A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-02 / 40. szám

CZUCZOR GERGELY A Duna-Tisza táján a múlt szá­zad első felében, a reformkorban a fejlődés szédületes iramot vesz. Sok kitűnő írónk, költőnk és po­litikusunk — Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Wesselényi, Tán­csics, Vajda — a magyar jakobi­­nus mozgalom vérbe fojtása után nemzeti függetlenséget és társa­dalmi haladást követel. Ezek az írók a mögéjük felsorakozó töme­gekkel együtt, az európai történe­lem nagy eseményeinek hatása alatt egy frontba tömörültek a zsarnokság ellen s egyre határo­zottabban követelték az ország gyarmati helyzetének és társadal­mi elmaradottságának megszünte­tését. Haladást sürgettek minden vonalon. Évtizedek alatt századok mulasztását akarták helyrehozni. Az elnyomott nép ügyéért, a pol­gári átalakulásért vívott kemény küzdelemben Irodalmi életünk pá­ratlan felvirágzásnak indult. E fel­virágoztatás egyik szerény mun­kása, e kor egyik kiemelkedő és nagyhatású alakja Czuczor Ger­gely volt. Czuczor Gergely jobbágyszárma­zású bencés tanár, költő és nyel­vész, a magyar romantikus iro­dalom egyik jeles egyénisége. 1800-ban született Érsekújvár mel­lett, Andódon. Gimnáziumi tanul­mányait Érsekújváron, Nyitrán, Esztergomban és Pozsonyban­­vé­gezte. Már diákkorában híres volt nagyszerű emlékezőtehetségéről és példátlan szorgalmáról. Szenve­délyesen szeretett olvasni. Munka­szerető, kötelességtudó ifjú volt, aki mindig kitűnő bizonyítványt vitt haza. Nyitrán elsajátította a szlovák nyelvet, Pozsonyban pedig a németet. A latint mindvégig na­gyon szerette, de még jobban a magyart, főként a költészetért ra­jongott. Apja, aki „utolsó barkáig lerótt mindent urának, megyéjé­nek s a királynak“, tizenkét gyer­meke közül Gergelyt katonának szánta, de fia mindenáron tanár akart lenni, s hogy — mint nem nemesi származék — célját elérje, unokafivérével, Jedlik Ányossal együtt Győrött a bencések rendjé­be lépett. A pesti központi papne­velőintézetben alapos hittudomá­nyi és széleskörű bölcsészettudo­mányi ismereteket szerzett. Mint tanár Győrött, majd Komáromban működött. Korán megszokta a mú­zsák társaságát, és fáradhatatla­nul képezte magát a magyar nyelv­­tudományban. Tudós körökben fel­tűnést keltett „A magyar nyelv ál­­lapotja gimnáziumainkban“ és az „Újítás a nyelvben“ című érteke­zése. Nevét azonban országosan is­mertté hazafias ihletű hősköltemé­nyei teszik. A hősköltemény diva­tos műfaj volt a múlt század első felében. Akárcsak Vörösmartyra, rá is nagy hatást tett Aranyosrá­­kosi Székely Sándor eposza, a szé­kelyek eredetéről és a honfogla­lásról szóló A székelyek Erdély­ben című alkotás, a magyar eposz­ A Hét irollalmi melléklete 40 költészet előfutára. Czuczor e mű ösztönző hatására, a nemzeti ön­tudat erősítésére írta meg első hőskölteményét, az Augsburgi üt­közetet. Ez a romantikus pátosztól duzzadó kis eposz a szabadság­­szeretetet, a függetlenségi eszmét dicsőíti s a nemzeti érdekek vé­delmét hangsúlyozza. Éles német­ellenes hangja félreérthetetlenül Bécsre és az uralkodóra vonatko­zott. Következő eposza, az Aradi gyű­lés is történelmi tárgyú. Ebben a pártoskodást, a széthúzást osto­rozza, s politikai célzattal a nem­zeti összefogást­­sürgeti. Hőskölte­­ményei közül szerkezet, cselek­­vény, meseszövés, művészi megfor­málás tekintetében legsikerültebb és legmaradandóbb a teljesen ro­mantikus jellegű Botond. Töredékben maradt ránk a ti­zenöt énekre tervezett Hunyadiász. A vázlat és az elkészült részletek arról tanúskodnak, hogy a költő­ben nagy volt a közösségi hivatástu­dat. A harmincas évek elején azon­ban felhagy az eposzírással, s Vö­­rösmartyval csaknem egyidőben teszi le eposzb­ól tollát. Valószínű­leg az Athaeneumban az eposz korszerűtlenségéről indított vita hatására. Az elbeszélő költészethez azon­ban nem lett hűtlen. A múlt dicső alakjairól (Szondi, Hunyadi, Kont) nagyhatású balladákat írt. Ezek­ben a balladákban már nem a „di­cső múlt“ harci mozzanatai, ha­nem a nemzeti eszmék erkölcsi követelményei: az önzetlen haza­­szeretet, az önfeláldozás, a hősies­ség kerültek előtérbe. Tanító cél­zattal a múltban keresett eszmény­­■ képeket a jelenkor számára. Ezek a költemények Kossuth hírlapjá­ban jelentek meg és nagyban hoz­zájárultak a zsarnokság elleni küz­delem fokozásához. De nemcsak hazafi­ ideálokat mintaképül állító, patetikus hangú balladákat írt, hanem népdalokat, a nép nevelésének szándékával né­pies életképeket és demokrata esz­méktől súlyos ódaszerű költemé­nyeket is. A politikai és a gazda­sági tespedésből való újjászületés korszakában Czuczort is fűti a de­mokratikus átalakulás vágya: he­lyesli a reformtörekvéseket, a ha­ladó erők mellé áll, a hazafias el­lenzékhez csatlakozik. Az e kor­ban írt politikai versei híven tük­rözik politikai szemléletét. Az irodalomban olyan eszközt lát, mely alkalmas a nép öntudatának ébresztésére, a­ polgárerények ma­­gasztalására s a feudalizmus kigú­nyolására. Születése és neveltetési körülményei —­ hisz a vakációk­­­­ban együtt kapált­ kaszáit a job­bágyokkal — egyre jobban a nép­életére, a nép ügyére irányították a figyelmét. A híres Komáromi Ka­lendáriumban és a Mezei Naptár­ban számos népies költeményt je­lentetett meg. Ezek közül több a nép ajkára került. A nép szívesen énekelte Czuczor dalait, népdalkí­sérleteit, a saját érzésére, a sa­ját gondolkozásmódjára ismert ben­nük (helyzetdalok). Kodály Zoltán népdalgyűjtő útján fel is jegyezte az Alföldi legényt: Fúj, süvölt a Mátra szele, Üngöm, gatyám repül vele, Kalapom el is kapta már, Tiszába vitte a tatár stb. Czuczor dalai nagyrészt helyzet­dalok, érzelmeit a nép gyermeke nevében adja elő. Dalaival az volt a célja, hogy „szép érzést, s jó kedvet gerjesszenek“. Egyes da­lai, pl. a Szántó legény dala, a Fo­­nóházi dal, A boros vándor stb. hiteles lírai darabok: Bort ittam én, boros vagyok, Haza mennék, de nem tudok. Aki tudja, mért nem mondja. Merre van az országútja stb. Czuczor dalaiban sok a szenti­­mentalizmus, a finomkodó fordu­lat és kevés bennük az élmény­szerűség, mégis 113 népies ver­sének legnagyobb értéke a tár­gyi elem és a daloló típusok köré­nek kiterjesztése. Czuczor kitűnő művésze volt a magyar ritmusnak, és nagy érdeme a nemzeti vers­idom népszerűsítése. A népdal bel­ső formáinak megőrzésével gazda­gította a nemzeti ízlés közkincsét, s ezzel azt az irányzatot kezdte meg, amelyet később Petőfi és Arany vitt diadalra. Népies elbeszélő költeményei közül igen népszerű a közvetlen hangú, kedves, hangulatos A fa­lusi kislány Pesten című zsáner­kép. Még híresebbek azonban a Paprikás versei, melyekben peda­gógiai célzattal a jobbágyság er­kölcsi hibáit javítgatja. Ezekben a verseiben pellengére állítja a hanyag gazdálkodást, a lustasá­got és az iszákosságot. Szorgal­mazza bennük a gazdálkodás fej­lettebb módszereinek meghonosí­tását, a kötelességteljesítést, a sza­kosítást, a tapasztalatszerzést­­ és a tanítást, mert „Emberré az em­bert csak oktatás teszi“. Nevet­ségessé tette a politikai élet visz­­szásságait és a választásoknál ta­pasztalt visszaéléseket. Ezek a köl­temények sok mozzanatot őriznek a korabeli jobbágyság keserves életéből. Talán paraszti származá­sának köszönhető, hogy érzéke­nyen reagált a jobbágyság helyze­tére. A nemzeti balsors magyaráza­tául nyíltan vádolja a pórt elnyo­mó nemességet: Méltán szállá reád nemzetem egykoron A bűnsujtogató isten erős keze; Mert testvéreidet, pórnemű népedet Sebzéd orvosolatlanul. (Korunk olcsárlóihoz, 1836) De nemcsak verseket ír. A har­mincas években sokoldalú munkás­ságot fejt ki: történelmi és nyelv­­tudományi műszakot, továbbá mes­terségbeli szavakat és tájszókat gyűjt, latinból és angolból fordít, az Akadémia megbízásából érte­kezéseket, bírálatokat ír. Felhagy a tanítással, Pestre költözik, és az irodalomnak szenteli életét. A Kis­faludy Társaság tagjává választja, titkára, levéltárnoka, majd — mun­kássága és érdemei elismeréséül — rendes tagja lesz a Magyar Tu­dományos Akadémiának. A költőt meleg barátság fűzte Toldy Ferenchez, „a magyar Iro­­dalomtörténetírás atyjához“. Toldy 1836-ban külön kötetben adta ki Czuczor Poétái Munkáit. Ez a könyv szomorú fordulatot jelent a költő életében. A kötetben foglalt versek és a haladó írókkal való kapcsolatai miatt hajszát indítot­tak ellene. A vád pontjai híven jellemzik a kort. Feljelentették, hogy­ Zrínyi-dolmányban jár, hogy részt vesz mindenféle vallású egyé­nek lakomáin, ahol a „demokrati­kus beszédeket tetszéssel hallgat­ja“, paphoz nem illő verseket ír, klastromon kívül él, világi öltözet­ben jár, szakállt és bajuszt nö­veszt, vendéglőben étkezik, magán­házban lakik, színházba, kaszinóba jár és általában szerzeteshez nem illő életmódot folytat. Metternich kémhivatalának áskálódásai alap­ján „udvari parancsra“ Poétái Mun­káit a tiltott könyvek indexébe so­rozták és elkobozták, őt magát pedig visszarendelték Pannonhal­mára, ahol egyházi fogságba he­lyezték és eltiltották a tanítástól. Pannonhalmán sokat betegeske­dett és sokat dolgozott. A királyi kancelláriától önérzetesen kért szi­gorú nyilvános vizsgálatot maga ellen. A vizsgálat azonban elma­radt, de­­ engedélyt kapott, hogy taníthasson a győri líceumban. Mi­kor 1844-ben az Akadémiától meg­bízást kapott a Nagy Szótár szer­kesztésére, felettesei engedélyével ismét Pestre költözött és nagy kedv­vel látott munkához. Minden ide­jét a szótár szerkesztésének szen­telte. Betegeskedése ellenére is lá­zasan dolgozott, de 1848 forradal­ma őt is magával ragadta. Új vi­lági szózata című versében lelke­sülten, meggyőző erővel magya­rázta a szabadság, egyenlőség, testvériség varázsos erejű jelsza­vát majd amikor látta az udvar árulását, fegyveres önvédelemre buzdító, gyújtó hatású költeményt írt. Ez a költemény a Riadó volt. Külön röplapon is megjelent, s a nép és a katonák forradalmi indu­lója lett. A császári önkényuralom Czuczort ezért a verséért elfogat­ta, s a haditörvényszék hat esz­tendei, bilincsben eltöltendő vár­fogságra ítélte. Eleinte Budán ra­boskodott, de az üldözött és meg­félemlített szerzetest a börtön sa­­nyarúsága nem törte meg. A rab­ságban is a szabadságharc költője maradt, amit ítélőszék előtt című költeménye is bizonyít. Ezt a köl­teményét, mint forradalmi vallo­mását a börtönben egy fehérre gyalult szék hátára írta. Hogy hazámat ne szeressem, A bitorlót meg ne vessem: Hatalom nem teheti! Hogy hazámat megtagadjam, Megvetés jelét hogy adjam: Azt se követelheti! Főbe lőhet, nyakaztathat. Bitófára fölakaszthat, ő erősebb, tegye meg! De az érzelem honában, Keblem titkos templomában: Én urat nem ismerek! Buda bevétele után a magyar se­reg visszaadta ugyan szabadságát, ezt azonban a költő csak rövid ideig élvezhette, mert a császári­ak nemsokára elfoglalták a fővá­rost, és Czuczort ismét fogságba vetették, s vasra verve a gyászos emlékmű Kufsteinba szállították. Kiszabadulása után Pesten telepe­dett le, s lankadatlan szorgalom­mal dolgozott a Nagy Szótáron 1866. szeptember 9-én bekövetke­zett haláláig. Halála századik évfordulóján ke­gyelettel idézzük emlékezetünkbe a költőt, akinek portréját a reform­kori demokrata törekvések, az 1848- 49-es küzdelmek fénye aranyozza be. Az andódi házikó földes szobájá­ból kálváriás volt az útja a Ma­gyar Tudományos Akadémiáig, de ezen az úton soha nem torpant meg. Nem volt harcos forradalmár, de néhány költeménye félreérthe­tetlenül tanúskodik arról, hogy Habsburg-ellenes volt, hogy hely­telenítette a feudális társadalom osztálytagozódását.­­Demokrata gondolkozású és szabadságszerető volt. A hazaszeretet nem frázis volt az ajkán. Eposzai és sok köl­teménye ma már javarészt a múl­té, de legjelesebb költeményei örökre megőrzik emlékét. Életét és munkásságát idézve, kegyelettel adózunk emlékének ... Ozorai Ferenc

Next