A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-10 / 49. szám
JÓZSEF ATTILA Már meghasadtam. A zenit ég, tüzel, lobogtat zsenit. Fölkelek a forró delelőn. Mint az eszmélet, legelöl. Számolnom kell, most már okkal, emberarcú, a hiányoddal. Micsoda nők, micsoda nők, örökös tűzre tülekedők, északi házra, lobos jégre, tetőtől talpig égverésre. Teremtmények — rokkant fejem szeszelik máglya közepén. Virágot lobbant már a fény: kardom, szíjam is levetem. S meztelenen, csontok közül leskelek föl Árvácskára. Tébolyult tán, fehér szája sóstó partjaként elterül. Körbe-körbe, köröskörül fehérneműk piskadt vászna. S Árvácskának fehér álma álmom havába szenderül. Micsoda nők, előkelők, örökös tűzre tülekedők, északi házra, lobos jégre, tetőtől talpig égverésre. KULCSÁR FERENC két verse ÁLOMSAROK 35 ÉVES A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ AZ INDULÁS 1952. október 1-én Komáromban (Komárno) Fellegi István igazgató és az alakuláskor összejött színészek megindították, megkezdték azt a heroikus munkát, melynek eredménye a 25. évfordulóját ünneplő egyetlen csehszlovákiai hivatásos magyar színház, a MATESZ. A meginduláskor Kubac elvtárs, a Szlovák Nemzeti Tanács akkori elnöke arra buzdította a fiatal művészgárdát, hogy munkájukkal, a színház sajátos művészi eszközeivel a formájában nemzetiségi, tartalmában szocialista kultúrát szolgálják, hogy ezzel a tevékenységgel támogassák a párt és a kormány művelődéspolitikáját. Kért arra is bennünket, hogy legyünk apostolai a hazánkban élő népek barátságának, ismertessük meg a cseh és a szlovák drámairodalmat a magyar dolgozókkal, egyszóval építsünk hidat az ország népei között. Nos, a huszonöt éves munkára visszatekintve úgy érzem, hogy a színház ezeknek a feladatoknak mindig igyekezett megfelelni. Voltak kiemelkedő sikereink, melyekről a Hét mostani számától kezdődően egy-egy képpel és a bemutató sajtóvisszhangjának felelevenítésével emlékezünk meg. Felelevenítjük egy-egy emlékezetesen forró színházi estét azok számára, akik részesei voltak, s egyben azoknak is, akik nem lehettek ott s legfeljebb ha hírből ismerhetik ezeket. A színház a múló, soha vissza nem térő percek, órák művészete. Nem festmény, amelyet a múzeumban bármikor megcsodálhatunk; az előadás a színpadon születik és a függöny összezáródásával már csak emlék, egy-két színésznek, közönségnek egyaránt az emléke. Az itt közölt régi felvétel azt a pillanatot örökíti meg, amikor a színészgárda tagjai és a műszaki dolgozók együtt szerelték a színház zöld bársonyfüggönyét a kezdet kezdetén, a bemutató előtti napon, huszonöt évvel ezelőtt. Középen, tervrajzzal a kezében Fellegi István, a színház első igazgatója. SIPOSS JENŐ EMLÉKEZÉS MANGA JÁNOSRA Megrendüléssel vettük tudomásul ez év szeptemberében dr. Manga János professzor, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa, az európa szerte ismert etnográfus halálának hírét. Minket, szlovákiai magyarokat különösképpen megrendített a hír, hiszen Manga János csehszlovákiai magyar pedagógusként indult és tudományos munkásságában is sokszor nyúlt a szlovákiai magyar néprajzi anyaghoz. Sok szlovákiai szakemberrel tartott szoros baráti kapcsolatot, e munkásságával általában a népek önismeretesét és egymás megbecsülését, de különösképpen a magyar és a szlovák nép közeledését szolgálta. Pereszlényben (Preselany nad SpTom) született 1906-ban. A bratislavai tanítóképző elvégzése után a szécsénkei majd a pozsonyligetfalusi népiskolában tanított. Itt ismerkedett meg a proletariátus életével és jegyezte el magát egy életre szólóan a társadalmi haladás gondolatával. Az iskolában Móra tanárára emlékeztető elkötelezettséggel karolta fel a szegénysorsú, tehetséges tanulókat. Értelmes életre és osztályöntudatra, hagyományaink ismeretére és az anyanyelvre épülő kultúra szeretetére, igényére nevelt. Jellemző volt Manga Jánosra a sokoldalú érdeklődés. Nagy híve és propagátora volt nemcsak Bartók muzsikájának, hanem a bartóki élet- és művészetszemléletnek is. Ennek a gondolatnak hirdetőjeként vezette hosszú éveken át a Bratislavai Rádió magyar ifjúsági adását, és ez az elkötelezettség mélyítette érdeklődését a szociológia, elsősorban a paraszti életforma iránt. A negyvenes évek elején az ógyallai iskola igazgatójaként a népszokások és a népi hangszerek, a népzene és a pásztorművészet kérdései foglalkoztatták. Rövidesen országos hírű szakembere e kérdéseknek, s meghívják a Budapesti Néprajzi Múzeum tudományos előadójának. 1949-től 1959-ig a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója, 1960-tól a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese. Művei német, orosz és angol nyelven is megjelentek és öregbítették a magyar néprajztudomány világhírét. Az etnográfiai komparasztika egyik megalapítója, ő írja le először a Nyitra vidéki népszokásokkal kapcsolatban, hogy egyegy motívum átvétele során a népszokás eredeti funkciója megváltozik. Soha el nem felejtett élmény volt látni, ahogyan Manga Jánost 45 éves távollét után fogadták Szécsénkén, abban a faluban, ahol tanítani kezdett. Szinte pillanatok alatt megtudta az egész falu, hogy itt a „tanító úr“. S jöttek a volt tanítványok és hozták magukkal unokáikat is, hogy ők is lássák, ilyen ember volt az ő tanítójuk. Ekkor, ott értettem meg igazán Manga János tanárom és barátom életművét, munkásságát. Nemcsak hagyományaink feltárásának volt tudósa, hanem művésze is a hagyománytiszteletre nevelésnek. Egyik munkáját ezzel az ajánlással bocsátotta útjára: „Emlékül hagyom az unokáknak, dédunokáknak, lássák, hogyan éltünk, s hogy az ő életük szebb legyen egyszer.. Tisztelgünk a körünkből kinőtt dr. Manga János emléke előtt. Egyénisége és társadalmi elkötelezettsége, gyümölcsöző munkássága és mély internacionalizmusa a mi kulturális örökségünknek is szerves alkotó része. MÓZSI FERENC