ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM Tomus XXII. SZEGED 1985
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Bozsnyai Jenő: „Az arany ember" Brazíliában. Jókai és Latin-Amerika
A „Jövő század regényében" található egy utalás Pizarróra és Kubára. A napjainkban játszódó regényben az egyik harcoló félről így ír: „Az amerikai lapok a spanyoloknak felhányták Pizarro kegyetlenségét; elhíresztelték, hogy még most is Arbuez tartja az autodafét, és főzi olajban a zsidókat és az eretnekeket." Az 1873-ban megjelent „Fekete gyémántok" című, egyik legolvasottabb regényében a színházrajongó író a romantikus festő tárgyi tudásával varázsolja élővé Evila egyik jelenetét: „Harmadik kép volt a Napkirályé. Atahualpa, az utolsó inka királynője, merész és magasztos tekintet, amelynek emelkedettsége elvonja a figyelmet az ujjatlan öltözet által végig meztelenül hagyott gömbölyű karokról, amiknek egyike ég felé emeli a napnak felmutatott áldozatot, egy emberi szívet, amelyre a Napkirálynő hidegen tekint fel." A kép sajátságos teatralitása a 19. századi értelemben vett erotikával olvad össze, szép, hatásos színpadi jelenetté. A meghatott olvasó el is feledkezik arról, hogy a spanyol legendák szerint az aztékok mutattak be áldozatként szívet, nem az inkák! Az Andok országaiból utazzunk Mexikóba, szintén Jókai fantáziája segítségével. „A kőszívű ember fiai"-ból jól ismert Talérossy Zebulon alakjával a kiegyezés előtti néhány év magyar országgyűléseit karikírozza a „Talérossy Zebulon álma Mexikóról" című, levélszerű, 1863-ban írt karcolata. A magyar parlament teljesen elbürokratizálódott, tehetetlen ügyintézését gúnyolja. Szerinte éppen úgy nem születik ésszerű, okos javaslat, vagy törvény, mint a mexikói indiánoknál. A rövid kis írásban az író ismeretei meglepően alaposak. Mexikó őslakosait, a toltékokat, az aztékokat, a tlaskalán indiánokat is ismeri, de jól tájékozódik a fehérek és feketék leszármazottainak bőrszínét jelölő 8 féle (!) színárnyalat ismertetsében is. A 19. század második felében, a hetvenes években írott regényekben Jókai Dél-Amerikát már a kalandok egyik kedvelt színterévé teszi meg. Az előző munkáival szemben az elbeszélésekben nem a nemzet felrázása, a hősi példák, a közvetetten is buzdító tanulság a cél, hanem az olvasó kalandszomjának csillapítása és az egzotikum iránti divatos igény kielégítése. A kalandok funkciójának elemzése művei szövetében hosszabb tanulmányt igényelne, röviden mégis érdemes a regények egy-egy részletét említeni. Ezek egyike a Karib-térség, a titokzatos indián őslakók, a fényes múlt romjai között tengődő alig ismert indiánok, a kereskedők, kalózok világa. Jókai az érdekesség, a titokzatosság fokozása érdekében a mexikóiakat például, emberevőknek teszi meg, ami az ő korában már semmiképpen sem helytálló. Kevés a tény, túlteng a fantázia, olykor az olvasmányokból szedett pontatlan ismeret, mindez az „Egy hirhedett kalandor"ban olvasható. Ide tartozik az „Öreg ember nem vén ember" egyik jelenete, ahol a guatemalai képírást Jókai „azték rúna írásnak" nevezi. Ráadásul mindezt Attila hun király megtalált koporsója (!) kapcsán. „Az arany ember"-ből jól ismert kalandor-típus bukkan fel újból. 3 Jókai: A jövő század regénye. AK. Bp. 1981. I. 353. 4 Jókai: Fekete gyémántok. Szépirodalmi, Bp. 1984. 273. 5 Jókai: Cikkek és beszédek, VI. (1861—65). Akadémiai Kiadó, Bp. 1875. 237—239. * Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból, Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1975. Olcsó Jókai 226—227. 228., 7 Jókai: Öreg ember nem vénember (1900). Akadémiai Kiadó, Bp., 1976.