A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-25 / 16. szám

Cseh kislány a magyar filmekben Jaroslava Schallerová új csillagocska a film­művészet egén ... Már a múlt évben is tudhat­tam volna, ha... ha az ember mindent figye­lemmel kísérne, ami filmberkekben lejátszódik. Csinos, karcsú lány, a haja hosszú, az arca, ej, de ne hízelegjünk... Szép, és kész. Mi többet és szebbet írhatnék egy tehetséges fiatal kis­lányról, aki többet szerepel Magyarországon mint nálunk? Két évvel ezelőtt egy tehetségkutató versenyen vett részt, győzött és ez jelentette az első film­szerepet. Arcképe megjelent a képes hetilapok címoldalán. S éppen ez a „semmiség" döntötte el a még csak tizennégy éves Jarka sorsát, fel­figyelt rá Mészáros Márta magyar filmrendező.­­ Mészáros Márta akkor készült a Szép lá­nyok, ne sírjatok című film forgatására, és egy lányt keresett a főszerepre. A jelentkezők közül senki nem nyerte meg a tetszését, így aztán ne­kem telefonált, hogy jelentkezzem nála próba­felvételre — meséli kissé elfogódottan Jaroslava. — Talán látta valahol a fényképemet és éppen olyan lánynak képzelte adni a­­főszerepet, ami­lyen én voltam ... Vagy amilyen én vagyok ... S aztán — megkaptam a főszerepet! Egy olyan lánynak a szerepét kellett eljátszanom, aki a bátyjával együtt dolgozott ugyanabban a gyár­ban. S velük még egy fiú — bátyjának a ba­rátja. A lány megismerkedik ezzel a fiúval. Együtt járnak, sőt megtartják az eljegyzést is, de lényegében semmit sem érez a fiú iránt, nem szereti. Közben egy klubesten, ahol két híres magyar táncegyüttes, a Metro és a Keks ját­szik, megtetszik neki a csinos konferanszié, bele­szeret és... szóval annyira szereti, hogy neki adja magát először. Csak később tudja meg, hogy a fiú úgy cserélgeti a szeretőit, mint más a fe­hérneműjét. Ez kijózanítja, s visszatér a jegye­séhez, a felesége lesz ... így végződik a film. Kihasználom a beszédszünetet és megkérde­zem: — Tudom, hogy ott voltál a film bemutatóján. Hogy vélekedtek róla a magyar nézők? — Sokaknak tetszett, sokaknak nem. A bemu­tatón a nézők állandóan tapsoltak a zene rit­musára, topogtak, de végül mégis szigorú kri­tikát kaptunk. Nem tetszett nekik az, hogy a film kissé eltúlozza a valóságot. A bemutató utáni sajtókonferencián megkérdezték, mi az én véleményem, hányadik filmszerepem ez, és mit csinálnék akkor, ha magam kerülnék az életben hasonló helyzetbe. A magánéletem is érdekelte az embereket. A Szép lányok, ne sírjatok után egy másik magyarországi filmszerep következett. Jancsó Miklós — Mészáros Márta rendező férje — for­gatás közben felfigyelt farkára és szerepet kí­nált neki az Égi bárány című filmjében. — Ez a film a vöröskatonák harcát eleveníti fel az 1919-es évekből. Háborús eposz. Én egy tizennyolc hónapos kisfiú mamáját játszom. Ez merőben új szerepkör volt, és elmondhatom, hogy sokat köszönhetek ennek a szerepemnek. A Szép lányok, ne sírjatok bemutatója után lát­tam ennek a másik filmnek a kópiáit. Mond­hatom, nagyon tetszett a film, és a saját játékom is; kár, hogy az Égi bárány még nem jutott el hozzánk... Három a magyar igazság! — mondják, s így azután már senkit se lephetett meg, hogy Jarka harmadszor is szerepet kapott Magyarországon Kenyeres Gábor Éleslövészet című filmjében. Igaz, hogy ez nem címszerep, de „a kis hal is hal" — mondja Jarka. — Ez megint amolyan katonás történet, de most játszódik le. A filmben egy fiúról van szó, aki hazatér a katonaságtól, találkozik régi isme­rőseivel, ismerős helyeken jár, de mindent más­milyennek lát, mint bevonulása előtt. Találko­zik barátaival és az ismerős lányokkal, de mind­egyikük más, mint volt. Én egy italboltban vagyok felszolgáló ebben a filmben ... Egy év alatt három filmszerep Magyarorszá­gon — ez nem kis dolog. Megkérdem tőle: — Jarka, és tudsz te egyáltalán magyarul? — Dehogy tudok, de amit én nem tudok ki­mondani, azt elmondja helyettem más. Én in­kább alakítok ezekben a filmekben és keveset beszélek. Minden szerepem teljesen átélem, s ez nem is esik nehezemre, mivel azt kell csinálnom, amit magamtól is megtennék, ha hasonló hely­zetbe kerülnék. Egyszóval: testreszabott szerepe­ket kaptam Budapesten. — És mit szólnak a filmezéshez az iskolában? — Kínlódnak velem, de megértenek, s nem gördítenek akadályt az érvényesülésem elé. Az elmulasztott tananyagot természetesen utólag pó­tolnom kell a vizsga előtt. Azt is mondhatnám, hogy mióta filmezek, jobb a tanulmányi előme­netelem. Sokkal többet tanulok, mióta nem já­rok rendszeresen iskolába. A prágai Vodicková utcai lakásba, ahol Jarka szüleivel, s nemrég még nővérével együtt la­kott, lassan belopakodik az alkonyat. A csöppnyi lányszoba asztalán a tankönyvek között ott egy magyar szótár meg egy nyelvtan. A csehszlovák színészek arcképei között ott vannak a külföldi színészek is. A külföldiek között első helyen Bel­mondo és Sophia Loren. — Eddig csak a külföldi szerepléseidről be­szélgettünk. Tudtommal már itthon is kaptál filmszerepet. — Igen, a Volt úr menyegzői című filmben Hajiókának, az árvalánynak szerepét játszom. Igazán nagy élményt jelentett nekem ez a sze­rep, mivel eddig csak hozzám hasonló kezdők­kel játszottam. Stekly rendező filmjének forga­tása közben ismerkedtem meg például Milos Kopeckyval és több más híres cseh színésszel. Iskola, tanulás, filmezés, kosztümpróba, szö­vegtanulás — ez a napi program. — Van neked időd egyáltalán a szórakozásra? — Kevés szabad időm van ebben a nagy haj­szában. Szeretem a modern zenét, de szívesen hallgatom Mozartot és Csajkovszkijt is. Ha van időm, elmegyek táncolni, olvasok ... Tizenöt éves. Milyen fiatal. Jarka Schallerová helyet kapott a filmvásznon és csupán a filmnek akar élni. Az idén befejezi az általános iskolát és valószínűleg beiratkozik a konzervatóriumba. Tőle függ, és miért ne sikerülne neki? LADISLAV CZIMEL A szívek muzsikusa Megemlékezés Lavotta Jánosról, Kalájának 150. évfordulója alkalmából Csokonai Vitéz Mihály simogató bársonyos sorai nemegyszer ihlették meg az ifjú Lavotta Jánost, a 18. szá­zad végén üstökösként feltűnt kitűnő zeneszerzőt és hegedűvirtuózt. Ahogy Csokonai Vitéz Mihály sorai ma is örökszépek, Lavottának ezekhez írt zenéje 150 év távlatából is felejthetet­len élő valóság maradt. Lavotta volt az első, aki átfogó for­mában kísérelte meg a verbunkos mu­zsikát feldolgozni. A magyar zene történetében kétségtelenül nagyjelen­tőségű úttörő volt e téren, és az akko­ri időben tündöklő Biharival, és Cser­mákkal együtt méltán nyerték el a „virtuóz triász" kitüntető elnevezést. Lavotta zenéje ma is a szívekhez szól és halála után 150 évvel sem takarta azt be a feledésnek mindent elborító fátyla. Életpályája szintúgy regényes. Volt katona, szerzetes, úri kúriákon nevelő, zenetanár, zenekarigazgató, kottabol­tos, azonban sehol sem bírt sokáig maradni, nyugtalan természete min­dig máshová sodorta szerte az ország­ban, sőt a határokon túl is. Az egykori Pozsony megyei Puszta­födémesen (Puste­­lany) látta meg a napvilágot 1764. május 5-én. Szülei idb. Lavotta János és Szvetner Klára voltak. Atyja a Helytartótanács tiszt­viselője volt Pozsonyban, ahová Sop­ronból került. Atyja maga is zeneértő volt, s így fia már 10 éves korában tudott hege­dűn játszani. Középiskolai tanulmá­nyait Nagyszombatban (Trnava) és Pozsonyban végezte. Később vándor­lásai idején 1786-ban Pesten jogot is hallgatott egy ideig, de ezt is otthagyta. A fiatal Lavotta mostohája kímélet­len bánásmódja miatt húszéves korá­ban megszökött a szülői háztól és fel­csapott katonának. Atyjának csak nagy nehézségek árán sikerült őt — mint egyetlen gyermekét — onnan kiszaba­dítania. Ekkor azonban jónak látta — a családi helyzet miatt is — azonnal Bécsben elhelyezni, zenei tanulmá­nyainak befejezése céljából. Zenetudása Bécsbe való érkezése után rohamosan bontakozott ki, és a császárváros legfényesebb termeiben állandóan nagy sikerrel lépett fel, Őt azonban nem érdekelte az ünnepel­tetés, mert időközben hangulatválto­zás vett rajta erőt. Került mindenféle társaságot és legszívesebben a termé­szet ölén, az erdei magányban lelte örömét. A hallgatag természetű ifjú 1786-ban elhagyta Bécset és Fürsten­stein városkában, a Szervita-rend ko­lostorában keresett menedéket. Nyug­talan természete nem engedte, hogy sokáig ott maradjon. Pár hónap múl­va Fraknón, majd Sopronbánfalván találjuk. Még ez év végével vándorlásainak útja Pestre vezeti. Itt mint hegedű­virtuóz diadalt diadalra arat. Itt mu­tatja be először saját szerzeményeit. Pest műértő köreit egészen felvil­lanyozza sohasem hallott virtuóz já­tékával. 1788-ban elkótyavetyéli anyjától rá­maradt kis vagyonát és újból vándor­lásnak indul. Szerte az országban fel­keres sok vendégszerető és művész­pártoló házat. Nyugtalan vándorlásai során számos nemesi kúriában megfordul. Csoko­nai és Kölcsey rajong érte. Kazinczy 1816-ban Nagyszebenben hallgatja nagy élvezettel hangversenyét, de még ebben az évben Debrecenben találjuk, ahol kottásboltot nyit. Ez idő tájt veszi utoljára a kezébe a vándorbotot. Az idő elmúlt fölötte. Már csak négy évig bírja. 1820-ban régi barátjához, Eöri Filep orvoshoz Tállyára (Zemplén me­gye) viszi az útja. Itt pár nap múlva ágynak dől és augusztus 11-én, 56 éves korában kiesik kezéből örökre a sok diadalt és nélkülözést látott hegedűje. Barátja hantoltatja el — örök nyuga­lomra — a tállyai temetőben. Lavotta homlokát múzsája csókja már ifjú korában ihlette meg, azóta a zenén kívül semmi sem érdekelte a világon. Bolyongásai közt muzsikál­va-nótázva járta az erdőket és mező­ket. Soha nem nősült meg, egyedüli élettársa hegedűje volt. Azóta sok ze­nész homlokát övezte babérkoszorú, de Lavottához hasonló egy sem akadt, aki az egész nemzeté lett volna. Emlékét a kései utódok soha el nem múló szeretete őrzi. UJVARI GYŐZŐ

Next