Római Katolikus Elemi Népiskola, Abony, 1904

Ifjúságunk. A tanév befejezése, az iskolák bezárása alkalmával mintegy magától merül fel előttünk a kérdés : mi az is­koláztatás eredménye, mik a nevelés látható hasznai ? Akit a tanítás ügye érdekel, ki a neveléssel törődik, az tudhatja, hogy menynyi fáradozással jár ez a kettős irányú munkálkodás. Meg is tudja érteni a társadalom abbeli törekvését, melylyel az oktatás-nevelés áldásait mi­nél szélesebb körben kívánja kiterjeszteni, hogy az em­beriség éppen olyan részt vehessen e nagy arányú mun­kálkodás szellemi áldásaiból, amint részt veszünk a ra­gyogó nap világosságából és melegéből. Hogyan van mégis, hogy az oktatás-nevelés tagadha­tatlan áldásai nem látszanak meg az emberiségen akkora mértékben, amekkorában azt várhatnék ? Hogyan van, hogy a tanuló kikerülve az iskolából, szinte megdöbbentő gyorsasággal vetkőzi le magáról mindezt a lelki tulajdon­­ságot, pocsékolja el mindazt a hasznos ismeretet, amely nélkül az ember a szó valódi értelmében alig nevezhető embernek ? Mi lehet az oka, hogy az iskolából kikerült gyermek a fejlődés éveiben mind inkább elszilajodik, erkölcsei mind inkább elfajulnak s az iskolában végzett hasznos munká­nak sokszor még a látszata is eltűnik ? Hiszen a tanító fáradságos, testet-lelket ölő munkájának a valódi ered­ménye éppen az lenne, ha az ifjú korba belépő gyermek megőrizné elméjében egy életre hasznos útmutatásul szol­gáló ismreteit és ápolná szívében ama nemes érzelmeket, melyeknek magvetője az iskola falai között maga a ta­nító volt. Sajnos, hogy a tapasztalás keserves kiábrándulással jár e tekintetben tanítóra és szülőre egyaránt. Sajnos, hogy sokat emlegetett és nagyáldozatokkal istápolt neve­lés ügyünk még mindig nem éri el a népoktatás terén azt a czélt, melyet a nevelés emberei szemük előtt hoz­­hordanak. Kivált fiatalságunk erkölcsi világa az, amely szomorú gondolatokkal tölti el lelkünket, melynek láttára

Next