A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-01 / 27. szám

A farsang már elmúlt, de ezek a frakkos „urak" még mindig nem józanodtak ki. Illetve-billegve tér­nek haza hajnalonként. Egyetlen mentségük, hogy a pingvinek kü­lönben is imbolyogva járnak. — Szabadságra — férfi és család nélkül! — jelszóval hirdetett egy müncheni utazási iroda turistauta­­kat a világ különböző tájaira. Amint a kép is bizonyítja: sikerrel. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a csupán hölgyekből álló csoport job­ban érdeklődik a műemlékek és a kulturális emlékek iránt, mint a he­terogén turistacsoport. Senkinek semmire nincs ideje, a családtagok közötti kommuniká­ciót a falon elhelyezett nagy tábla és a különböző üzenetek biztosít­ják. Péter még kisfiú, de jól lát, hall mindent, a visszásságokat is, s ő az egyetlen, aki a családban mindenki­ről mindent tud. Ezt a rohanást, ezt a kuszaságot mutatja be Vámos Miklós filmje a: Csók, anyu! KÖNYV Bársony Ottilia Hol bujkálsz cinege ? Az úgynevezett „pöttyös könyvek" egyik nemrég megjelent kötete többféle szem­pontból is figyelemre méltó. Elsősorban a témája miatt. A háború éveit öleli föl a történet, mégpedig — s ez nem mindennapi — egy gyermeklányka számol be élmé­nyeiről. Az író sehol nem esik ki régvolt önmagának, azaz a kis hősnőnek a szerepé­ből, nem kommentál, nem magyaráz, egy­szerű, természetes és magával ragadó hite­lességű szavakkal, mondatfűzéssel ölti egy­másba az apró kis epizódokat. Őszintesége meghódítja nemcsak a kicsi, hanem a felnőtt­­olvasókat is. A csehszlovákiai magyar olvasók számára külön érdekessége a könyvnek, hogy fősze­replője ligetfalusi kislány (a könyvben né­hányszor, nem tudom miért, Ligetfalu helyett Pozsonyliget szerepel), s ez még közelebb hozza hozzánk: kislányunknak, kistestvé­rünknek érezzük és teljes együttérzéssel kí­sérjük végig a megpróbáltatások nehéz é­­vein. Mert ezek az esztendők a gyermekek számára is, kinek-kinek másként, de embert próbálók voltak, bár természetesen akadtak vidám színfoltjai, szívmelegítő epizódjai is. A könyv azonban sokkal több annál, mint egy kislány élményeinek, gondolkodó em­berré válásának története, ráébredése arra, hogy a dolgok összetettek, hogy önmagának kell véleményt kialakítania sok mindenről, mert a készen kapott normák korántsem mindig érvényesek. A könyv abban több, hogy az akkori ma­gyar valóságnak egy olyan szeletét világítja meg, melyről eddig nem beszéltek az iroda­lomban, s csak nagyon kevéssé ismert. Nem más ez, mint egy kétségbeesett kísérlet — s biztosan nem egészen eredménytelen —, hogy a világban szétszórva élt magyar fiatal­ságot megmentsék a nemzet számára. Bársony Ottilia ért ahhoz, hogy az apró, jelentéktelennek is vélhető események jelen­tőséget kapjanak tolla nyomán, hogy az olvasó az egyik lap után már kíváncsian vesse szemét a következőre. Minden tinédzser könyvtárába melegen ajánlom a „Hol bujkálsz cinege?" című kis kötetet, mert nemcsak egy olyan olvasmányt kap, amelynek hősnőjével azonosulni tud, hanem sok, horizontját tágító ismeretet és érzelmi életét színesítő, gazdagító momen­tumot is talál benne. Ordódy Vilmos­ kodott, éppen a Biblia fordításának idején. Szenes Molnár Albert, a későbbi nyelvész és zsoltárfordító tudós is. Nyilvánvaló tehát, hogy a magyar irodalom és nyelv megalapozásának e történelmi je­lentőségű helységét a rendezőszervek nem véletlenül választották a tanácskozás színhe­lyéül. És Gönc méltó volt az emlékülés rang­jához és jelentőségéhez. A községi tanács tanácstermében az egy­begyűlteket Pataki József tanácselnök kö­szöntötte, aki bevezetőjében a település múltját, s jelenlegi helyzetét foglalta össze. A megnyitót követően három előadás hangzott el. Dr. Csorba Csaba Abaúj vármegye 18. század végi helyzetéről szólt s megállapítot­ta, hogy a Magyar Museum annak a szeren­csés véletlennek köszönheti megszületését, hogy Baróti Szabó Dávid, Batsányi és Ka­zinczy Kassán működött. Gulyás Mihály író Az irodalmi kultúra abaúji öröksége című referátumában ezt a „véletlent" cáfolta, mondván, hogy egy táj, mint hajlamosítható tényező, hatással van az irodalom szervező­désére is. Ezt a vélekedést erősítette meg egy nap­pal később dr. Kovács Miklós, aki történelmi adatokkal, tényekkel bizonyította, hogy a nagy „triász" összefogása a Magyar Muse­um létrehozásában tudatos vállalkozás volt. A gönci tanácskozás befejeztével az egybe­gyűltek megkoszorúzták Károlyi Gáspár szobrát és Szenes Molnár Albert emléktáblá­ját. Kassán május 21-én az emlékülést ugyan­abban az épületben folytatták, amelyben kétszáz évvel ezelőtt a Magyar Museum elvi és gyakorlati kérdéseit a lapalapítók megta­nácskozták. (Jelenleg a Kerületi Népművelé­si Intézet székháza, úgy vélem, egy emlék­táblával illene feldíszíteni az épületet.) Az emlékülés résztvevőit dr. Ján Karap, a VNB művelődési osztályának vezetője üdvözölte. A kassai tanácskozáson két előadás hang­zott el. Dr. Kováts Miklós Szellemi műhely Kassán a felvilágosodás korában címmel tartott előadást, míg dr. Kováts Dániel Bat­sányi és Kazinczy szerkesztői munkásságát foglalta össze. Ezt követően az emlékülés résztvevői koszorút helyeztek el Batsányi János emléktáblájánál. Gál Sándor KÖZMŰVELŐDÉS A Magyar Museum kétszáz éve A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Bor­sod—Abaúj—Zemplén megyei tagozata, a TIT megyei szervezetének irodalmi szak­osztálya, a Kazinczy Ferenc Társaság, vala­mint a Csemadok Kassai (Košice) Városi Bizottsága 1988. május 20-án és 21-én Göncön és Kassán kétnapos emlékülést tar­tott a kassai Magyar Museum megjelenésé­nek 200. évfordulója tiszteletére. A történelemben-irodalomban jártas em­berek számára Gönc Károlyi Gáspár nevével, a Biblia fordítójával kapcsolódott egybe. De azt is tudjuk, hogy itt Göncön volt diák Szepsi Csombor Márton, aki az első magyar nyelvű útirajz szerzője; az Europica vari­­etasszal máig érvényes összefoglalót készí­tett a korabeli Európáról. De Göncön diákos­ FILM Csók, anyu! A tavalyi Magyar Játékfilmszemle sokat vita­tott, ám győztesnek minősített alkotása egy mai, akár tipikusnak is mondható család életét mutatja be — keserű humorral. Egy családét, ahol minden megvan, kivéve a családot családdá tévő kapcsolatokat. A fa­mília alig kész villájában máris minden auto­matizált, máris minden megtalálható, ami szem-szájnak ingere, minden luxuskivitelű. „Pusztán" a családtagok élik egymástól szin­te függetlenül saját életüket, és jóformán csak levelezés útján tartják egymással a kapcsolatot. Innen a film címe: „Csók, Anyu!". Ezt az életformát végül a kamaszlány nem bírja tovább, s öngyilkosságot kísérel meg. A film azt sejteti, hogy ez a „rendkívüli esemény" talán újra összehozhatja a csalá­dot. A Csók, Anyu! irodalmi műből készült, Vámos Miklós Cédulák című írásából, és a forgatókönyvet is a szerző írta. A témavá­lasztásában rendkívül következetes rendező, Rózsa János érdeme, hogy stílusában és dra­maturgiájában ez a film nemigen különbözik a korábbi, aktuális társadalmi feszültségeket tükröző munkáitól. Mert aki látta például a Vasárnapi szülők, vagy akár a Kabala című filmjeit, az tudja, hogy magányt, céltalansá­got, kiszolgáltatottságot és ürességet felmu­tató, gyerekekről szóló alkotások ezek, ame­lyek a mai valóság szomorú útjelzői. A szlo­vákiai mozikban ezekben a hetekben vetített Csók, Anyu! gyerekhősei, a kamaszlány és öccse sem lát mást maga körül, csak emele­tes villát, kapkodó szülőket, ideges szomszé­dokat. Persze, Rózsa János számára sem titok, hogy ezek a gyerekek szívesen élvezik a szülők teremtette jólétet, ám feltartóztatha­tatlanul közeledni látszik a szeretethiány okozta lelki csömör pillanata. Az egyébként munkába temetkezett szülők ekkor magukba szállnak, mondhatnám: családi napot tarta­nak, de a néző sejti, hogy másnap folytató­dik a taposómalom, ami a rendező társadal­mi és szociális igazságát igazolja. Nevezete­sen azt, hogy ez a film rólunk, mindany­­nyiunkról szól. Rózsa János a főbb szerepe­ket Bánsági Ildikóra, Udvaros Dorottyára, Kot­tái Róbertre, a gyerekszerepeket pedig Lajtai Katira és Gévai G. Simonra bízta. Hála alakí­tásaiknak, a Csók, Anyu! a nézők zömének valóban megbirizgálja a lelkiismeretét. Miklósi Péter a HALLOTTUK_ OLVASTUK __ |__ LÁTTUK HANGLEMEZ Védőháló nélkül Érdekes felvételeket készített a Neoton Fa­mília legutóbbi Védőháló nélkül című nagy­lemezére, mert valahogy idegenek ezek a dalok az együttes alkatától. Nem szoktuk meg azt a túlzott egyszerűséget, amely erre az albumra jellemző, s úgy tűnik, a korong átmenetet képez az előző kifogástalan, bár slágercentrikusabb „Minek ez a cirkusz?" és a következő, ősszel megjelenő várhatóan hasonló tartalmú nagylemez között. Erről a lemezről ugyanis hiányoznak az igazi, az ember érdeklődését felkeltő szerzemények, melyek megállnák helyüket a slágerlistákon is. Pedig ötletekből nincs hiány, a szerzemé­nyek megszólaltatása is kifogástalan, s Hat­vani Emese szövegei is megszokottan jó színvonalúak. A Neoton ezzel a lemezével mégsem nyújt tőle megszokott produkciót, az album csak egy az átlaglemezek közül, melyekből naponta válogathatunk a lemez­boltokban. Egyedül a „Latin szerenád" című szerzemény az, melynek különös hangulata, „nyári illata" van, s ezt a szöveg és a kitűnően hangszerelt zene tökéletesen visz­­szaadja. Valahogy hiányolom, hogy a csapat erejé­ből csak ennyire futotta, maga a címadó dal sem vált be úgy, mint az előző „Minek ez a cirkusz?" című. A hangszerelés egy az egy­ben ugyanaz, a téma méginkább, s így akar­­va-akaratlanul az egyhelyben való topogásra gyanakszik a lemezhallgató. Pedig épp a Família tagjai tudják legjobban, hogy a világ popzenéje nem napról napra, meg óráról órára, hanem percről percre változik, s ez a „hangkészlet" már lejárta magát, így, védő­háló nélkül igen veszélyes a kötéltánc, na nem azért, mintha a Neoton esetleg könnyen „kitörné a nyakát", de a tudat, hogy van valami, ami zuhanás közben visszatart, fel­szabadultabbá tenné a mozgásukat. Nem szégyen manapság megelőzni a bajt, feszít­sük csak ki azt a bizonyos védőhálót. Nélküle ugyanis túl nagy a kockázat.. . Koller Sándor 9

Next