A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-14 / 28. szám
IA /A óta az egyik járásban előbb, a másikban Illt később adminisztratív intézkedésekkel megszüligtették a szövetkezeti tagok anyasertés tartását. A sertéshizlalást is erősen korlátozták, egy család csak egy disznót vághatott Hogy milyen elgondolások alapján születtek meg ezek az intézkedések, közismert tény. A lényeg az, hogy az elgondolások tévesnek bizonyultak. A gyakorlat hamar megmutatta: a társadalom életét nem lehet adminisztratív intézkedésekkel és íróasztal mellett született elgondolások alapján irányítani! A piacról eltűnt a sertéshús, az üzletekben elfogyott a zsír és néhány hentesáru. Néhány hete kiadtak egy kormányrendeletet, amely a szövetkezeti tagoknak újra lehetővé tette az anyakoca-tartást. A háztáji sertéshizlalást is nagyban megkönnyítik. Minden család egy hízót vághat évente zsírbeadási kötelezettség nélkül, s ha a szövetkezet teljesítette sertéshús-felvásárlási tervét, a tagok további hízót vághatnak, de ebből már öt kilogramm zsírt be kell adni az állami felvásárló szerveknek ... A lehetőségek hát megvannak. Ám ezzel még nem oldottunk meg mindent, a dolog nem ilyen egyszerű. S erről hivatott beszámolni ez a rövid perbetei tudósítás. Perbete nagyközség, kb. 4300 lakosa van. Szövetkezete közepes — sőt inkább az átlagon aluli — eredményeket ér el. A munkaegység értéke 14,50 korona, ebből előlegként 9 koronát fizetnek ki, a többit az elszámoláskor, ha jut rá pénz. Az idei évtől sokat vár a szövetkezet, sikerültek a korai krumplijuk és a takarmányféléik, a termés is jónak mutatkozik. Valamikor majdnem minden háznál volt anyasertés, a faluban a sertéstenyésztésnek, a hizlalásnak tradíciója volt. Mindezt megszüntették az 1960-as rendelkezések. Két és fél év hosszú idő, mély nyomokat hagy az emberek lelkében és gondolkozásában, átformálja életüket... Erről beszélgettünk Skomár Józseffel, a perbetes HNB elnökével. A napokban éppen összeírták a faluban az állatállományt. Az öszszeírási lapok ott feküdtek előttünk az asztalon. Átlapoztuk az egészet. Két esetben találtunk bejelentve egy-egy anyasertésnek meghagyott növendékállatot — az egész faluból két helyen. —■ Pedig az összeíróknak megmondtam, hogy hangsúlyozzák minden háznál, lehet már anyasertést tartani, csak jelentsék be a tagok. — Talán még nem tudnak a rendeletről az emberek — mondtam. — Igen, ez valószínű ... Valóban, az új rendeletről alig tudnak még vidéken. Bár néhány lap már írt róla, de a komáromi járási bizottság gazdasági osztálya például néhány napja kapott csak hivatalos értesítést, hogy minden módon támogassák a háztáji sertéstenyésztést. Pedig a dolog fontos és sürgős. A mezőgazdaságban nem lehet máról holnapra csodát tenni. A malacoknak fel kell nőniük, meg kell hízniuk, a piac pedig egyre több friss disznóhúst igényel. Egy kicsit a termelők tudatát is meg kell változtatni, rá kell ébreszteni őket, hogy újra lehet, kell és érdemes sertést tartani. S úgy látszik, ez lesz a legnehezebb. — Az emberek talán nem is akarják elhinni, hogy a helyzet ezen a téren megváltozott! — Meg lehet — mondta Skomár József. — Tudja, magamnak is mennyi bajom volt a sertéstartás miatt. S a legtragikusabb az volt, hogy egyszerre mint termelőnek és funkcionáriusnak voltak miatta nehézségeim. — Alacsony termetű, higgadt beszédű, nyugodt ember a perbetei HNB elnöke. Lassan, megfontoltan beszél. — 1960-ban még a HNB titkára voltam, családos ember, három gyermekem volt. Magam is minden évben vágtam sertést. S akkor a járási bizottság elnöke azt mondta: Skomnár elvtárs, ez évben már ne tarts hízet, mert neked jó példát kell mutatnod az embereknek ! Nem prédikálhatunk vizet, ha mi bort iszunk. Rám nézett. Hallgattam és vártam, hogy folytassa. — Erre azt mondtam — mesélte —, három gyerekem van, és mindhárman szeretik a zsíros kenyeret. Most nőnek, enniük kell. A faluba hetente egyszer hoznak hentesárut, és akkor is olyan keveset, hogy az igények harminc százalékát semelégítik ki vele. Ha a gyerekeim enni kérnek, nem mondhatom nekik, hogy nincs, mert én most példát mutatok! Inkább lemondok hát a funkciómról, de akárcsak a többiek, tartok egy hízót és a télen levágom ! .— Mégis lett hát disznóölés? — Igen, bár ez nem volt jó pont a javamra. A jelenlegi titkár úgy oldotta meg a problémát, hogy bár nem ölt, vett egy fél hízót feketén a szövetkezeti tagoktól. De képzelje el, hogy ilyen személyes tapasztalatok után azon kellett dolgoznunk, hogy ne tartsanak a faluban anyasertéseket, és egynél többet ne vágjanak ! Ez volt a rendelet. — Most sem lehet nagyon rózsás a helyzete. — Elképzelheti, hogy nem az, amiért akkor dolgoztam, vitáztam az emberekkel és agitáltam, most ugyanannak az ellenkezőjét kell tennem. Meg kell magyaráznom, hogy amit akkor nem lehetett, az most újra jó és helyes. Én megértem, hogy mindaz tévedés volt, de az embereknek nagyon nehéz ezt megmagyarázni. Azóta másképp rendezték be az életüket, és most itt az eredmény: két anyakoca ilyen nagy faluban. — Igen — mondtam —, a háztáji termelés iránt érzéketlenek lettek az emberek. S különben megvan rá a lehetőség, hogy Perbetén újra fellendüljön a sertéstenyésztés? — Megvan. A tagság 50 ár háztájién elég kukoricát termelhet hozzá. Aztán ott van a konyháról az ételhulladék, a moslék, s minden háznál van otthon egy asszony, aki gondozhatná az állatokat, így legalább ez a munkaerő is ki lenne használva, úgy mint azelőtt. A társadalomnak és a termelőknek egyaránt haszna lenne belőle. Petres János és Balázs Mihály szövetkezeti tagokat — akik bejelentették, hogy ez évben már tartanak anyasertést — is meglátogatták. Mindkettőjüknél egy-egy szép, mázsányi növendékállatot találtunk az ólban. Az elnök az emberekkel beszélgetett, én pedig távolabbról figyeltem őket. Többek között azt mondta az elnök: később, ha érdemes lesz, veszünk majd egy apaállatot a falunak. Nem, a szocializmus építése nem játék, sem valami mechanizmus, amely önmagától valósítja meg saját magát. Tapasztalatok híján kár volt ezt így gondolnunk valamikor, sok jelenlegi nehézségtől szabadulunk meg, ha akkor nem úgy gondoljuk! S így nincs más megoldás, mint szívósan dolgozni tovább: új, józanabb elgondolások szerinti Ezt olvastam le Skotnár József arcáról, ezt éreztem ki hangjából, ahogy a problémákról beszélt. - duba - Balázs Mihályék anyakocája Balázs Mihályné: Skotnár József Petreséknél