ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS V. SZEGED 1965
TANULMÁNYOK - Csetri Lajos: A stílus fogalmai és a korstílusok problematikája
CSETRI LAJOS*: A STÍLUS FOGALMAI ÉS A KORSTÍLUSOK PROBLEMATIKÁJAI Irodalomtudósaink joggal panaszkodnak arra, hogy szaktudományunk terminológiája nem egyértelmű. Ellentétben a természettudományok fogalomalkotásával, nálunk gyakori eset, hogy a legfontosabb szaknyelvi kifejezéseinken is mást ért a tudósok egy-egy csoportja. Az utóbbi évtized realizmus-vitái pl. épp a realizmus fogalmának is annyiféle értelmezését alakították ki, hogy közülük csak a legjelentősebbeknek és a nemzetközi marxista szakirodalomban leginkább elterjedteknek az ismertetésére vállalkozva is legalább négy irányzattal kellett részletesen foglalkoznia az MSZMP KB mellett működő Kulturális Elméleti Munkabizottság „A szocialista realizmusról" szóló téziseinek (Társadalmi Szemle, 1965/2.) Meggyőződésem, hogy a terminus technikusok egyértelműbb használatával a meddő viták nagy részét ki lehetne ugyan küszöbölni, de teljesen egyértelművé tenni őket aligha lehet, hisz az egyes fogalmak jelentéstartományainak sokszor egymásnak ellentmondó értelmezésű rétegei egyrészt történetileg egymásra rakódott értelmezések, melyekben a megközelítés különböző aspektusai éppúgy tükröződnek, mint a megközelített történelmi fejlődése, másrészt a fogalom által takart irodalom- és művészettörténeti jelenségek bonyolultsága is akadályozza az egyértelműsítést. De ha a realizmus valamennyi értelmezését felsorolnám, hozzátéve a történelmietlenül kitágított fogalomtartomány valamennyi jelzős szerkezetű használatát a népmesei és az antik realizmustól a parttalan realizmusig, akkor sem tudnám megközelíteni azt a jelentéssort, melyet a stílus szó eddigi értelmeiből nyerhetnek. Közismert a szó jelentéstartományának bővülése az íróeszközt jelző latin szótól az írás, majd a nyelvhasználat módjának általános jegyein át egészen az életvitel, a viselkedésmód, s a köznapi praxis egyes ágainak „stílusáig". Akármelyik területen való használatát nézzük is azonban, ma már általánosan jellemző, hogy stíluson valamilyen egységes rendező erőnek érvényesülését értik. Ez persze lehet tudatos, de legtöbbször tudattalan érvényesülés, a „vérbe ivódott" rendező elv megnyilvánulása, több, mint külsődlegesen felvett „modor". Általában rajta van az egyéniség, sőt a személyiség kinyomata. De ahogy a személyiség is bonyolult komponensek egysége, melynek lényegi, viszonylag állandóbb jegyei éppúgy, mint történetileg változó, gyorsabban alakuló sajátságai egyaránt az objektív valósággal állandó . Egy nagyobb stíluselméleti tanulmány bevezető-szerű előtanulmánya. 42 Lásd: La littérature comparée en Europe Orientale. Conference de Budapest 26—29 octobre, 1962. Red. Sőtér, I. Bp. 1963. 53—100 p. 3