Állami Polgári Fiú és Leányiskola, Abony, 1913
a fák labirintusába, ahová a nap sugarának már csak egy-egy foszlánya szűrődik át — az is csak gyengén. Nézzük meg mit rejt az erdő magában? Elindulok néhány növendékkel. Talán száz lépésnyire sem lehettünk az úttól, midőn a gyönyörű fenyőerdő közepén az elmúlás — a halál képe tárult elénk . . . Nagy területen elpusztult fenyők élettelen gályái meredeztek az ég felé! Megölte őket a „szakáll zuzmó“ — a fenyőfák tüdővésze. Istenem! milyen igénytelen kis növény és százados fenyők pusztulnak el tőle, ha rájuk telepszik . . . Lopva, csendesen támadja meg a fenyőt, mint a tüdővész az embert. A fenyő nem védheti meg magát, várja az embert, hogy segítsen rajta s ha nem jön, hangtalanul fogadja a halált . . . Az ember — ha csak nem hozza magával e rettenetes baj csiráit a világra — megvédelmezhetné magát, csak akarat kell hozzá. Önkénytelenül a mi kis városunkra gondolok, ahol ugyancsak szedi áldozatait a tüdővész. De a mi kis városunk lakói nem védekeznek e borzasztó baj ellen, sőt maguk terjesztik azt— tudatlanságból és megszokásból. A tüdővészes ember ruháit eladják a szomszédoknak, vagy a piacon. Oh, ha tudnák, hogy azért a néhány koronáért a halált adták el — talán legjobb barátjuknak, vagy legközelebbi rokonuknak. „Ha tehetném, nyilvánosan égettetném el a tüdőbeteg ruháit“ — mondta egyik jeles orvosunk, várjon azóta hányszor tette meg? „Eladtam szegény fiatal leányom ruháit a pajtásainak s most virágot veszek rajta a sírjára“ — mondta egy szomorú asszony és siratta halott leányát, de az élő pajtások nem jutottak az eszébe. Szegény fenyők, milyen tehetetlenül várják a halált, pedig ha az ember feléjük nyújtaná segítő karját és kivágná az elpusztult beteg fákat, egy óriási erdőt mentene meg vele a pusztulástól . . Szegény emberek, ha jobban ügyelnének magukra, ha kerülnék a tüdőbeteg embert, ha nem vennék meg annak ruháit, kevesebb lenne a virágos sír a temetőkben — és több az egészséges ember. Hiszen a parányi bogárka is ragaszkodik az élethez, pedig az azt sem tudja, minek teremtetett. Hogy fut előlünk, hogy rá ne tapossunk, átöleli a gyenge fűszálat s belekapaszkodik, ha vészé-