Aetas, 2017 (32. évfolyam)
2017 / 2. szám - MŰHELY - Ratzky Rita: Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái
Petőfi és Jókai barátságából épült művészetek palotái Műhely A vers az Életképekben jelent meg, amelyet akkoriban Petőfi és Jókai együtt szerkesztett, de ekkor Jókai nem tartózkodott a fedélzeten, mert magánélete szervezésével volt elfoglalva. Jókai ötven évvel később megírja, hogy összeveszésüknek szerinte mi volt a legfőbb oka. „A falun végbement esküvőm után visszatértem nőmmel együtt Pestre. Az első feladatom az volt, hogy a Petőfivel oly régen fennállott barátságot rögtön és erélyesen szétszakítsam. A nyilvánosság előtt erős ok volt rá, hogy ő távollétem alatt azt a bizonyos Vörösmartyhoz írott versét kiadta az Életképekben, daczára annak, hogy én a kiadás ellen tiltakoztam, még pedig egy közös jó barátunk, Emődy Dániel jelenlétében, ki szintén nagyon kérte Petőfit, hogy azt a verset ne vigye közönség elé. De a valódi oka szakításunknak az volt, hogy Petőfi oly erőszakos és rám nézve oly kínos módon akarta házasságomat megakadályozni. A barátság csak érzelem, de a szerelem szenvedély: azok ne keljenek egymással tusára, mert az első vérzik el.”61 A kapcsolat utolsó hónapjai Jókai és Petőfi utoljára 1849 tavaszán, Buda visszafoglalása ünnepén találkoztak a Nemzeti Múzeumban tartott banketten. Jókai megírja a következő történetet: a vacsorán sorban hangoztak el a tesztek, ő maga a következőt találta mondani: „Én poharat emelek azokra a hősökre, akik a szabadságharc alatt még ezután el fognak esni.” A Magyar Nemzetben megjelent visszaemlékezés szerint ekkor a vele átellenben ülő Petőfi koccintott vele mondván: Köszönöm, pajtás, hogy rám köszöntötted a poharad.”62 A szöveget kommentáló Hatvany Lajosnak igaza van abban, hogy nem vall Petőfire ez a szituáció. Jókai Mórt mélyen megrendítette Petőfi halála. Alig akarta elhinni. Az ő hitetlensége bizonyára másokra is hatással volt. Ezért bátran mondhatjuk, hogy ha tudományosan nem is, érzelmileg azonban volt alapja a szibériai legendának. Ebben a kérdésben Jókai nem hadtörténészként tekintette a kérdést. S akkor még finoman fogalmaztam, hiszen Petőfi katonai rangjával sem volt tisztában. A hadtörténészek adatokkal igazolták, hogy a szabadságharc bukása után az oroszok nem vittek hadifoglyokat Magyarország területéről Szibériába. Idézzük fel Jókai egy-két írását Petőfi halálával kapcsolatban. Jókai Petőfi haláláról Harminc évvel barátja halála után írja: „Ha elesett Petőfi, valami emlékének meg kellett lenni azoknál, a kik eltemették. Erdélyben jártom alatt román birtokosok megmutogatták nekem azon öltönydarabokat, gyűrűket, miket Vasváry Pál viselt, midőn a Bihar gerinczén elesett. Ez ereklyéket híven őrzik még most is. Petőfi is hordott magával ily ismertető ereklyéket; különösen kardja és kardtokja oly sajátszerű volt, hogy olyat más katona nem viselt. Tréfásan mondták róla, hogy az nem is pallos már, hanem guillotin. Ha egyébnek nem, ennek a kardnak meg kell lenni, mert az nem volt értékesíthető; a mester ki Pesten készítette bizonyosan ráismerne.63 Jegyzetei is bizonyosan voltak Petőfinek. Ezekről vagy bárminő emlékekről, melyet magán viselt, s mely 61 Jókai: Az én életem regénye. Budapest, 1901. 7. 62 Jókai Mór: Petőfi. Budapest, 1879. A szöveget Hatvany Lajos könyvéből közlöm: így élt Petőfi. 2. köt. 691. 63 Jókai valószínűleg Petőfi századosi kardjára gondolt, amely bekerült a Petőfi Ház ereklyéi közé, és így most a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárában van. 135