Aetas, 1988 (4. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Hornyák Csaba: A kárpátaljai akció (1938)
Erre figyelmeztetett az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt 1938 február 9-én: «... a németbarát politikának voltam szószólója külpolitikai téren, de egyet tisztán látok: ha nálunk a politikai élet gleichschaltolása következik be a szélsőjobboldali eszmék jegyében, akkor mi Németországnak nem barátai, hanem cselédei leszünk és ebben az esetben a független magyar külpolitikának vége. A tárgyalások végeztével a lengyel és a magyar kormány leplezni igyekezett a tárgyalások lényegét. Egyikük számára sem volt érdektelen Németország reagálása. A németek valóban nem nézték jó szemmel a Horthy kormányzó varsói látogatása nyomán megerősödött lengyel-magyar együttműködést. A kialakuló magyar-lengyel együttműködés számíthatott az olasz kormány támogatására. Olaszország féltékenyen figyelte Németország fokozódó tevékenységét és térnyerését Délkelet-Európában, mivel saját pozícióit látta veszélyeztetettnek, így természetesen tetszéssel fogadták Beck lengyel külügyminiszter terveit. Ciana a magyar külügyminisztériummal is felvette a kapcsolatot február végén. Véleménye szerint Csehszlovákia sorsa meg van pecsételve, és csak idő kérdése, hogy mikor fog mint független állam megszűnni. Az Anschlusst Ciana elkerülhetetlennek tartja, de megvalósulását minél később szeretné látni. A római magyar követ előtt kijelentette, hogy üdvözli a Róma-Belgrád-Budapest-Varsó horizontális tengely létrehozását, mivel ez az államcsoport egyenrangú (!) partnerként állna Németország mellett. A német barátságot csak úgy lehet biztosítani és tartóssá tenni, ha Olaszország és a hozzá közel álló államok egyesülnek és legalább olyan erősek lesznek, mint a birodalom. Ebben az esetben a barátság fenntartható Németországgal anélkül, hogy az egyes államoknak belügyeikbe való német beavatkozástól kellene tartaniuk. Cianó hangsúlyozta a közös lengyel-magyar határ szükségességét és ígéretet tett hogy „Csehszlovákia felosztása után Magyarország közös határt kap Lengyelországgal". Beck lengyel külügyminiszter éppen Rómában tárgyalt a német térnyerést ellensúlyozandó szövetségi rendszer kialakításáról, amikor március 12-én a német csapatok megkezdték Ausztria megszállását. Az Anschluss, melyet mindenki a távoli jövőben kívánt elképzelni, hirtelen valósággá vált. A hitleri Németország megjelenése a határon Magyarország helyzetét is megváltoztatta. A külügyminiszter is elismerte, hogy „Németország közvetlen szomszédsága bizonyos veszélyeket rejt magában...". Utasította az összes magyar követséget, hogy állomáshelyeiken hangsúlyozzák a magyar-olasz és a magyar-lengyel barátság kiemelkedő fontosságát, illetve a magyar kormány azon szándékát, hogy továbbra is törekszik a „szabad kéz" politikájának fenntartására. Az utasítás második részét Berlinbe és Rómába azonban nem továbbították. A Kánya által hansúlyozott „szabad kéz" politika megvalósításához elengedhetetlennek látszott Kárpátalja megszerzése. Az uralkodó körök álláspontját jól érzékelteti Kozma Miklós naplója: „De túl minden gazdasági elgondoláson, döntő és első a politikai ok. A trianoni Magyarország ketrecébe bezárva él kilenc millió magyar. Három oldalról a kisantant veszi körül, negyedik az Anschluss óta Németország. Ha a jövőben, amiben ma már senki sem kételkedik, békésen, vagy vérrel visszakapjuk a magyar területeket, az magában véve csak annyit jelent, hogy egy valamivel nagyobb ketrecben valamivel több magyar fog élni. A Ruthénföld ellenben azt jelenti, hogy a kisantant gyűrűjét Románia és Csehszlovákia között megszakítottuk s megvan a közös határunk Lengyelországgal. Nem is kérdés, hogy akkor is folytatnunk kell Németországgal eddig folytatott baráti politikánkat, de az sem kérdés, hogy egészen más körülmények között, mint értékesebb ország folytathatjuk. A Raja-Berlin-i tengely politikájának nem ellentéte, de nekünk megkönnyebbülés a Varsó-Budapest-Belgrád-Róma vonal".A Kárpátalja visszaszerzése tehát kulcstényezővé vált a magyar politikusok