekedésügy fejlesztésének terén sok éven át kifejtett. Az igazgatóság az elnökválasztást az előrehaladott nyári idényre való tekintettel az őszre halasztotta és az ügyek ideiglenes vitelével az előkészítő bizottságot bízta meg. — Kereskedők mulatsága. A kassai Kereskedők Köre julius 10-én a Bankó-fürdő nagytermében nyári táncmulatságot rendez, melynek kezdete délután 5 órakor lesz. Beléptidíj 2 K. Családjegy 4 K. A tiszta haszon a kör könyvtára javára esik. A rendezőség élén Binder Ernő s Hajts Kornél elnökök állanak. A mulatság iránt máris széleskörű érdeklődés nyilvánul. A magánalkalmazottak állásnélküli polgártársaik felsegélyezésére július 17-én a Lajos-forrásnál tombolával egybekötött zártkörű táncmulatságot rendeznek, melynek kezdete d. u. 3 órakor lesz. A zenét a háziezred zenekara szolgáltatja. Belépőjegy 1 K 50, családjegy 4 K. — Önfeláldozó vasutas. Szép példáját szolgáltatta az önfeláldozó hősiességnek Ráczkevy Sándor homonnai állomási felvigyázó. Radvány és Koskócz állomások közt egy anyaggal terhelt hajtányon haladt több munkással együtt, midőn hirtelen egy , a síneken játszó gyermekcsoporthoz ért a hajtány. Ráczkevy erőteljes kiáltására a gyermekek idejében félre ugrottak, egy siketnéma gyermek azonban, ki nem hallotta a kiáltást, ott maradt. A hős lelkű állomásfelvigyázó leugrott a hajtányról, a gyermeket a legutolsó pillanatban félre lökte, de megcsúszott és jobb karja a kerekek alá került, melyek az egész kart irtózatosan összeroncsolták. Ráczkevyt beszállították a homonnai kórházba, ahol sebeit bekötözték és megoperálták. Ráczkevy túl van az életveszélyen, de keze örökre béna marad. — Zarándokutazás indult. évi julius hó 26-án Lourdesba dr. Kohl Medárd püspök védnöksége és személyes résztvételével, amelyre jelentkezéseket már csak julius hó 10-ig fogad el a lelkivezető Gaibl Sándor apátkanonok (Pozsony, Káptalan utca 3.) Ugyanott programmok is kaphatók. — Meghiúsult támadás. Kellemetlen kalandja esett a szombatról vasárnapra virradó éjjelen egyik fiatal kassai újságírónak. Lauschmann Ottó a Felsőmagyarország munkatársa a Deák Ferenc utcán hazafelé ment, amidőn a Mészárosutca felé vezető viaduktból két fiatal suhanc ugrott elő és megtámadta Lauschmannt. Lauschmann, aki állandóan revolverrel jár, csakhamar ártalmatlanná tette a két banditát, kiket a rendőr bekísért a városházára, ahol kiderült, hogy az egyiket Schadek Mihálynak, a másikat Olasz Györgynek hívják őket. A két suhanc kijelentette, hogy nem akarták Lauschmannt bántani, csak meg akarták ijeszteni. A tréfás csibészek ellen megindították az eljárást. — Kósz gyümölcs a piacon. Alig köszöntött ba a gyümölcsérés ideje, máris sok egészségtelen