Abauj-Kassai Közlöny, 1913. december (42. évfolyam, 277-299. szám)
1913-12-02 / 277. szám
2. oldal. Kassa, dec. 2. III. A római jog, amely mindenkoron mintája volt az intézményeit vaskövetkezetességgel és szolgalelkűséggel követő nemzeteknek, és amely tulajdonképen nem más, mint régi barbárságok konzerválása, itt is annyira körülbástyázta a család és a törvényes gyermek érdekeit, hogy azon át hézagot alig enged. A római jogi vélelem Nedihardt uram, mintha égő parázson állt volna, úgy érezte magát, majd pedig így szólt: »Ah, a dolog nem lett volna olyan sürgős, hiszen nem vettem olyan komolyan, de látja hogy vendégem van, hát most már csak menjen«. De az asszonyból kitört a keresüség: »Igen, most azt mondja ön, hogy nem vette oly komolyan, de tegnap igy beszélt: a pénznek itt kell lenni, vagy kidoblak benneteket minden cókmókostul az utcára. Mi ezért nem átkoztuk, sőt férjem önért imádkozott, hogy a jó Isten lágyítsa meg kőkemény szivét és ma reggel megkönyörült nyomorúságunkon, amint siránkozva ott ültem az utca kövén ez a jó ur talált rám és nekem ajándékozta a 30 tallért«. Gellert integetett neki, hogy hallgasson, de a nőt nem lehetett elhallgattatni: »Csak integessen, de ki kellett mondanom, különben a szívemet nyomnám. ABAUJ KASSAI KÖZLÖNY 277. szára. értelmi gyengesége üzletszerű kihasználásának, amikor is a cselekmény igenis az 1913. évi XXI. t.-c. 4 §-nak rendelkezései alá esik. Teszem azt, valaki lóversenyfogadásokat gyűjt s ha a fogadott ló nyert, a nyereséget ki nem fizeti, vagy hamisított tikettre pénzt gyűjt s az összeharácsolt pénzzel megszökik stb. Egyébként azonban aki csak engedély nélkül, de egyéb üzelmeket nem folytatva, gyűjt vagy közvetít lóversenyfogadásokat (az úgynevezett zugbukmaker), az 1913. évi XIII. t.-c. rendelkezései alá esik. A kifejtendő joggyakorlat mindenesetre bizonyos kérdések miként való megoldására és a törvény leghelyesebb és legcélszerűbb alkalmazása és magyarázása körül rövid időn belül irányt fog szabni, de nagyon sok függ a törvény első alkalmazóitól és végrehajtóitól, hogy ezen irány célhoz vezető és helyes legyen. A házasságon kívül született gyermek társadalmi és jogi helyzete. — Irta s a jogászegyletben felolvasta Fuchs Jenő. — ugyanis az, hogy „pater est, quem nuptiae demonstrant.“ Magyarán: ha másoktól van is a gyermek, az mint házasságban született, törvényesnek tekintendő, élvezi a törvényes gyermeknek összes jogait, személyjogi, családjogi és örökjogi tekintetben, mert a házasság alatt született gyermek apja, a férj. Ezt a jogi vélelmet teljes egészében fogadják el a mai jogok is s ezt csak egy esetben engedik megdönteni, az u. n. törvénytelenítési perben. Ennek előfeltételei azonban oly szigorúan vannak megállapítva, a bizonyítás annyira körülírva, megszabva és megnehezítve, hogy ennek folytán gyakorlati érvényesítése igen ritka és inkább mint jogi kuriozitásról lehet erről beszélni. A törvénytelenítési per felperese csak a férj lehet, aki a keresetet a tudomásrajutástól számított egy éven belül indíthatja meg és pedig úgy az anya, mint a gyermek ellen, kinek részére ily esetben érdekeinek védelmére az árvaszék gondnokot rendel ki. Ha az apa meghal, úgy azt megtámadhatja mindenki, akinek az törvénytelenítéshez kimutatható jogi érdeke fűződik. Lásd Eszterházy Károly gróf esetét. Az anyának beismerése nem számít. Például az, hogy a férj fegyintézetben volt elzárva, vagyis a puszta távollét mit sem bizonyít. A francia jogban a Napóleoni codex a legmerevebben követi ezeket az elveket, midőn kimondotta, hogy a házasság tartama alatt született gyermek apja a férj. Ennek aztán igen természetesen az a barbár jogkonzekvencia volt a kifolyása, hogy a házasságon kívül született gyermeknek jogilag nincs apja. 120 évig állott fenn a világ legelső kulturnemzeténél ez a barbár jogtétel. Az emberiség Neidhardt pedig elpirult egész füléig. Le volt győzve, visszaadja az asszonynak 30 tallérját s íróasztalán keresztülhúzva egy adóssági tételt, így szól: »Asszonyom, adóssága ki van fizetve, vásároljon kenyeret gyermekeinek és ápolja beteg férjét«. G.-hez fordulva pedig így szólt: »Nagyságos uram! ön nemcsak remekül tud írni, hanem nemesen cselekedni is. Ha úgy tetszik látogassuk meg együtt a szegény családot.« II. A kis kövér doktor távozásakor még megnézte G. fáskamráját, megrázta fejét, de mégis megparancsolta, hogy a beteg tanárnak derekasan fütsenek, aztán hazasietett, hogy nejének G. uj költeményét felolvassa. Amint a sarkon befordult, megszólítja egy szegény asszony: »Kedves doktor ur, jöjjön el a férjemhez. G. tanár ur és Neidhardt ur küldtek ide«. »Már megint G. — morogja az orvos — hát ismeri őt jó asszony«. legelső humanistái, költői, államférfiai és jogtudósai hiába keltek síkra ez embertelen jogtétel ellen , csak 1912. év végén lett ez a francia polgári törvénykönyvből törülve, de még igy is igen kevéssé enyhült a szigorú felfogás, úgy náluk, mint általában valamennyi állam törvénykönyveiben, mert a jogállás a házasságon kívül született gyermek tekintetében ma is az, hogy a gyermek és apja, valamint a gyermek és apjának rokonai közt vérségi kapcsolat nincs. Az apa jogilag nem apja, csak eltartója. A házasságon kívül született gyermek apja és rokonai között rokonsági kötelék nem létesül, ilyen csak az anya s azok rokonai között forog fenn. Ennek folyományaként egymással szemben törvényes öröklésnek sincs helye. A tényleges apa tehát csak egy eltartási közeg, akit jogilag azon a nyomorult pár obuluson kívül amit fizet, semmiféle más kötelezettség nem terhel, semmiféle más viszony nem köt. Szomorú etika, melyet egy jobb kor humánus belátása érthetetlennek s az emberiség örök szégyenfoltjának fog tartani. S ezzel adva van a házasságon kívül született gyermek szomorú társadalmi helyzete. Élete örökös megbélyegeztetés, helyzete a páriáé, hiszen kívül áll a társadalmi élet korlátain, s a mi hypokrita társadalmunk még a külsőségekben is sújtja az ártatlan gyermeket. Ilyen a név viselésének a kérdése. A törvénytelen gyermek apjának nevét nem viselheti, hanem az anyjáét viseli. Ezzel az egy ténnyel tehát már országvilág előtt fel van tárva — a mai felfogás szerint — születésének gyalázata. A szegény gyermek már az iskola padjain nem talál sok kérdésre feleletet és lelkében »Igen«, — felelé az asszony — és ezzel elbeszélt neki mindent. Az orvos felkiált: »Aha, hát ide került az ő pénze, hát ezért kell fáznia és fagyoskodnia«.« Az asszonynak nagyon nehezére esett, hogy annak a jó tanárnak őmiatta kell nélkülözést szenvednie. De az orvos így szólt: »Azért csak ne búsuljon. Az ilyen embert nem hagyja el a jó Isten«. Aztán az asszonnyal annak beteg urához ment, orvosságot irt neki s hazasietett. Otthon már egy legény várt rá, felnyergelt paripával. »Nos, mi a baj ?« — kérdezé az orvos. »A bíró ur szépen tisztelteti doktor urat, s az Isten szerelmére kéri, hogy jöjjön ki, mert a birónó asszony hirtelen rosszul lett. Az orvos felül a lóra és tovavágtat a megnevezett község felé. Alig tudott keresztülhatolni a katonaságon, mert a porosz kato-vajmi gyakran az elkeseredés zokogó hangja fül, mikor szemébe mondják azt a szót, hogy „fattyú”, amely szót az emberi kegyetlenség és korlátoltság ma még oly szónak jellemez, melyre arcába fut az áldozatnak a szégyen pírja. Pedig nincs mit szégyelnie a természet gyermekének. HÍREK. Kassa, dec. 1. — Az Iparoskör estélye. A kassai Iparoskör vasárnap este saját helyiségében szépen sikerült tea-estélyt rendezett, melyen a kör tagjain kivül szép hölgykoszorű s számos vendég vett részt Felköszöntőkben nem volt hiánya Frankovszky elnök üdvözlése után a felszólalások egész sora következett, majd a fiatalság táncra kelt s a kedélyes mulatság a hajnali órákig tartott, amikor mindenki egy szépen sikerült kedélyes mulatság emlékével hagyta el az Iparoskör helyiségét. — 50 éves aranylakodalom, Egy mintaszerű, s kivált a mai meghibbant irányú erkölcsi világban valóban például szolgáló hosszú házasélet 50 éves jubileumát ülte e napokban (nov. 28-án) dr. Klekner Alajos nyug. jogakadémiai igazgató és neje, zajtalanul, visszavonulva külső ünnepléstől, de annál bensőségesebb fenséggel és meghatottsággal. A ritka családi eseményről a család tagjain kívül csupán az ünneplők legközelebbi barátai voltak tájékozva, akik a virágok özönével s meleg kívánságaikkal üdvözölték a becsületes, tisztes és közhasznú példás munkásságban szelíd galambfenák foglalták el az utcát, háborús idő lévén, t. i. a hétéves háború. Végre megérkeznek a bíró házához és az orvos elvégzi kötelességét. Utána le kell ülnie az asztalhoz egy kis harapnivalóra, mert a bírónak vendéglője is volt. Az asztalnál épen porosz katonatisztek étkeztek. A mi orvosunk is hatalmas étvággyal látott hozzá az evéshez. Ekkor megszólal a tisztek egyike, talán a legmagasabb rangu: »Ugye orvos ur Lipcsébe való?« »Szolgálatjára« — feleli a doktor és még egy darab kolbászt vág le magának. »Hát akkor tetszik talán ismerni G. tanárt, a költőt?« Az orvos félretesz kést és villát s így válaszol: »Igen, én az orvosa vagyok és a bajtársa«. »Úgy? azt hallottam, betegeskedik«. »Sajnos, hogy úgy van, többet kellene mozognia; épen ma reggel mondtam neki, hogy egy hátas lovat kellene beszereznie«.