A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-21 / 25. szám
MINERVA Állatmesék Mendemondák az állattan köréből 1909-ben a budapesti Athenaeum Irodalmi és Nyomdai RT. kiadásában jelent meg dr. Dalmady Zoltán: Mendemondák a természettudományok köréből c. könyve, amelynek — az alcímben is felvállalt — célja volt "a művelt közönség és a nép körében elterjedt természet- és orvostudományi tévhitek, előítéletek, hamis nézetek magyarázata és helyreigazítása". A könyv első és talán legterjedelmesebb fejezete az állati mendemondákkal foglalkozik. A mai olvasó meglepődve tapasztalja, hogy már 80 évvel ezelőtt is tudtak azokról a tévhitekről, amelyek sajnos még ma is makacsul tartják magukat. Ezért is gondoltam azt, hogy nem lesz haszontalan, ha Dalmady munkájának néhány részletét közreadom. a szerkesztő A medve téli álma A medvét a köztudat a téli álmot alvók közé sorolja. Ez nem áll. Igaz, hogy a medve télen sokat, talán napokig alszik egyhuzamban, de alvása nem igazi téli álom, csak közönséges alvás. A vadászok, erdészek jól tudják, hogy, bár ritkán, de télen is találni szabadban csatangoló medvét, a Pál-napi kirándulás meg éppen közismert dolog. A vackába vonult "téli álmot" alvó medve éber, s minden gyanús zajra fölneszel. Az anyamedve meg is szokott haragudni a háborgatásért. A fogságban tartott medvék gyakran nyomát sem mutatják téli álomnak, s éppúgy élnek mint nyáron. Hogy a medve téli nyugalma igazi téli álom legyen, azt már az is kizárja, hogy a nősténymedve épp az időben szokott teherben lenni, ily állapotban pedig nagy baj volna az anyagforgalomnak olyan csökkenése, mint azt igazi téli álomnál tapasztalni szoktuk. Állatok öngyilkossága A legkülönbözőbb formákban kerül elénk az állítás, hogy bizonyos állatok bizonyos körülmények között szántszándékkal és biztos elhatározással véget vetnek életüknek. Beszélik, hogy a skorpió, ha nem tud valami veszedelemtől menekülni, farkát hátra hajtva, fullánkjával tarkón döfi magát, és saját mérge hatása alatt pusztul el. Beszélik, hogy a fogságba került fecske, ha cérnát vagy lószőrt tud keríteni, hurkot csinál és felakasztja magát. Ha lovak és kutyák, esetleg másféle becézett állatok gazdájuk után búsulva tudatosan éhhalállal ölik meg magukat. Kétségtelenül igen merész állítás azt mondani, hogy az állat, mely tudomásunk szerint csaknem kizárólag ösztöneinek uralma alatt áll, értelmi erővel legyőzi önfenntartási ösztönét. Hiszen még azt sem tudjuk, vajon van-e fogalma az állatnak a halálról s annak módjairól? Szándékos öngyilkossághoz oly nagyfokú értelem kell, minőt az állatoknál aligha föltételezhetünk. Ami a skorpió öngyilkosságát illeti, a mendemonda néhány száz éves. Plinius nem tud róla. Wolf Gáspár, aki 1589-ben monográfiát írt a skorpióról, nem említi. Maupertuis 1731-ben már A vastagfarkú skorpió (Androdonus australis) a legveszedelmesebb mérgű skorpiók egyike hallott róla, siet megcáfolni s mendemondának minősíteni; ugyanígy Rösel von Rosenhof (1755). Biddie, Allen Thomson állítólag ismételten észlelhették, hogy a napfényben gyújtóüveggel perzselt skorpió magába döfött, s megölte magát. Az eredeti régi hagyomány azt mondja, hogy egy parázsgyűrű közepébe tett skorpió néhány sikertelen menekülési kísérlet után a kör közepébe vonul, s egy drámai hőshöz méltó mozdulattal leszúrja magát. Dr. E.J. Wills állítólag ezt tényleg látta. Modern kísérletezők egyhangúlag ellene nyilatkoznak. Morgan, Budde, Lendl Adolf és Tóth Béla gondos és nagyszámú kísérlettel meggyőződhetett róla, hogy a skorpió sohasem lesz öngyilkos. A perzselő melegben csapkod fullánkos farkával ide-oda, de agyon nem szúrja magát. Szépen megdöglik — hiszen Baurnus szerint már 60 Celsius fok melegnél elhal —, vagy megesik, hogy belerohan a tűzbe és összeég. Ez nem öngyilkosság, ez menekülési kísérlet. A skorpió nem lehetne öngyilkos, még ha akarna sem, mert 1. saját mérge önmagának nem árt (Morgan, Philalix stb.); 2. nem tudja keresztülszúrni kemény páncélját (Tóth Béla). Ez a mendemonda is örök életű, mert Lord Byron is leírta "Graur" című költeményében. Más lapra tartoznak azok az esetek, melyekben az állat párja vagy gazdája utáni bánatában elsorvad vagy éhenhal. Tény, hogy vannak bizonyos párosan élő madarak, melyeket egyenként nem sikerül megtartani. Az a számtalan rege gazdájuk sírján éhenpusztuló kutyákról arra utal, hogy itt lehet a dologban valami igaz, csak azt kell sajnálnunk, hogy teljesen szavahihető, minden kritikát megálló esetet a sok között egyet sem találunk. Vannak esetek, melyekről szinte nehéz véleményt mondani, így például 1809-ben a 7-ik francia huszárezred Lomont nevű trombitásának a lova, gazdája eleste után a Dunába vetette magát, és szándékosan belefulladt. Horace Vemet le is festette szépen. Ennek az esetnek sok tanúja volt, sajnos, csupa obsitos a kiknek tudvalevőleg nem minden szavára lehet mérget venni. Nyugodtan állíthatjuk, hogy állatoknál olyan öngyilkosságot, amilyen az emberek öngyilkossága, még eddig nem észleltek. Ön A VÉT