Abauj-Kassai Közlöny, 1913. május (42. évfolyam, 100-123. szám)

1913-05-01 / 100. szám

ZLVI. évfolyam. Sa*»ke**tS*4g 8* kiadóhivatal iarang­ u. 9 SNelef­on 150 (UROHtASI Old J“»g*llapodó» = saavint. = £013. — 100 «iám. aSflJELElHK wu S órakor POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő : LEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Kassa, Csütörtök, május 1. Előfizetési feltételek: K*uiti Egész évre K 14.— Félévre K 7.— Negyedévre K S.50 Egy hóra K 1.50 Vidéksn Egész évre K 20— Félévre K 10 — Negyedévre K .— Egy hóra K .— Egyes szám­ára 4 fillér Réthy bácsi. Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája I­ Nagy mester volt a maga ide­jében a vidéki színészetnél Gergely Antal. Egyik legsikerültebb tréfá­ját a következőkép beszélte el. Valamelyik nagyobb alföldi városban a direktor, akinek ő volt a komikusa, a mostoha időjárás következtében a színházbérrel, mit esténkint kellett volna fizetnie, hosszabb ideig adós maradt. A színház magántulajdon volt, árvákra maradt s egy derék öreg fiskális volt a gondnok, ki jó ideig türel­mesen várt a hátralékra. A direktor, ha látta, nagyon feszélyezve érezte magát és lehetőleg kerülte. Egy­szer a színházi irodából az ablakon át arrafelé látták tartani. Az iro­dában csak a direktor és Gergely volt. — Jézus Mária! — mondá a direktor — ez most ide jön. MAJUS. Oh be sokszor megénekelték, oh hány költői szívben lelt vissz­hangra a természet legszebb ide­­jének, mondhatnék bimbózó if­júságának hónapja! Májusi Men­­nyi idealizmus, érzés, szív rezeg ebben a szóban! Hány kedves emlékünk fűződik hozzá s minő sok vidor történet bizseregteti meg vérünket még most is, ami­kor már az ősz here csípte meg hajunkat s szakálunkon hófehér szálak rezegnek. Ifjúságunk, mondhatnók, bo­­hó ifjúságunk mennyi felejthetet­len érzelme újhódik meg ben­nünk, amikor május elsejével befutunk abba a­­ virágillatos, a ter­mészet minden pompáját kínáló hónapba, mely nemcsak termé­szeti szépségeivel, de szivünket gyorsabb lüktetésre serkentő ere­jével is felejthetetlen emlékeket hagy hátra minden földi halan­dó életében. Ez esztendőben pedig még pazarabb, még bujább köntösben köszöntött be hozzánk e gyö­nyörű évszak, mintha csak kár­pótolni óhajtana a közelmúlt ret­tenetes természeti csapásaiért. Mintha a hosszú könyörtelen tél keserveit akarná eloszlatni lel­künkben, nyári melegséggel, buja zöldséggel s színes virágokkal rezegteti meg lelkünk jobb ér­zelmeit, hogy annál könnyebben megejthessen varázsának. S mi szívesen általadjuk magunkat mindazon képzeteknek, melyeket bennünk a májusi hónap gyö­nyörűségei keltenek. Átengedjük magunkat kétszeres örömmel, mert hiszen oly sok keserűség­ben, oly sok szenvedésben s vi­gasztalan csapásban volt eleddig részünk a természettől s a kon­junktúráktól egyaránt. Teli tü­dővel szívjuk magunkba a má­jusi őzondu3 levegőt, megrésze­gedünk a virágillattól terhes­ség­ben s mámorosak leszünk attól az érzéstől, mely kihamvadt pa­­rázsát szivünknek uj lángra lob­­bantja. Ismét fiatalnak, életerős­nek, tettrekésznek érezzük ma­gunkat, elernyedt, ványadt ké­pességeink ismét életre kelnek, hogy új bizodalommal, új re­ménységgel fogjunk ismét mun­kába a siker, az eredmény min­den kilátásával. Hiszünk, ki­? Csak bújj ide a pénztárba, majd én eligazítom a dolgot. A direktor szót fogadott. Néhány perc múlva kopogást hall búvó­helyéről. — Tessék, mondá Gergely Az ajtó megnyílik. — Jó napot. Nincs itt a direktor úr? A direktor tisztán kivette az öreg ügyvéd hangját. — Biz az nincs, — hallatszott Gergely hangja. — Ejnye, de kár. — Amiatt a hátralék miatt tetszik keresni? tudakolá Gergely. — Dehogy, van eszembe. Ha­nem holnap ebédre akartam volna invitálni. Az anyósom nevenapját tartjuk. Nagyon örülnénk, ha meg­jelennék a kedves nejével együtt. — Majd átadom én az invitá­lást, biztató Gergely. Azzal ismét nyikorog az ajtó és távozó léptek nesze tudatja, hogy az ügyvéd elment. Pedig dehogy ment el, ott sem volt. Gergely imitálta a hangját és pedig zunk abban, amit a természet, a sugárzó napfény ezer színpom­­pájában mutat nekünk, bízunk benne, mert e bizodalom jólesik csüggedt telkünknek, mert ki akarjuk ragadni kétségbeesésün­ket abból a sötét, feneketlen ká­tyúból, melybe az események ra­gadtak. Örömmel köszöntünk tehát május­ a mindenkori szerelme­sek gyönyörű hónapját. Fiatalos hévvel ünnepeljük eljövetelét, mert már régesrégen vágyódtunk utána. S új reménységgel tekin­tünk a jövendőbe, mely talán mégis máskép alakul majd, sem­mint azt pesszimisztikus hangu­latunkban sejtettük. Hozsánna május! Te szép, te zöld, te uj életet ébresztő! Hozsánna néked, hogy újra el­­jövél hozzánk! Hozzánk, kik már minden reménységünk lombját lesorvadva láttuk s elvesztettük hitünket egy szebb jövendő, egy boldogabb korszak eljövetelében! Legyen úgy, ahogy mi azt most felizgatott képzeletünkben elkép­zeljük, hogy te áldott hónap vagy előhírnöke egy jobb kor­szaknak, amikor az érdem, a munka, a fáradozás méltó gyü­mölcseit megkapja, ahogy azt megszolgálta, megérdemelte. Hozsánna néked óh dicső május! oly sikerrel, hogy mikor a direktor a pénztárból előbukott, hálás tekin­tetet vetett a távozó felé s igy szólt: — Ha én azt tudtam volna! Milyen derék ember, noha fiskális. Ejnye, ejnye, egész megszégyení­tett. Ily ember elől bujkálni. Hát elmenjek, ugy­e? Természetes, — mondá Ger­gely, — a vén kötnivaló bizony engem is meghívhatott volna. — No, no, barátom, a direktor az első személy. Gergely igen tiszteletlenül vonogatta a vállát. A direktor másnap délben gálába csapta magát, felesége ma­gára aggatott minden kéznél levő igazi és hamis ékszert s igy teljes parádéval indultak a vendégségre. Az ügyvéd és családja épen ebédnél ült, mikor a direktorpár be­toppant. Ugy látszik, elkéstünk az ebédtől. — Dehogy, — mondá a fiská­lis, — ép a levesnél tartunk. Kamarai közgyűlés, Kassa, április 10. A kassai kereskedelmi és ipar­kamara tegnap kedden délután 3 órakor rendes közgyűlést tartott, melyet Siposs A. Gyula kamarai elnök betegsége miatt Kozák Já­nos alelnök vezetett. A Siposs Aladár titkár által felolvasott elnöki közlések során elparentálták Tarnai Gyulát, a ka­marának nemrég elhunyt segéd­titkárát és elhatározták, hogy em­lékét jegyzőkönyvben megörökítik. A beérkezett miniszteri rende­letek ismertetése után a titkári jelentésre került a sor. A jelentés beszámol a kamara múlt havi te­vékenységéről és ügyforgalmáról. E szerint beérkezett 1091 ügyda­rab, melyek közül 1062-őt intéz­tek el. Azután az 1912. évi zárszáma­dást terjesztették elő. A zárszá­madás 30138 korona egyenleget tüntet fel. A kamara tiszta vagyona 75960 kor. 28 fillér. Ezenkívül a tisztviselői nyugdíjalap 75000 kor., a Baross-alap 4500 kor. s az ipa­rosok segélyalapja 5744 kor. 29 fillérrel rendelkezik. A zárszámadással kapcsolatban Gerlóczy Béla konstatálja, hogy a személyi járandóságoknál 2400 ko­rona megtakarítás mutatkozik. Ja. — Nem tudtuk, hogy hány órakor van az ebéd. No de azért majd csak kapunk valamit. A derék fiskális egy kissé na­gyot nézett ugyan, de azért egy­kettőre ott volt a teríték s a direk­torék abban a becsületes hitben, hogy hivatalos vendégek, végig ették a jóizü magyar ebéd minden fogását. Úgy a feketekávé táján a direktor mégis szükségesnek látta a következő kérdést fölvetni: — Hát a kedves anyós« hol van? — Az anyósom? Jaj direktor uram, az még a nagy kolera előtt halt meg. Az Isten nyugosztalja. A direktor egy kissé ürngetett, de nem merte tovább­­ forszírozni a kérdést. Lehet, hogy rosszul hallotta onnan a pénztárból. Másnap este a fiskális úr a színházban volt s amint előadás után a páholyfolyosón végigmegy, egyszerre csak hangokat hall a háta mögött:

Next