A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-19 / 3. szám
z ENSZ különbizottsága nemrég kiadott egy jelentést Izrael megszállási praktikáiról, amelyben megállapítja, hogy az izraeli kormány szándékos annexiós politikát folytat. A jelentés mindenekelőtt rámutat arra, hogy Izrael a megszállt arab területeket bekapcsolta gazdasági rendszerébe, amivel radikális változásokat idézett elő az arab területek jellegében és népesedésstruktúrájában. Izraeli kormánykörök ugyan igyekeznek ezt a kizsákmányoló politikát a kevéssé fejlett, megszállt területeken végrehajtott „civilizációs" szándékokkal magyarázni, de lényegében egyyelegyedül a tőkés haszon növelésére gondolnak. A cionista ideológia egyik megnyilvánulásával találkozunk itt, amely azt a nézetet igyekszik táplálni a zsidókban, hogy ők „Isten kiválasztott népe“, amely magasabb célok elérésére hivatott. Ez az ideológia expanzióval és más népek leigázásával, kizsákmányolásával kapcsolatos, amit az izraeli kormány következetesen folytat is. Arról, hogy hogyan él fél millió palesztin arab magában Izrael államban ennek megalakulása óta, már sokat írtak a lapok. Az izraeli alkotmány értelmében teljesen egyenrangú állampolgároknak kellene lenniük, a valóságban azonban semmi befolyásuk sincs a közügyek intézésére, a magasabb műveltség gyakorlatilag el van zárva előlük, s az országban csak külön rendőrségi engedéllyel mozoghatnak. Csak Izrael Kommunista Pártjában, amely egyedül folytat kimondottan anticionista politikát, folytathatnak az Izrael területén élő arabok szabadon politikai tevékenységet, saját politikai szervezeteik nincsenek, ahol megvalósíthatnák politikai eszméiket s kifejezésre juttathatnák politikai súlyukat. Még rosszabb a helyzete a megszállt területek arab lakosságának. Jeruzsálem óvárosának kapui előtt, az Ammanból vezető országútról nézve Nem egészen egymillió palesztinai él az izraeli megszálló hatóságok által kormányzott területeken, nem számítva a jeruzsálemi arabokat, akiket fegyverrel kényszerítettek, hogy vegyék fel az izraeli állampolgárságot. Jeruzsálem óvárosát ugyanis törvénytelenül bekebelezték Izrael államba. A megszállt területek olcsó munkaerőforrást s ugyanakkor jó felvevőpiacot jelentenek Izrael számára. Nem lehet pontosan megállapítani, mennyi arab munkás dolgozik Izraelben vagy izraeli vállalkozók számára, mert csak egy részük dolgozik legális munkaviszonyban, mások a megszálló hadsereg közvetítésével jutnak munkához, s ezekről csaknem semmiféle adatok sem állnak rendelkezésre. Meg nem erősített becslések összesen több mint százezer arab munkásról beszélnek. Ezek túlnyomóan az építőiparban, továbbá a mezőgazdaságban s részben az iparban dolgoznak. Alig keresik meg a felét az izraeli munkás bérének s az izraeli vállalkozók részéről korlátlan kizsákmányolásnak vannak kitéve elképzelhetetlen szociális és munkakörülmények mellett. A nagy építőipari konjunktúrát Jeruzsálemban az arab kőművesek, ácsok, kőfaragók és szerelők olcsó munkája teszi lehetővé, akiket autóbuszok szállítanak a városba a megszállt területen levő közeli falvakból. Az expanzív cionista politika a megszállt területek arab lakosságának szülőföldjéről való erőszakos kitelepítésében is visszatükröződik. Itt rögtön izraeli településeket alapítanak. Az arab területeknek ezzel az annexiójával akarja az izraeli kormány nyilván megakadályozni az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismeretes rezolúciójának a végrehajtását. Különösen körmönfont módon hajtják végre a Gázai övezet arab lakosságának elűzését az ősi rögről. Kifizetnek az araboknak néhány izraeli fontot s aztán elűzik őket azzal az indokolással, hogy az itteni föl „felségterület“ — vagyis az állam, jelen esetben az izraeli állam tulajdona, amely állam itt a brit gyarmati hatóság helyébe lépett. A brit gyarmati hatóság viszont a kataszteri felosztást az Oszmán birodalomtól örökölte, amely valamikor a múltban nagy területeket hasított ki az állam számára. Ezt a régi szokásjogot, amiről a palesztinaiak már régen megfeledkeztek, az izraeli hadsereg kaparta elő, kezdte körülhatárolni az úgynevezett állami földeket a török megszállás idejéből és a cionista Jewish Agency anyagi támogatásával zsidó kolóniákat alapítani. A megszállt területek ugyanakkor jó felvevőpiacot is jelentenek az izraeli áruk számára. 1971-ben összesen 262 millió izraeli font értékű árut adtak itt el. A megszállt terület az izraeli mezőgazdasági termékek fő piaca és az izraeli iparcikkeknek is második legnagyobb felvevője. Az izraeli költségvetés 240 millió fontot irányoz elő kiadásokra a megszállt területek számára, ezt az összeget túlnyomórészt a idegenforgalom fejlesztésére és az ásványkincsek feltárására fordítják. E jelentős beruházásokkal szemben nyilván sokkal magasabbak a megszállt területekről befolyó jövedelmek. Hiszen csak egyenes adók formájában több mint százmilliót préselnek ki a megszálló hatóságok az arab lakosságból, további jelentős bevételeik vannak a közvetett adókból, amelyek az arab lakosság által kényszerűségből vásárolt áruk árában foglaltatnak. Nem szabad megfeledkezni a Szinai-félszigeten levő egyiptomi olajlelőhelyek kiaknázásából származó sokmilliós jövedelemről sem. A nyugatnémet Stern egyik legutóbbi számában megjelent a lap saját szerkesztőitől egy riport az Izraelben és az izraeliek által megszállt arab területeken élő palesztinaiak életéről. Ez a riport természetesen az Izrael iránti nyugatnémet magatartás szellemében íródott. Szerzőit aligha lehet az arabok barátainak tartani, mégis olyan tényeket tárnak fel, amelyek az izraeli kormány arabellenes politikájáról tanúskodnak, így például En Jaakov község bírája felháborodottan mesélte, hogy a község költségvetésének felét kénytelen oktatási célokra fordítani, mivel túlságosan csekély támogatást kap az izraeli kormánytól. Emellett minden arabnak úgyneve- rabszolgák Jeruzsálem arabok lakta óvárosát egy tollvonással bekebelezték Izrael államba. Az arabokat kényszerítették, hogy akaratuk ellenére izraeli állampolgárok legyenek. Házaikat az izraeli hatóságok elkobozzák és lerombolják. — A képen: a Via Dolorosa az óvárosban. ■ Veszélyes „művészet" Burmában a kígyókkal való tánc — nem az Indiából ismert kígyótáncoltatás — nemzeti hagyománynak s az ilyen táncos közkedvelt sze x Burmában mue-nauk néven ismert kobra vagy pápaszemes kígyó egy méter magasra is felemelkedik s ilyenkor nyakát felduzzasztja. Ott imbolyog a táncosnő arca előtt. Természetes, hogy a kobrának a kígyótánc esetén nem szabad hogy kihúzva legyenek a méregfogai, mélynek, hősnek számít. Az a csoport, amelyet Werner Fend nyugatnémet fotoriporter fényképezett, produkcióját ugyan mutatós, de nem túlságosan veszélyes tánccal kezdte. A törékeny kislány — nyakában hatalmas krajtával — így is igen nagy elismerést aratott. Nyilván nem könynyű mutatvány s különösen nem egy ilyen törékeny kislánynak egy krajtával a nyakában táncolni, ha eláruljuk, hogy egy ilyen kígyó egy métermázsát is nyom. De a burmai kígyótáncosok igazi különlegessége csak ezután következik. A On Nyon, ennek felesége és partnernője királykobrákkal táncolnak! A nézők megdermedtek, már amikor U On Nyon kinyitotta a kígyókat rejtő ládát. A királykobra a legveszedelmesebb a mérges kígyók közül, harapása — ha a méreg egyenesen a vérbe jut — 3—5 perc alatt végez az emberrel, néhány csukló hörgés után az áldozat mély kábultságba esik és meghal. A kígyótáncosok népszerűségüket és csekély jövedelmüket igencsak megszolgálják, mert minden fellépésnél az életükkel játszanak. Valamennyien az asani — hős — kitüntető cím viselői és igen népszerűek Burmában.