A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-22 / 8. szám
A GYŐZELEM VMN Folytatás a 2. oldalról első nap folyamán a szovjet egységek 27 kilométert nyomultak előre. Az adott erőviszonyok között ennek az eredménynek a titka a szovjet gárdisták kitűnő harci erkölcsében, rendkívüli bátorságában és önfeláldozó harcmodorában rejlett. Ezek után várható volt, hogy a német ellenállás növekedni fog. Nyilvánvaló volt, hogy Komárom és esetleg Érsekújvár (Nové Zámky) elvesztése is megzavarhatná a német utánpótlási vonalakat és ez a Budapest felé irányuló csoportosítás számára veszélyes helyzetet teremtene. Az ellenfél növekvő ellenállását feltételező Malinovszkij marsall a támadás élénkítésére két hadtesttel is megerősítette az előrenyomuló hadseregeket. Ezek a hadtestek nem rendelkeztek azonban kellő mennyiségű harci technikával, feltöltésük még nem valósulhatott meg, s bevetésük a kedvezőtlen időjárás miatt két nappal elhúzódott. A második napon a szovjet előrenyomulás újabb 20 kilométeren folytatódott, így az 5. páncélos gárdahadtest megközelítette Komáromot, a 9. gépesített gárdahadtest pedig Érsekújvárt. A szovjet előrenyomulásból Wöhler tábornok, a „Dél" hadseregcsoport 1944 decemberében kinevezett parancsnoka is levonta a számára fontos következtetéseket. Január 8-tól újabb és újabb német hadosztályokat vezényelt Érsekújvár (Nové Zámky) és Komárom közelébe, amelyek bevetése után újra fellángoltak a harcok. Január 9—14 között Érsekújvár és Komárom között nem volt összefüggő és állandó frontvonal és a helyzet óráról órára változott. Az ádáz küzdelemben nehéz helyzetbe kerültek a szovjet csapatok. Kimerült egységeik veszteségei ekkorra már nagyok voltak. Például a 6. páncélos gárdahadsereg három hadtestjében január 11 -én már csak 72 tank volt. Nyilvánvaló volt, hogy a szovjet egységek ilyen körülmények között nem folytathattak támadó tevékenységet. Január 14-én Kravcsenko tábornok páncélosai Madárnál (Modrany) még egyszer támadást hajtottak végre, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtsenek a szilárd védelembe való átmenethez. Ettől a naptól a frontvonal fokozatosan állandósult a Csata (Čata) — Szögyén (Svodín) — Karva (Kravany nad Dunajom) vonalon. A német parancsnokság megkísérelte a szovjet csapatok visszaszorítását a Garam mögé, ezért néhány erős ellentámadást indított Érsekújvártól Szögyén és Bart (Bruty) irányába, valamint Komáromtól a Duna mentén. Sikert azonban nem tudott elérni. Január 24-én a harcoló felek ideiglenesen védelembe mentek át. A januári harcokban tehát a 2. ukrán front két gárdahadseregének sikerült hozzájárulnia a 3. ukrán front seregeire zúduló páncéllavina megfékezéséhez, s ezzel a Budapest felé irányuló hitlerista csoportosítás támadásának elhárításához. A januári harcokban létesített szovjet hídfő a „Dél" hadseregcsoport parancsnoksága számára feszült helyzetet teremtett, hiszen az innen indított szovjet támadás már esetleg Bratislavát és Bécset is veszélyeztethette, így aztán a garami hídfő volt a német támadások februári célpontja. Február első felében a szovjet hadsereg fokozatosan felőrölte a budapesti németmagyar csoportosítás védelmét és február 13-án felszabadította Magyarország fővárosát. A hitlerista parancsnokság még ezek után is megkísérelte, hogy fordulatot érjen el. Újabb támadást indított azzal a nem titkolt céllal, hogy a szovjet csapatokat viszszaszorítsa a Duna mögé és visszafoglalja Budapestet. E célok elérése érdekében a német támadás egyik éle a garami hídfő felé irányult. A szovjet hadtestek védelme ellen indított német támadás február 17-én kezdődött. Ettől kezdve rendkívül heves harcok bontakoztak ki, amelyek Csehszlovákia felszabadításának legdrámaibb fejezetei közé tartoznak. A garami hídfő ellen a hitleristák felvonultatták a január második felében a nyugati hadszíntérről átdobott 6. SS páncéloshadsereg egy részét, valamint egyéb elit páncéloshadosztályokat. A vöröskatonák a Garam mentén is olyan erőbedobással és hősiességgel harcoltak, mint annak idején a Volga mellett. Ennek ellenére a nagy német nyomást a 7. gárdahadsereg egységei nem bírták ki és kénytelenek voltak visszahúzódni a Bart — Kisújfalu vonalra. Másnap elesett Ebed (Obid) és a 25. gárda lövészhadtest egységei Párkány felé húzódtak vissza. Február 19-én a hitleristák elfoglalták Párkányt és így elérték a Garam nyugati partját. A szovjetek a túlsó parton szívós védelembe vonultak, de a garami hídfő védőinek helyzete rendkívül megnehezült. Az ellenfél mindenképpen a garami hídfőn harcoló szovjet egységek bekerítésére és megsemmisítésére törekedett. Ez azonban a szovjet felszabadítók hősies ellenállása és szervezett visszavonulása miatt meghiúsult. A Szovjet katonák tömeges hősiességére volt szükség a német csapatok előrenyomulásának még a fékezéséhez is. A garami hídfőn jelentős túlerőben levő hitleristák fokozódó erősségű támadása a Garam Kéménd (Kamenín) és Kőhídgyarmat (Kamenný most) melletti átkelőhelyeinek birtokbavételére irányult. A február 24-én megindított támadásban a Kéméndre összpontosított tüzérségi tűzben a németek egy nap alatt 64 ezer tüzérségi lövedéket lőttek a Barta Kéménd térségre. Később a németek 90 páncélossal és erős gyalogsággal indítottak támadást a 24. gárdalövészhadtest egységeinek megritkult sorai ellen. A szovjet egységek Sumilov vezérezredes parancsának megfelelően fokozatosan a Garam felé húzódtak vissza. A túlerőben lévő német egységek behatoltak Kéméndbe. A hídfő utolsó métereit a 6. gárdahadosztály védte, majd ez is szervezetten visszavonult a Garam keleti partjára, ahol a többi szovjet egységek már előbb szilárd védelembe vonultak. Megerősített védelmével a 7. gárdahadsereg megakadályozta a németeket a folyón való átkelésben. Ezzel befejeződtek a garami hídfőért folytatott harcok. A februári harcokban a német csapatoknak sikerült a 2. ukrán front ellen bizonyos sikert elérniük, likvidálták a garami hídfőt, s ezzel újra biztosították a Garamtól nyugatra eső útvonalukat. Valójában azonban ez pürhoszi győzelem volt, hiszen csak a hídfőn a németek 4 850 katonát vesztettek, s a támadás egyik fő célját — átkelni a Garamon — sem sikerült megvalósítaniuk. A szovjet csapatoknak tehát 1945 februárjában harci elszántságuk, igazi önfeláldozó hazafiságuk és mélyen emberi és bátor hősiességük ellenére is ki kellett üríteniük a garami hídfőt. A végkifejlet — és Délnyugat-Szlovákia számára a felszabadulás — ideje 1945. március végén — április elején jött el. CSÉFALVAY FERENC Az óvónéni mesélni fog ... 1977-ben azzal vezettem be Jó napot, Új Világ! című írásomat Rimaszécsről (Rim. Seč), hogy a hajdani Pál-napi, Úrnapi és Szent Mihály-napi vásárairól ismert község a felszabadulás és a februári győzelem után szövetkezete révén lett még ismertebb előbb a járásban, aztán a kerületben, 1984 novemberétől pedig az egész országban, amikor a köztársaság elnöke az Új Világ Efszet Munka Érdemrenddel tüntette ki. Rimaszécs neve Juhász István elnök és Lóska László alelnök képviseletében bevonult a prágai várba, illetve jelenkori történelmünkbe. A nem mindennapos eseményen jelen voltak a lapok tudósítói, a Csehszlovák Televízió stábja, milliók nézték a televízió képernyőjéről s tízezrek a Csehszlovák Televízió magyar adásából a Munka Érdemrend ünnepélyes átadását. A rimaszécsiek, az otthonmaradottak egy-egy gazdasági udvaruk televíziójának a jóvoltából váltak részeseivé az eseménynek. S azon a napon, ha jelképesen is, ünnepi díszbe öltözött a község, boldogan néztek egymásra a szövetkezeti tagok, megkóstolták munkájuk elismerésének az örömét. És arra gondoltak, helyes volt, hogy a járási pártbizottság javaslatára Juhász Istvánt választották az Új Világ elnökévé! A helyes választás 1976 februárjában történt, és már a haragosa is belátja, ha van ilyen, hogy okosan járt el az alig harmincéves elnök, amikor mindjárt a kezdet kezdetén fegyelmet követelt, s nem rettent vissza a szó- vagy írásbeli megrovástól, a munkahelyi áthelyezéstől, rendkívül súlyos esetben a jutalom megvonásától sem. Rend a lelke mindennek. Rend és fegyelem nélkül nincs eredmény, mit A szövetkezet tagjai úgy voltak vele, mint a gyermek a szülőjével, „pofont" kaptak, fenyítést és büntetést, s ha rosszul esett is, nem haragudtak érte, valamennyiük érdekében történt mindez...Alig múltam harmincéves, amikor az Új Világ élére kerültem" — emlékezik az irodájában Juhász István. „Most negyvenéves vagyok. Mikor ide kerültem, már voltak ősz hajszálaim. Most a barna hajszálakat kell keresni a fejemen. Hat év alatt többet kellett itt hajtanom, mint előző helyemen, szülőfalumban, Hanván, tizenhárom év alatt. Ott kezdtem a munkát, mint szövetkezeti közgazdász, ott edződtem meg, ott jártam ki az életiskolát. Hanván öt percnél többet sehonnan nem lehetett késni. Az ott tanultakat kamatoztatom Rimaszécsben. Az elődeim parasztok voltak. Belém nevelték a ragaszkodást a földhöz és az állatokhoz. Ezért választottam Tornalján a Magyar Tanítási Nyelvű Mezőgazdasági Technikumot, ezért iratkoztam be a nyitrai Mezőgazdasági Főiskola levelező tagozatára. Hetvennyolcban szereztem agrármérnöki oklevelet. Úgy hogy két évig már elnökösködtem Nehéz volt egyszerre tanulni és irányítani! De a járásiak a segítségemre voltak. Persze, a tanulásban nem tudtak segíteni. Sokszor egész éjszaka a könyvek fölött gubbasztottam, s jókor reggel alvás nélkül mentem a szövetkezetbe. A fejek is akkor indultak az istállóba. Találkoztam velük. Most is tanulok állandóan. Otthon a nyugalomban és csendességben könyvekkel rakom körül magam ".) Az Új Világ Efsz-nek 4074 hektár földje és 700 dolgozója van. Közülük 400 négy-