Aetas, 1990 (5. évfolyam)
1-2. szám - MÚLTIDÉZŐ - „…Tartózkodása államérdekből nem kívánatos” (Beszélgetés Szabó Károllyal, a pozsonyi magyar meghatalmazott volt helyettesével a csehszlovák–magyar lakosságcseréről) készítette Molnár Imre
németek és magyarok egészségügyi ellátásáról", a szlovák vöröskeresztnek a következő beszámolót küldte: „Működésem nem talált megértésre a Nemzetbiztonsági Szolgálat illetékes döntő tényezőinél, mi ott az ő mulasztásaikat fokoztuk, mivel az ő hibájuk volt, hogy Ligetfalun a deportáltak a legszükségesebbekkel sem voltak ellátva. Hiányosan voltak öltözve, gyengén élelmezve, ami megmutatkozott a kisgyermekeknél: közülük sokan éhhalálra vannak ítélve." A levelet így fejezi be: „Működésem befejeztével kívánok összes munkatársamnak sok sikert és Isten áldását további munkájukra. A Vöröskereszt gondolatának pedig kívánom, hogy mielőbb győzedelmeskedjen az emberi gonoszság felett, amely a fasizmus és a háború szörnyű örökségeként maradt reánk." A magyarok deportálásával kapcsolatban szeretnék megemlékezni Janics Kálmánról, aki ismert könyvében (Hontalanság évei) tulajdonképpen bizonyos mértékben meghazudtolta azt a magatartást, amit a magyarság tömege az önálló Szlovák Államban képviselt, amelynek — azt lehet mondani — örök, maradandó emléket állított Fábry Zoltán A vádlott megszólalóan. Janics Kálmán így nyilatkozott: „ A Pozsony-környéki gyújtótáborok annyiban tekinthetők törvényeseknek, hogy részben a háborús bűnökkel gyanúsítottakat tartották fogva, részben pedig a kitoloncolás elvének törvényessége értelmében jártak el." Persze jogilag értelmezhetetlen mondat az, hogy a kitoloncolás elvének érvényessége értelmében jártak el. Itt Janics abban téved, hogy kitoloncolni törvényesen csak azokat lehet, akik magatartásukkal ehhez hozzájárultak, és nem odavaló illetőségűek. lát egy pozsonyi illetőségű embert le lehet csukni, börtönbe lehet zárni, de kitoloncolni... Lehet internálni, de kitoloncolni nem. De tévedett Janics Kálmán abban is, hogy a végzésben nem a kitoloncolási rendeletre hivatkoztak, hanem a honvédelmi törvényre, amelyet 1936-ban hoztak, és a Szlovák Államban 1939-ben erősítettek meg, egészítettek ki. Ez a honvédelmi törvény mindenütt előírja, hogy ha a hadművelet érdeke megkívánja, akkor a megbízhatatlan elemeket erről a területről el kell távolítani. Ennek a honvédelmi törvénynek az értelmében lakoltatták ki, deportálták a pozsonyi magyarokat. De törvényesség itt sem állhatott fönn. Egyrészt a magyarság tömege a Szlovák Államban végig demokratikus, antifasiszta magatartást tanúsított, tehát megbízhatatlannak egyáltalában nem volt mondható, másodszor: már akkor Berlinben voltak a szovjet csapatok, amikor a pozsonyi magyarság deportálása megkezdődött. M. I.: Károly bácsi kéziratban lévő tanulmányában Pozsony-környéki gyújtótáborokról is szó volt. SZ. K.: Nemcsak Pozsony-Ligetfalun volt tábor, hanem Patrongyárban és Bazinban is. A Patrongyárban úgy kétszázan lehettek, kizárólag férfiak. Oda családokat nem deportáltak. Ezeket Ligetfalura vitték. Meg kell említenem még a pozsonyi deportálással kapcsolatban egy személyes emléket is: birtokomban van édesapám deportálási végzése Ligetfalura. Az indok az — és minden végzésnek az indoka az volt, hogy magyarul: „Nem kétséges, hogy ön magyar nemzetiségű, tehát Pozsonyban való tartózkodása államérdekből nem kívánatos." Ez volt a formula. Lehet látni, hogy ez egy stencilezett papír. Rajta van az, hogy csak 1918 előtti házakat lehet elfoglalni, és azt nem lehet elhagyni. Édesapámnak kivételesen szerencséje volt. a szabó lévén április hónapban természetesen nagyon sok szovjet katonának dolgozott. Szabóra mindig szükség van. S amikor a szovjet katonák májusban keresték édesapámat, és megtudták azt, hogy mit csináltak vele, rögtön utána mentek Ligetfalura és visszahozták. De csak őt. De kanyarodjunk vissza a magyarok üldözésének történetéhez. Egymás után jelentek meg a rendeletek, amelyek a magyarságot megfosztották jogaiktól. Fontos rendelet volt az 1945. május 19-én megjelent 5. számú elnöki dekrétum, azt követően az 50. SZNT rendelet, amely minden magyar vagyonra nemzeti gondnokot rendelt ki. Érdekes megemlíteni: ami a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat illeti, kettősség állt fenn ebben az időben a Csehszlovák Köztársaságban. Szlovák területen volt a