A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-25 / 39. szám
ÉLŐ MÚLT Az én háborúm (Részletek egy gömöri tanító naplójából) Egy kis füzetecske fekszik előttem. Fedele tépett, megsárgult lapjain helyenként elmosódtak a sorok. Aki teleírta lapjait, már nem él. Tomory Lajosnak hívták, és tanító volt a Rimaszombathoz közeli Simonyiban. Mikor a füzetkét úgy ötven évvel ezelőtt megvette, valószínűleg jegyzeteinek szánta. Akkortájt éppen Budapesten tanult. Mindez a kis füzetből tudható meg, mivel annak első oldalára gondosan rajzolt betűkkel írta be, mikor és hol végezte iskoláit, milyen okmányokat (bizonyítványokat, kinevezéseket, okleveleket) kapott, hol adták ki azokat, sőt, még azt is, milyen szám alatt. Bevezette, mikortól meddig volt tényleges katona, mikor, hol és hány napig vett részt gyakorlaton, átképzésen, tanfolyamon. Ez utóbbi adatok azért sem érdektelenek, mert amikor íródtak (1942-ben), már javában dúlt a második világháború, s viszontagságai elől a jegyzetek írója sem térhetett ki. A füzetkében a címeket, telefonszámokat, kiadásokat tartalmazó néhány oldal után hirtelen egészen más jellegű feljegyzések következnek. A hatodik lap szélén egy dátum olvasható: 1944. augusztus 24. Fölötte egyetlen mondat: Az én háborúm. Innentől kezdve a sorokat már nem Tomory Lajos tanító, hanem Tomory Lajos zászlós írja. Tanulságos lenne közzétenni az egész naplót, benne mindazt, ami az akkor harminckét éves simonyi tanítóval a háború hátralévő hónapjaiban történt, amit gondolt, érzett a lövészárokban, menekülés közben, a kórházi ágyon fekve vagy később a fogolytáborban. Erre azonban itt és most nincs mód és hely. De talán néhány részlet is elég lesz ahhoz, hogy érzékeltessük, mit is jelentett a háború a Tomory Lajoshoz hasonló egyszerű emberek számára. A napló A második világháború Tomory Lajos számára 1944. január 31-én kezdődött. Akkor hívták be először Székelyudvarhelyre rendkívüli gyakorlatra. Onnan február 28-án még hazatérhetett feleségéhez, kislányához, de mindössze két hónapot töltheted otthon. A második behívó április elején érkezett. Tomoryék szeptember 11-éig Székelyudvarhelyen tartózkodtak, de az oroszok előrenyomulását már nem tudták feltartóztatni, s feladva a várost visszavonultak Magyarország belseje felé. A karácsonyt már Székesfehérvár környékén az első vonalban töltötte Tomory Lajos. Akkor kerültek a naplójába a következő sorok. December 24. Ismét harc az orosszal. Karácsony szombatja. Még nem volt ilyen sivár karácsonyom. Az otthoni kedvesek vajon hogy ünnepelnek? Ismét német szeretetcsomagot kaptunk. Vidám, csokoládéevés közben rátok gondolok. December 25. KARÁCSONY a lövészárokban. Egész nap nagy akna- és gránáttűz. Egy gránát a bunkerba is becsapódott. Kovács hadnagy megsebesült. Nincs orvos. (Hajszálon múlt, hogy nem engem talált el.) December 26. Karácsony második napját is a lövészárokban töltjük. Elég nagy a hideg. Ha megélünk, betegség nélkül nem ússzuk meg a frontot. Egy tüzérségi lövedék a bunker elé csapódott, ahova éppen be akartam menni. December 31. Vasárnap. Az év utolsó napja. Egy patak medrében, a jégen hálunk már harmadik éjjel. A koszt jó. E sorokat egy lövészárokban, pokróccal letakarva, villanylámpa mellett írom. Este nyolc óra. Vajon mit hoz az új év? Jolán, Violám, csak ti boldogok legyetek a többi kedveseimmel együtt. Tomory a Fehérvár környéki harcokban légnyomást kap, és kórházba kerül. Ez lesz a szerencséje. A hátráló német és magyar csapatok ugyanis a sebesülteket is magukkal viszik, akiket majd Sopronban egy kórházvonattal Németország felé irányítanak. A határt március 30-án lépték át. Március 30. Nagypéntek. Hontalanok lettünk. Mikor térhetünk vissza a hazánkba? Mikor láthatjuk meg a családunkat? (Ma van a 33. születésnapom.) A vonat Bécsen keresztül megy. A közelebbi úti cél Badgastein, ahol aztán napokig az állomáson, a vagonokban vesztegelnek. A szerelvény április végén folytatja útját Salzburg felé, ahol gyűjtőtáborban helyezik el őket. Itt éri őket Mussolini kivégzésének, majd Hitler halálának híre. A várost május negyedikén elfoglalják az amerikaiak. Erről a napról a következőket olvashatjuk a naplóban. Május 4. A várost nyílt városnak nyilvánítják. A házakra felkerülnek az osztrák lobogók és a fehér lepedők. (Előző este csomagok "osztása"). Az amerikaiak reggel bejöttek a városba. A táborunkban délután összeszedték a fegyvereket és összetörték. Egyébként barátságosak. Ma tehát már foglyok vagyunk. Számunkra a háború befejeződött. A táborban megjelenő amerikai katonák konyakot, csokoládét, kekszet, cigarettát, kávét, konzervet osztogatnak. Visszatér a régi tisztelgés. A fáklyok élete Salzburgban nem volt rossz, az ellátás a körülményekhez képest jó volt, tisztességes bánásmódban részesültek, amelyről a pünkösdvasárnap alkalmából a naplóba bekerült feljegyzésekből is meggyőződhetünk. Május 20. Pünkösdvasárnap. Kilenc órakor tábori mise. Pintér vezérőrnagy rövid beszédében jobb jövőt és mielőbbi hazatérést kíván. Délután két órától lovasünnepély a tábor melletti téren. A magyar foglyok is közreműködtek... Az amerikaiak öszvéren, lovon, tehénen mutattak be tréfás lovaglást, lasszódobást Bohócok. Rengeteg amerikai katona és igen sok magyar fogoly volt jelen vegyesen. Mintha nem hadifoglyok volnánk, úgy barátkoztak velünk az amerikaiak. A baraktábor 25—30 kataszterholdnyi területen fekszik, kb. 10 hosszú barakkal, ugyanannyi istállóval. A barakkok között nagy konyhakertek, széles betonutak (most érik a saláta, retek, lesz sok karalábé meg káposzta is.) Van vízvezeték, rendes mosdók, WC, villanyvilágítás, 2—6—20 személyes szobák, ahol szekrény, ágy, asztal, szék a berendezés. A táborban 1500-an vagyunk. A konyha hatalmas, modern. Az étkezést konzervekből állítják elő. Elég egyhangú, jó volna egy kis zöldfőzelék. 20 dekg. kenyeret kapunk, amely nagyon kevés. Sajnos, ebben a "luxustáborban" nem sokáig maradnak. Június 8-án már tovább küldik őket München irányába. Néhány napot egy Mülbach nevű majorban töltenek. Ott éri őket a hír a csehszlovák kormány kitelepítési terveiről. Június 18. A párizsi rádió bemond- 10 A HÉT