ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS XII. SZEGED 1972
Petőfire emlékezünk - Csukás István: Adalékok a két világháború közötti magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokhoz. (Harcok Petőfi szellemi hagyatéka körül)
esik a hangsúly. A 48-as reakciót a Horthy-fasizmussal, a Petőfi forradalmat Sallai és Fürst mártíromságával összekötő vonalak könnyen áttekinthetővé teszik a társadalmi harc síkját, és félreérthetetlenül mutatják meg, ki kinek az örökébe lépett. A buzgalom kissé sematikussá is teszi ezt a képet, alkotója túlságosan merész, történelmi tényekkel nem igazolható következtetéseket von le, mikor azt állítja, hogy Petőfi ismerte a Kommunista Kiáltványt és proletárforradalmat akart. Ha a szerző történelmileg tévedett is, aktuálisan, a 30-as évek forradalmi mozgalma szempontjából igaza volt, amikor a kommunisták öröklési jogát Petőfi hagyatékára bejelentette. A tények ellen vét a tanulmány szerzője abban is, hogy Kossuthot — a forradalmár Petőfivel ellentétben — a nemesi reakció vezérének teszi meg, majdhogynem egy vonalba állítva Windischgrätz-cel. Kettőjük ellentétét azzal az ugyancsak hibás megállapítással is igyekszik érzékeltetni, hogy „Petőfi befolyása a magyar forradalom második évében szakadatlanul nő, Kossuthé pedig csökken". De a Kossuthtal szemben igazságtalan, téves állításnak is van pozitív szerepe a szlovákok Petőfi - szemléletének formálásában. A korábbi évtizedekben ugyanis — de a 30-as évek után is lesz még rá példa — a szlovák nacionalizmus szemében Petőfi és Kossuth egyet jelentett, mindkettő: odrodilec, renegát. A nemzetárulás bélyegével hitelesített azonosság mellett azután háttérbe szorult kettőjük politikai felfogásának a különbsége. Kossuth kárára eltúlzott arányban ugyan, de ez a különbség most nyilvánvalóvá lesz. A renegátság pedig — mint mellékes körülmény — csak a nacionalista szlovák Petőfi-portré kritikájaként kerül megemlítésre, a tanulmány szerzője nem vállal közösséget a turócszentmártoni indulatokkal. A szlovákok számára új, a Duna-menti népek összessége számára pedig időszerű is a 30-as években a DAV Petőfije. Időszerűségét azok a szavak hangsúlyozzák,, amelyeket a folyóirat magától a költőtől idéz. A haladás eszméjének legyőzhetetlenségéről szóló ismert hitvallásról van szó, amelyet Petőfi üzeneteként tolmácsol a szlovák avantgárd folyóirata „a nép barátainak", „minden élőnek és üldözöttnek", „magyaroknak és nem-magyaroknak." Egy nacionalista irodalomtörténeti koncepció Mint a sarlósok, még inkább a cavisták példája mutatja, már szerveződtek azok az erők, amelyek végül is eltávolították Petőfi szlovák portréjáról a fél évszázad folyamán rárakódott salakot. A társadalmi harc frontvonala mögött, a szellemi „hátország" hangulatilag hűvösebb tájain azonban korántsem ragyogott olyan tisztafénnyel a költő szelleme. Elejtett megjegyzések, sajtóban, folyóiratokban, magánlevelezésben ritkásan felbukkanó nyomok mutatják, hogy egyes írók, kutatók „nyilvántartásából" azért nem tűnt el, csak éppen nem tartozik az izgató kérdések közé. Neve és versei ott találhatók az Anton Straka által szervezett és a baráti közeledést szolgáló közös irodalmi estek műsorán.49 Ebből az időből való Vladimír Roy már említett levele is, amelyben elismeréssel nyilatkozik Az Apostolról.50 (A pesti egyetemen ugyanakkor azt tanítják, hogy „Az apostol végső hatása esztétikailag is disszonáns."51) Ez idő tájt veti papírra magyar nyelven Stefan Kreméry is gondolatait a „magyarul író 49 Öeskoslovenskó—madarské vecierky, Slovensky vecerník. 1932. január 15. 50 Vladimir Roy levele E. Boleslav Lukáchoz. 1931. március 17. Matica Slovenská. 51 Tamás Anna: Petőfi Apostola. Irodalomtörténet. 1952. 3—4. sz. 435.