A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-23 / 52. szám
200 ÉVES ORVOSI TANÁCSOK A MINDENES GYŰJTEMÉNYBŐL pontjában. Ez érthető, hiszen például, a bakterológiai, járványtani ismeretek hiánya miatt, a különféle járványos megbetegedéseket is elsősorban a táplálék, illetve a levegő „romlottságára" vezették vissza. Általánosan elterjedt volt az a tévhit, hogy a nyers gyümölcs —különösen a barack, szilva — evése hideglelést, azaz lázas megbetegedést, sőt vérhast is okozhat. A Mindenes felveszi a harcot e balhiedelem ellen, s 1789 nyarán, a gyümölcsérés idején leszögezi: „nem a jól megértt gyümölcsöktől, hanem a sok kövér hústól leli ki a hideg a Magyart." Egy másik írás arra figyelmezteti a szülőket, hogy a gyermeknek reggelizni is kell, s a „fölöstököm"-re — reggelire — legmegfelelőbb eledel a gyümölcs. Abban az időben, amikor az egyik legelterjettebb betegség az „ínyeket TUDOMÁNYTECHNIKA A seregélyfürdőtől a kristályig Bizonyára igencsak meglepődnénk, ha orvosunk — gyulladt szemünket látva — az iránt érdeklődne, meg tudjuk-e különböztetni a hím seregélyt a nősténytől. A Mindenes Gyűjteményt olvasó „szemfájást" azonban e kérdés nem lepte volna meg, hiszen a komáromi lap két alkalommal is foglalkozott a „seregélytürdővel". Először egy „kipróbált" receptet ajánl: a szemfájás többször napjában mossa meg a szemét abban a vízben, amelyben előzőleg három hím seregély fürödte ki magát. Néhány héttel később a Mindenes egyik olvasója szól hozzá a témához, azt állítva, hogy a seregélyfürdő gyógyítja a hályogos szemet is. Ő is hangsúlyozza azonban, hogy a víz csak akkor hatásos, ha abban hím seregély fürdött. Ezért önzetlenül közli azokat a jeleket, melyek alapján bárki felismerheti a hím példányt. Az ismertetőjelek egyik legfontosabbika a madár éneke, ugyanis „a nőstény is énekel, de nem oly szépen, mint a hím". Elhamarkodott s egyoldalú lenne ítéletünk, ha a fentebb idézett — éppen kétszázéves — kuriózum alapján akarnánk megítélni az első magyar nyelvű ismeretterjesztés hőskorában. A Mindenes Gyűjtemény ugyanis az első olyan magyar nyelvű folyóirat volt, amely rendszeresen közölt egészségnevelő, egészségügyi felvilágosító írásokat. Már az 1789. január elsején megjelent első szakaszban, de különösen az 1789. július 1. és 1790. június 30. közötti — heti két alkalommal megjelenő — „levelekben" bőven találunk olyan írást, amely megállta volna helyét bármely, korabeli orvosi könyvben is. Lapozzuk tehát a sárgult „leveleket", hogy hű képet kaphassunk arról, mit s hogyan terjesztett a Mindenes Gyűjtemény. Hűen a lap jelszavához — mindennek tetszeni lehetetlen, akarni együgyüség — csupán azokat az írásokat vesszük számba, amelyek az egészségneveléssel, az egészségügyi ismeretek terjesztésével foglalkoznak. rothasztó súlyú, azaz a skorbut, a gyümölcsevés propagálása — ha nem tudatosan is — e C-vitaminhiányos állapot megelőzését is szolgálja. A vitamindús gyümölcs mellett a tej a másik alapvető összetevője az ésszerű táplálkozásnak. Ma is helytálló tehát a Mindenes véleménye: „a tehénnek teje eggy a legjobb eledelek közül”. „Ma a gyümölcsök felől szelídebben ítélünk .. Az egészségnevelés szerves részét képezik az életmóddal, életvitellel kapcsolatos tanácsok. A felvilágosodás korában különösen az életvitel két alkotóeleme, a táplálkozás és a személyes higiénia állt a figyelem közé. „A Kaffé hasznos is, káros is lehet" Koffeinimádó korunkban nem lesz haszontalan, ha ismertetjük a kétszáz évvel ezelőtti véleményeket a kávéról. „A kafféval való kereskedés" c. írás két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt megtudjuk belőle ,melly sok holmi kívántatik a kafféitalhoz: kaffé-tartó, főző, pergető, őrlő, kalán (kanál), finzsa (bögre), tzúkor, tejforraló, tejes-kanna”; másrészt e felsorolás érdekes gondolatmenetre ösztönzi a cikk szerzőjét. Minél több kávét isznak az emberek, annál több kell a megnevezett „holmikból", melyek előállítása sok „munkás embernek" ad kenyeret. Tehát e látszólag csak pénzt „pazarló" szokás, a kávéivás, más szemszögből nézve lehet hasznos is. Ilyen a természet rendje — szögezi le a cikk szerzője — s ezt erőszakkal befolyásolni nem kell, mert „szabadság a világ élete, a kénszerítés halála". Talán nem túl erőszakolt belemagyarázás ama sejtelmünk, hogy az 1789. szeptember 29-én megjelent írás szerzője így próbált utalni a Franciaországban végbement változásokra. A „felséges császári s királyi kegyelmes engedetem mellett" kiadott lapban ugyanis aligha lehetett volna nyíltan kiállni a szabadságot egyik jelszavának kikiáltó francia forradalom mellett. Visszatérve azonban a kávéhoz, a lap egyik „találós meséje" , találós kérdése azt is elárulja, hogyan készült 1789-ben a „kaffé-ital" . A tűzön kémérlés nélkül megpörkölnek. Azután keréken apró porrá törnek, S a vízbe áztatván porát törtt testemnek Főzik, míg gyász színe lészen a tevemnek; Osztán testem porát megvetvén kiöntik. Gyászos levét pedig a torkokba döntik. .. már most némelylyek mázolni is szeretik képeket, s nem is szoptatnak .. Feltétlenül meg kell emlékeznünk még egy „italról", melynek fontosságát, hasznát a Mindenes többször kiemeli. A kisdedek italáról, az anyatejről van szó, pontosabban a szoptatás fontosságáról. A kor leghíresebb doktora, a debreceni főorvos, Weszprémi István (1723—1799) az ellen a káros bécsi divat ellen emeli fel szavát a Mindenes hasábjain, hogy egyre több édesanya — szépségét és egészségét féltve — „engedi át" a szoptatás kötelességét a dajkának. Pedig — oktat a szakember — „maga a bölcs Teremtő úgy alkotta a Fejér nép természetét, hogy az édes Anyáknak éppen ne legyen káros se egészségekben se szépségekben saját gyermekeik szoptatások". A Mindenes egy másik írása szerint az anyatej „minden herbaténél" — gyógynövényből készült teánál — jobb a kisded számára. Ez az írás átvezet minket az egészséges életmód másik pillérének, a személyes higiénia, pontosabban a fürdés fontosságának hangsúlyozásához. „A ferdés eggy eszköz az egésségnek feltartására". Ám nem a meleg fürdő! Már a kisdedeket hozzá kell szoktatni a hideg vízhez — olvashatjuk a már említett, az anyatejet dicsérő írásban — mert az „állandó egésséget készít nekik nagy korukra". A felnőttek se féljenek a hideg víztől, bukjanak bátran fejjel a vízbe, hiszen az „Anglusok s Frantzok” is így csinálják. Ma is megfontolandó az a tanács, hogy különösen az idegek gyöngeségében szenvedők — mai szóhasználattal : a neurotikusok — éljenek gyakran a hideg fürdőkkel. A „vízzel való mosás" ajánlatos a fogak tisztán tartására is, ám ha ez nem elég, megpörkölt kávé porával vagy kenyérhéjjal kell a fogakat „dörgölni". Ma is helytálló megállapítása a Mindenesnek: „... sok Szülék a sok tzúkor, s egyéb édességek által gyermekiknek fogaikat elrontják". 16 Ám a kávé „gyászos levét" nem mindenkinek ajánlatos a torkába dönteni. „A kávé plántáról" c. terjedelmes, nyolc oldalas tanulmány ugyanis már orvosi szemmel is vizsgálja a kávét, s annak ivását sem a gyermekeknek, sem „azon fejér személyeknek, kik az anyai méh miatt szenvednek" nem ajánlja. Azoknak pedig, kiknek „gyenge s érzékeny tagjai" vannak, egyenesen életveszélyes lehet a kávé: „erős itala ... szélütést is okoz". Egyébként a korabeli orvosi vélekedés szerint a kávé hasznos ital, mivel „igen segíti az eledelek megemésztését". „Ha ragadós a nyavalya .. " A tisztaság, a higiénikus követelmények betartása egyik útja a betegségek elkerülésének. A másik út, mai tudásunk szerint fogalmazva : a fertőzés tovább terjedésének megakadályozása, a fertőző beteg izolálása. Ennek felismerése már körvonalazódik a Mindenes egyik-másik írásában is. A korabeli felfogás szerint a „ragadós nyavalyák" fő oka ,a Dunának gyakori kiáradásából hátramaradó tavak, mozsárok, nevezetesen pedig a Vár árkaiban megpenészedő vizeknek gőzölgéseik". Egy további írás azonban már arra is figyelmeztet, hogy abban a szobában: „Levegő-eget kell a tüdejébe befúni!" A Mindenes Gyűjtemény egészségügyi témájú írásainak jelentős hányada foglalkozik a bajba jutottak megsegítésével, a mai értelemben vett elsősegélynyújtással. Hasonlóan az életmódra vonatkozó tanácsokhoz itt is váltakoznak az ésszerű, sokéves tapasztaláson alapuló tanácsok a kevésbé racionális ajánlásokkal. Még az orvostörténészt is meglepi például a „vízbe fukttak" esetén alkalmazandó módszer: „Levegőeget kell a tüdejébe béfúni... az eggyik orra lyukába dugják a fúvónak tsőjét, s azzal fújjanak levegőeget, de úgy, hogy a másik orra lyukát és száját zárva tartsák. Ha fúvó nints, valamelly erős mejjű ember véghez viheti ezt." Nem tévedés, annak a szájból orrba való légzésnek leírását olvashatjuk a 200 éves lapokon, amely napjainkban is az újraélesztésnek egyik leghathatósabb módja. A tanács szépséghibája: csak ötödik lépésként ajánlja a befúvást, miután egyéb, kevésbé racionális módszerek csődöt mondtak. Hasonló a sorrend a megfagyott ember újjáélesztésekor is, s egyezik a folytatás is: ha a befúvás nem segít „dohány füsttel kell kristélyozni". A kristály, beöntés, allövet nem ismeretlen fogalom a művelt olvasó előtt. Ami zavaró, hogy lehet füsttel kristélyozni ? A dolog magyarázata: eredetileg a dohány főzetét „öntötték" a belekbe, később tértek át a dohány füstjére — de az elnevezés nem változott. Elmés szerkentyűk egész sorát fejlesztették ki e művelet megkönnyítésére, sőt mint azt a Mindenes is hírül adta: „az e végre készített eszközt a mostani legújabb Felsőbb rendelés szerint már minden Seborvosnak meg kell szerezni”. S ha nem volt a közelben seborvos? Erre is ad tanácsot a Mindenes: megteszi egy kettétört pipaszár is, a kupak nélküli vége kerül a „megmentendő" végbelébe és egy másik pipából felszívott füstöt fúj be a megmentő a pipaszár bélből meredező nyílásába. Egyébként a „klasszikus" kristélyozásra is gyakran talál a Mindenes javallatot, sőt egyik írása azt nehezményezi, hogy nálunk sok beteg iszonyodik a beöntéstől, „holott pedig más országokban a Fejedelmi Emberek s Asszonyok inkább élnek tíz kristéllyel, mintsem eggy purgátlóval" (hashajtással). Időnk s terünk véges, de talán ennyi is elég annak felvillantására, milyen „orvosi tanácsokat" kaptak a Mindenes Gyűjtemény olvasói. Elfogultság nélkül állíthatjuk: Péczeli József s munkatársai 1789. január elsején olyan folyóiratot indítottak útjára, melyet büszkén vallhat elődjének napjaink egészségnevelése is. Dr. KISS LÁSZLÓ ahol „ragadós nyavalyában" szenvedő beteg fekszik „se ne egyenek, se ne igyanak. .. orszásokat és kezüket gyakorta megmossák". Az írás szerzője már sejti, hogy a ragadós nyavalyák fő terjesztői nem a várárkok, pestises temetők — komáromi példák — gőzölgései, hanem a beteg ember váladékai. Ezért indít harcot a Mindenes a dajkák azon szokása ellen, hogy a rájuk bízott, még fogatlan gyermekeket „rágottal" etessék: „eggyik ember a másikkal a maga betegségét semmi által sem közölheti könnyebben, mint a nyál által".