Aetas, 1990 (5. évfolyam)

1-2. szám - MÚLTIDÉZŐ - „…Tartózkodása államérdekből nem kívánatos” (Beszélgetés Szabó Károllyal, a pozsonyi magyar meghatalmazott volt helyettesével a csehszlovák–magyar lakosságcseréről) készítette Molnár Imre

M. I.: Milyen formában és mikor kezdődött el a Kassai Programban deklaráltak végrehajtása a magyarokkal szemben? SZ. K.: A Kassai Program kihirdetése után még egy hónapig csend uralkodott. A magyarság tényleges üldözése akkor kezdődött, amikor Beneš 1945. május 3-án elmondta a pozsonyi színház erkélyéről nagy proklamációját, a Kassai Program magyarázatát. Szalatnai Rezső szerint ugyanaz a tömeg üvöltött és tapsolt Benešnek, amelyik 1945 márciusában József napkor még Tisot éltette. Beneš kijelentette, hogy nem hajlandó a magyarokkal egy fedél alatt élni. Ekkor kezdődött meg egész Szlo­vákiában a magyarok kálváriája. Az üldözés úgy kezdődött, hogy legtöbb helyen megtiltották a magyar beszédet, sok helyen megverték azokat, akik magyarul beszél­tek, és a magyar értelmiség nagy részét internálták. Májustól kezdve egymás után jelentek meg azok a rendeletek, amelyek megfosztották jogaiktól a magyarságot. A legnagyobb magyarüldözésre Pozsonyban került sor. 1945 májusában Beneš beszé­dének elhangzása után megkezdődött és két hétig tartott a pozsonyi magyarságnak a teljes likvidálása. A pozsonyi magyarok lakásait, házait katonaság vette körül. A magyar családok fél órát kaptak arra, hogy összecsomagoljanak. Az első időkben azt is megengedték, hogy biciklit használjanak, később már ezt is megtiltották, és min­denki azt vihetett magával, amit a két keze elbírt. A ház kapujában csoportosították őket, és egyenesen a Lazaret és a Kórház utcai új rendőrségi épületek udvarára hajtották őket, ahol már kattogtak az írógépek, és az előre elkészített, stencilezett végzésekre, véghatározatokra már csak a neveket kellett beírni, hogy XY-t Pozsonyból kitiltják, Pozsony városát el kell hagynia és ki kell költöznie Ligetfalura. Ez az akció körülbelül két hétig tartott. Nagyon sok magyar menekült csallóközi rokonaihoz, de a zömét mégiscsak áthajtották katonai felügyelet mellett Ligetfalura, és mindenki ott helyezkedett el, ahol éppen helyet talált. M. I.: Nem volt megszervezve, hogy melyik családnak hová kell mennie? SZ. K.: Egyáltalán nem. Mindenki ott helyezkedett el, ahol tudott. Ligetfalu annak idején Németországhoz tartozott Engerau néven. A németek közül sokan elme­nekültek, így voltak üres házak. De a magyaroknak csak olyan házakban volt szabad elhelyezkedniük, amelyek 1918 előtt épültek. Ezt a végzés ki is mondotta. Persze nagyon sok magyar nem maradt Ligetfalun, hanem másnap vagy következő héten átlépte a magyar határt növelve ezzel a Magyarországra menekültek táborát. Akkor még nyugodtan át lehetett járni a határon. M. J.: Hány embert érintett ez a deportálás Pozsonyban? SZ. K.: Ezt nem lehetett megállapítani soha. Egy adatom van erre vonatkozó­kig. Amikor 1947 január első napjaiban Budapesten°a csehszlovák-magyar delegáció a sérelmi anyagot tárgyalta, egy táviratot kaptunk a külügyminisztertől, amelyben megkérdezte, hogy hány ízben interveniált a pozsonyi magyar meghatalmazott magyar ügyben és hány ízben eredményesen. Dr. Wágner Ferenc, az akkori magyar meghatalmazott — akkor még nem volt diplomáciai kapcsolat a két állam között — azt táviratozta, hogy 30 000 ügyben interveniált. Ezek közül 27 (XX) eredményes volt. És amikor megkérdeztem tőle, hogy mi volt ez a 27 (XX), azt mondta, hogy az ő intervenciójára oszlatták föl a ligetfalusi magyar internálótábort. M. I.: Eszerint tehát internálótábor volt Ligetfalun? SZ. K.: Internálótábor nem volt. Ligetfalura áthajtották őket. De ő így jelentette. Persze ez megdöbbentette a magyar delegációt. Lehetetlen körülmények közé kerül­tek a pozsonyi magyarok Ligetfalun. Igaz, hogy munkára is beosztották őket, és volt egy népkonyha, ahol ebédet is osztottak. El lehet képzelni, hogy milyen leveseket kaptak... Az egészségügyi ellátás szinte megszervezetlen volt. Volt egy vöröskeresztes orvos, akinek a nevét érdemes megemlíteni, dr. Niepel, aki később ott is hagyta a tábort, mert nem tudott megbirkózni a feladattal. És addig, amíg a szlovák hatóságok csak kitelepítésről beszéltek, és ezt a szót, hogy 'deportálás' nem használták, dr. Niepel a maga bizalmas jelentésében: „Jelentés a ligetfalusi táborban lévő deportált

Next