ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM Tomus XXII. SZEGED 1985

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Árpás Károly: A regényíró Jókai és olvasói

ÁRPÁS KÁROLY „Jókait olvasni: a repülés érzése." (Babits) A REGÉNYÍRÓ JÓKAI ÉS OLVASÓI A meghökkentő idézet elsősorban Babits miatt az. Sokszor szólt Jókairól, s nem ez volt sosem gondolatainak végkicsengése. Mégis, megragadott valamit, ami Jókaira oly jellemző. Ezt a „valamit" kíséreljük megközelíteni, körüljárni, föltárni. Jókai életműve hatalmas: A zsidó fiú (1843) drámájától a Börtön virága (1904) regényéig ível, s akkor még nem vettük figyelembe sem zsengéit, sem posztumusz közléseit. Két emberöltő termése, amely elsősorban korának íródott, de ma is a leg­többet forgatott, olvasott, legnagyobb hatású életművek egyike. Jókai és olvasói, az olvasók és az olvasók Jókaija korba ágyazottan érthető, közelíthető meg. Mi jel­lemzi ezt a hatvanegynéhány esztendőt? Ha címszavakat keresnénk: lassú kapitali­zálódás és e folyamat tudatos irányításának kísérlete reformok útján; győzedelmes­kedő polgári forradalom nemesi vezetéssel, paraszttömegekkel, felemás végkifejlet­tel; elbukott szabadságharc — burkában egy híres erdélyi és egy dicsőséges tavaszi hadjárattal; a függetlenség és minimális autonómia elvesztésének ténye, árnya, fe­nyegetése; 1867., 1875. kompromisszumai és válságai; kényes erőegyensúly, amely egyrészt elfedi a szabadversenyes kapitalizmus imperializmusba fejlődését, másrészt megteremti a „boldog békeidők" legendáit. Az olvasók világa megváltozott, térben és időben kitágult. S nemcsak világuk változott, de az a világrend is, amelyben felnőttek. A társadalmi fejlődés folyama hol annyira kiszélesedett és lelassult, hogy alig volt érezhető sodrásának iránya, hol összeszűkülve zúgok, sellők és vízesések kényszerítették kizárásos döntésekre a benne úszót. A helyzetfelismerést, -felmérést, sőt a döntést is segíthetik a művészek, a gon­dolkodók. Munkásságukban törekednek e változás megvalósítására, visszatükrözé­sére. Értelmezésekor szövevényes sokoldalúsággal ragaszkodnak egy nemesi-polgári liberalista „célrendszerhez", amely csak kidolgozatlanságában és taktikájában követ­kezetes. Ugyanez az állandóságigény jelentkezik egy olyan múlt felvállalásában, amelynek beállított eseményei, megvilágított folyamatszakaszai megelőző lépcső­fokai lehetnek az ideák magaslatának. E törekvések során belekényszerülnek a csap­dákkal és süllyesztőkkel teli politika ingoványos dzsungelébe, s e jellegzetesen kelet­európai körülmények között híveikre, olvasóikra támaszkodva többé-kevésbé meg­állják a helyüket. A műalkotások hozzáférhetősége, hatásaikban rejlő lehetősége a befolyásolás­ban a szépirodalomnak juttatja a főszerepet. Az irodalom a népszerűsítésben kezdet­ben a színházra támaszkodik. A kezdő Jókai e felismerésnek is engedve írja meg Szerencsés Imre történetét, bár a 40-es évek közepére a színház ilyen feladatának egyre inkább a sajtó felel meg. Később, mikor a sajtócenzúra korlátozza lehetőségeit, Jókai újra a színházhoz fordul: ekkor írja nagy közönségsikereket arató drámáit (Dalma 1852., Manlius Sinister 1854., Dózsa György 1857., A szigetvári vértanúk 1860.). A negyvenes évek városaiban már a sajtóé a vezető szerep, diadalútjának

Next