Abauj-Kassai Közlöny, 1913. december (42. évfolyam, 277-299. szám)

1913-12-02 / 277. szám

2. oldal. Kassa, dec. 2. III. A római jog, amely minden­koron mintája volt az intézményeit vaskövetkezetességgel és szolga­­lelkűséggel követő nemzeteknek, és amely tulajdonképen nem más, mint régi barbárságok konzervá­lása, itt is annyira körülbástyázta a család és a törvényes gyermek érdekeit, hogy azon át hézagot alig enged. A római jogi vélelem Nedihardt uram, mintha égő parázson állt volna, úgy érezte magát, majd pedig így szólt: »Ah, a dolog nem lett volna olyan sürgős, hiszen nem vettem olyan komolyan, de látja hogy vendégem van, hát most már csak menjen«. De az asszonyból kitört a keresüség: »Igen, most azt mondja ön, hogy nem vette oly komolyan, de tegnap igy beszélt: a pénznek itt kell lenni, vagy kidoblak benne­teket minden cókmókostul az ut­cára. Mi ezért nem átkoztuk, sőt férjem önért imádkozott, hogy a jó Isten lágyítsa meg kőkemény szivét és ma reggel megkönyörült nyomorúságunkon, amint sirán­kozva ott ültem az utca kövén ez a jó ur talált rám és nekem ajándékozta a 30 tallért«. Gellert integetett neki, hogy hallgasson, de a nőt nem lehetett elhallgattatni: »Csak integessen, de ki kellett mondanom, különben a szívemet nyomnám. ABAUJ KASSAI KÖZLÖNY 277. szára. értelmi gyengesége üzletszerű ki­használásának, amikor is a cse­lekmény igen­is az 1913. évi XXI. t.-c. 4 §-nak rendelkezései alá esik. Teszem azt, valaki lóverseny­fogadásokat gyűjt s ha a foga­dott ló nyert, a nyereséget ki nem fizeti, vagy hamisított ti­kettre pénzt gyűjt s az összeha­rácsolt pénzzel megszökik stb. Egyébként azonban aki csak engedély nélkül, de egyéb üzel­meket nem folytatva, gyűjt vagy közvetít lóversenyfogadásokat (az úgynevezett zugbukmaker), az 1913. évi XIII. t.-c. rendelkezé­sei alá esik. A kifejtendő joggyakorlat min­denesetre bizonyos kérdések mi­ként való megoldására és a tör­vény leghelyesebb és legcélsze­rűbb alkalmazása és magyará­zása körül rövid időn belül irányt fog szabni, de nagyon sok függ a törvény első alkalmazói­tól és végrehajtóitól, hogy ezen irány célhoz vezető és helyes legyen. A házasságon kívül született gyermek társadalmi és jogi helyzete. — Irta s a jogászegyletben felolvasta Fuchs Jenő. — ugyanis az, hogy „pater est, quem nuptiae demonstrant.“ Magyarán: ha másoktól van is a gyermek, az mint házasságban született, törvé­nyesnek tekintendő, élvezi a tör­vényes gyermeknek összes jogait, személyjogi, családjogi és örökjogi tekintetben, mert a házasság alatt született gyermek apja, a férj. Ezt a jogi vélelmet teljes egészében fogadják el a mai jogok is s ezt csak egy esetben engedik meg­­dönteni, az u. n. törvénytelenítési perben. Ennek előfeltételei azon­ban oly szigorúan vannak megál­lapítva, a bizonyítás annyira kö­rülírva, megszabva és megnehe­zítve, hogy ennek folytán gyakor­lati érvényesítése igen ritka és inkább mint jogi kuriozitásról le­het erről beszélni. A törvénytele­­nítési per felperese csak a férj le­het, aki a keresetet a tudomásra­­jutástól számított egy éven belül indíthatja meg és pedig úgy az anya, mint a gyermek ellen, ki­nek részére ily esetben érdekeinek védelmére az árvaszék gondnokot rendel ki. Ha az apa meghal, úgy azt megtámadhatja mindenki, aki­nek az törvénytelenítéshez kimutat­ható jogi érdeke fűződik. Lásd Eszterházy Károly gróf esetét. Az anyának beismerése nem számít. Például az, hogy a férj fegyinté­zetben volt elzárva, vagyis a puszta távollét mit sem bizonyít. A francia jogban a Napóleoni codex a legmerevebben követi eze­ket az elveket, midőn kimondotta, hogy a házasság tartama alatt szü­letett gyermek apja a­­ férj. En­nek aztán igen természetesen az a barbár jogkonzekvencia volt a kifolyása, hogy a házasságon kívül született gyermeknek jogilag nincs apja. 120 évig állott fenn a világ legelső kulturnemzeténél ez a barbár jogtétel. Az emberiség Neidhardt pedig elpirult egész füléig. Le volt győzve, visszaadja az asszonynak 30 tallérját s író­asztalán keresztülhúzva egy adós­­sági tételt, így szól: »Asszonyom, adóssága ki van fizetve, vásároljon kenyeret gyer­mekeinek és ápolja beteg férjét«. G.-hez fordulva pedig így szólt:­ »Nagyságos uram! ön nemcsak remekül tud írni, hanem nemesen cselekedni is. Ha úgy tetszik láto­gassuk meg együtt a szegény családot.« II. A kis kövér doktor távozásakor még megnézte G. fáskamráját, megrázta fejét, de mégis megpa­rancsolta, hogy a beteg tanárnak derekasan fütsenek, aztán haza­sietett, hogy nejének G. uj költe­ményét felolvassa. Amint a sarkon befordult, meg­szólítja egy szegény asszony: »Kedves doktor ur, jöjjön el a férjemhez. G. tanár ur és Neidhardt ur küldtek ide«. »Már megint G. — morogja az orvos — hát ismeri őt jó asszony«. legelső humanistái, költői, állam­­férfiai és jogtudósai hiába keltek síkra ez embertelen jogtétel ellen , csak 1912. év végén lett ez a francia polgári törvénykönyvből törülve, de még igy is igen ke­véssé enyhült a szigorú felfogás, úgy náluk, mint általában vala­mennyi állam törvénykönyveiben, mert a jogállás a házasságon kívül született gyermek tekintetében ma is az, hogy a gyermek és apja, valamint a gyermek és apjának rokonai közt vérségi kapcsolat nincs. Az apa jogilag nem apja, csak eltartója. A házasságon kívül született gyermek apja és rokonai között rokonsági kötelék nem lé­tesül, ilyen csak az anya s azok rokonai között forog fenn. Ennek folyományaként egymással szem­ben törvényes öröklésnek sincs helye. A tényleges apa tehát csak egy eltartási közeg, akit jogilag azon a nyomorult pár obuluson kívül amit fizet, semmiféle más kötele­zettség nem terhel, semmiféle más viszony nem köt. Szomorú etika, melyet egy jobb kor humánus be­látása érthetetlennek s az embe­riség örök szégyenfoltjának fog tartani. S ezzel adva van a házas­ságon kívül született gyermek szo­morú társadalmi helyzete. Élete örökös megbélyegeztetés, helyzete a páriáé, hiszen kívül áll a társa­dalmi élet korlátain, s a mi hypok­­rita társadalmunk még a külsősé­gekben is sújtja az ártatlan gyer­meket. Ilyen a név viselésének a kérdése. A törvénytelen gyermek apjának nevét nem viselheti, ha­nem az anyjáét viseli. Ezzel az egy ténnyel tehát már ország­­világ előtt fel van tárva — a mai felfogás szerint — születésének gyalázata. A szegény gyermek már az iskola padjain nem talál sok kérdésre feleletet és lelkében »Igen«, — felelé az asszony — és ezzel elbeszélt neki mindent. Az orvos felkiált: »Aha, hát ide került az ő pénze, hát ezért kell fáznia és fagyos­­kodnia«.« Az asszonynak nagyon nehe­zére esett, hogy annak a jó tanár­nak őmiatta kell nélkülözést szen­vednie. De az orvos így szólt: »Azért csak ne búsuljon. Az ilyen embert nem hagyja el a jó Isten«. Aztán az asszonnyal annak be­teg urához ment, orvosságot irt neki s hazasietett. Otthon már egy legény várt rá, felnyergelt pari­pával. »Nos, mi a baj ?« — kérdezé az orvos. »A bíró ur szépen tisztelteti doktor urat, s az Isten szerelmére kéri, hogy jöjjön ki, mert a birónó asszony hirtelen rosszul lett­. Az orvos felül a lóra és tova­vágtat a megnevezett község felé. Alig tudott keresztülhatolni a katonaságon, mert a porosz kato-vajmi gyakran az elkeseredés zo­kogó hangja fül, mikor szemébe mondják azt a szót, hogy „fattyú”, amely szót az emberi kegyetlen­ség és korlátoltság ma még oly szónak jellemez, melyre arcába fut az áldozatnak a szégyen pírja. Pedig nincs mit szégyelnie a ter­mészet gyermekének. HÍREK. Kassa, dec. 1. — Az Iparoskör estélye. A kassai Iparoskör vasárnap este saját helyiségében szépen sikerült tea-estélyt rendezett, melyen a kör tagjain kivül szép hölgyko­­szorű s számos vendég vett részt Felköszöntőkben nem volt hiánya Frankovszky elnök üdvözlése után a felszólalások egész sora követ­kezett, majd a fiatalság táncra kelt s a kedélyes mulatság a hajnali órákig tartott, amikor mindenki egy szépen sikerült kedélyes mu­latság emlékével hagyta el az Ipa­roskör helyiségét. — 50 éves aranylakodalom, Egy mintaszerű, s kivált a mai meghibbant irányú erkölcsi világ­ban valóban például szolgáló hos­­­szú házasélet 50 éves jubileumát ülte e napokban (nov. 28-án) dr. Klekner Alajos nyug. jogakadé­­miai igazgató és neje, zajtalanul, visszavonulva külső ünnepléstől, de annál bensőségesebb fenséggel és meghatottsággal. A ritka csa­ládi eseményről a család tagjain kívül csupán az ünneplők legkö­zelebbi barátai voltak tájékozva, akik a virágok özönével s meleg kívánságaikkal üdvözölték a be­csületes, tisztes és közhasznú példás munkásságban szelíd galambfe­nák foglalták el az utcát, háborús idő lévén, t. i. a hétéves háború. Végre megérkeznek a bíró há­zához és az orvos elvégzi köteles­ségét. Utána le kell ülnie az asz­talhoz egy kis harapnivalóra, mert a bírónak vendéglője is volt. Az asztalnál épen porosz katonatisztek étkeztek. A mi orvosunk is hatal­­­­mas étvág­gyal látott hozzá az evéshez. Ekkor megszólal a tisztek egyike, talán a legmagasabb rangu: »Ugye orvos ur Lipcsébe való?« »Szolgálatjára« — feleli a doktor és még egy darab kolbászt vág le magának. »Hát akkor tetszik talán ismerni G. tanárt, a költőt?« Az orvos félretesz kést és villát s így válaszol: »Igen, én az orvosa vagyok és a bajtársa«. »Úgy? azt hallottam, beteges­kedik«. »Sajnos, hogy úgy van, többet kellene mozognia; épen ma reggel mondtam neki, hogy egy hátas lovat kellene beszereznie«.

Next