Aetas, 1994 (9. évfolyam)
3. szám - MŰHELY - Halmos Károly: Magyarországi polgárosodás. Tallózás az 1988 és 1992 közötti történeti irodalomban
ségemre. Nézzük meg tehát, ezek szerint ki a polgár és mi a polgárosodás (a többi szót nem ismétlem el), mikor és hol ment végbe, kik voltak alanyai és tárgyai! 1. Melyik történeti kor a polgárosodás kora? A mutatóban szereplő hatvan szövegszerű (vagyis nem évszámokkal jelölt) kormeghatározás négy megjelölés köré összpontosul. Tizenegy dolgozat adta meg címében a reformkort, hét a dualizmus korát, másik tizenhárom a századfordulót s végül tíz a két világháború közötti időszakot. Jellegzetesen politikatörténeti alapú korszakolás ezaz egyetlen kivétel a „századforduló"). A politikatörténeti korszakolás közérthető, de - értelemszerűen - a politikatörténeten kívül tartalmatlan. A történeti köztudatra jellemző, hogy nincs kidolgozott és elterjedt alternatívája (a tartalmilag kifejezőbb korszak-megjelölések nem számítanak közkeletűnek). Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a történetírás tehetetlenségi ereje formálja az elbeszélő vázat. A neoabszolutizmus kora például aránytalanul kevéssé szerepel. Ez a forrásanyag eltérő jellegét figyelembe véve is arra utal, hogy a köztörténeti tagolás az elmondandó történet szempontjából nem közömbös tényező: a „polgárosodás" mint „magyar polgárosodás", de legalábbis a magyar alkotmány összefüggésében értelmeződik. A címükben a kor- vagy időszak-megjelölést tartalmazó dolgozatok összességét tekintve (a halmozódásokat nem kiküszöbölve ilyen a tételek közel egyharmada), közöttük a reformkorral illetve 19. század első felével foglalkozók viszonylagos többségben vannak a többiekkel szemben. A reformkor túlsúlya abból adódik, hogy a „polgárosodás" értelmezésének és a történeti anyag megfeleltetésének kapcsán igen jelentős szerepet játszik a lehetőségek, az elképzelések és életminták számbavétele. A dualizmus korát illetően az érdeklődés inkább annak második felére, a századforduló és a századelő korára esik, vagyis a gyáriparosodás és az urbanizációs hullám, a metropolizálódás idejére. A „polgárosodás" ebben az értelmezésben a modern viszonyok kialakulásának szinonimája. Kulcskérdés, hogy miként köti össze a történet a két korszakot és ezáltal a két értelmezést. Mint látni fogjuk, a kérdés inkább tisztázatlannak, mint megoldottnak tekinthető. 2. Egyoldalúan fővárosközpontú képet rajzol ki a földrajzi-topográfiai mutató (68 eset). Budapestnek (a „főváros" címszóval együtt 33 említés) csak Szeged és Keszthely (hat ill. négy eset) lehet vetélytársa, miközben akkora részországok, mint Erdély, vagy országrészek, mint az Alföld, alig említtetnek. A hagyományos történetírói értelmezések ezt a tényt talán a polgárosodás mértékének tükröződéseként tekintenék. Magam hajlok arra, hogy ebben a hosszútávú történeti fejlődés térbeliségének elhanyagolását lássam. Keszthely előkelő helyezése szabályt erősítő kivétel: a statisztika torzít - ha Benda Gyula és munkatársai nem e városkát választották volna vizsgálati terepül, akkor nem is szerepelne a kimutatásban. 3. A személynévmutató (44 eset) négy részre bomlik. Törzsét a szerzők által a leginkább a témához kötött korszak (melyet ezért tehát nyugodtan nevezhetünk polgári kornak vagy a polgárosodás korának) névmutatója alkotja. Ezt három kurta mutató egészíti ki, melyek közül kettő a tárgyunk idején és terén kívüli figurákat, a harmadik pedig napjaink szóba került szó-