Aetas, 1994 (9. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon

értékelhette készségét, hogy krónikus pénzzavaraiban kisegítette, csehországi hadműveleteiben pedig elkísérte. Teljes odaadással, mert vallásossága a kely­hesekben csak eretnekeket láttatott vele.­ Minden jóindulata ellenére Zsig­mond nem tudott számára oly biztosítékot adni, amilyent apjának 1402-ben juttatott. Talán éppen az 1403-i felkelés tanulsága tartotta vissza hasonló próbálkozástól. Szerette volna ugyan 1430-ban, tehát mielőtt még a Talló­ciakra nagyobb katonai hatáskört ruházott volna, hogy a déli határvidék vé­delmét reá bízza s így alkalmat ad neki képességeit a magyar uraknak meg­mutatni, de odáig nem tudott eljutni, hogy szándéka határozottabb alakot öltsön.­ Albert továbbra is népszerűtlen maradt Magyarországon. Híjával volt apósa megnyerő modorának, azzal ellentétben csak németül beszélt s így elzárta magát leendő alattvalóinak tömegeitől, megjelenése pedig alkalmatlan volt a tőlük elválasztó jégfal felolvasztására. Ha megszólalt, nem kellett Zsig­mond mellett állnia, hogy húsos ajkaival, kiálló fogazatával rútnak tűnjék fel.­ A szerencse megvonta tőle azokat a tulajdonságokat, amelyekben apósát bő­kezűen részesítette s ennek helyzetét, átsegítve őt oly sok akadályon, szám­talanszor megkönnyítette.­ Minden fáradozásával Zsigmond csak annyit tudott elérni, hogy ami­kor Prágából hazafelé igyekezve Znaimban pihenőt tartott, környezete a her­ceg utódlása mellett foglalt állást. Bár nem sokan kísérték a császárt, még az ő magatartásuk sem volt egyöntetű. Albert ellen volt Borbála királyné, akinek mint Ciliéi leánynak, szerepét nem nehéz önző okokkal magyaráznunk, de hírek terjengtek, hogy ellenezte trónrajutását az 1436-ban bárók közé fel­emelt Guti Országh Mihály főkincstartó,­ akiről feltehetjük, hogy ismerte a nemesség hangulatát. Mivel Borbála a lengyel királyt, a 14 éves Ulászlót kívánta a magyar trónon látni, magatartását úgy foghatjuk fel, hogy az azt a politikai irányt jelképezte, amelyre nemcsak a németellenesség, hanem a len­gyel-magyar együttműködés helyeslése volt jellemző. A pápa is számolt azzal, hogy nem Albert kerül ki győztesen a választásból.­ A bizonytalan helyzetre tekintettel Zsigmond kemény kézzel avatkozott az események menetébe. Halála (1437. december 9.) előtt négy nappal (december 5.) elfogatta Bor­bálát, majd (december 7.) Pozsonyba vitette,9 Országh aggályait pedig elosz­latta azzal a hatalmas adománnyal, amelyben december 3-án, tehát két nappal Borbála elfogatása előtt testvérével együtt részesítette, Csejte és Jókő várakat juttatva nekik.10 Mindezzel elhárult Albert megválasztása elől a legfőbb akadály. A Habsburg herceg nagy engedményekkel biztosította, hogy a császár kíséretében lévők őt egyedüli királynak ismerjék el. Akár mint félévszázad előtt Zsigmond trónralépésekor, most is az előkelők kis csoportja döntött, amikor, december 18-án, Pozsonyban Albertet királynak jelentették ki, azzá választották. Az időből nem tellett bevárni a távolabb lakók beérkezését, de ez nem is volt szándék.11 Mire a németellenes érzelműek, a lengyelbarátok értesültek Zsigmond haláláról, már meg is volt az utód. Az ő állásfoglalásuk a választást megelőző korteskedések közben erősödhetett volna oly tényezővé, amely Albert híveinek tervét keresztezni tudja, alkalom hiányában azonban nem maradt más számukra, mint a belenyugvás. Ezt megkönnyítette nekik, hogy a választási feltételek oly súlyt biztosítottak általában a nagybirtokok

Next