A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-22 / 17. szám
"... CSAK A SZÍVE LEGYEN FIATAL! " N Nem az a fontos, az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal!" — visszhangzik a fülemben egy régi dalfoszlány, valahányszor felfigyelek a "civil" ROPOG JÓZSEF (a Komáromi Jókai Színház művésze) játékosságára. Mókázik, dudorászik úton-útfélen, a korát feledtető dinamizmussal ropja a rock and rollt a premier utáni banzájon... Az idén április 16-án egy csodálatos évfordulót ünnepel. Ki hinné, hogy már ötvenéves? Többször próbálom utolérni, hogy csevegjünk , mérlegre helyezzük a színpadon töltött bő harminc esztendő termését. Ám éppen ez idő tájt folynak a "Csibe" próbái, ezért csak egy szombat délután érek célhoz. Bevallja, hogy a kedvemért lemondott a Disney-vel tölthető családi mozidélutánról... Bár régebben olvastam, hogy a Kos jegyében született ember eredendően tele van életerővel, lelkesedéssel, szenvedélyes, állandó megújulásra képes..., először mégis a fiatalos lendület és életkedv megőrzésének titkáról faggatom az "örökifjút". Kacagva válaszol: — A fene tudja, hogy van-e erre recept?! Tulajdonképpen még nem is tudatosítottam, hogy az ötödik X-hez értem. Már annyinak néznék ki...? Hajdanán nekünk, pályakezdőknek már a harmincasok is öregeknek tűntek. Bezzeg most! No, de nem csak a húszéveseké a világ...! Szerencsére, a színházban nincs időnk megöregedni, hiszen a monoton munka helyett egymás után következnek az újdonságok, az új szerepek. A játék kapcsán szellemileg és fizikailag is meg kell tudni újulni. Persze mindez nem kényszer, hiszen önként választottam ezt a hivatást, amelyet szeretek és akarok végezni — ez tart meg fiatalosnak. A kényszer, a monotónia öregíti az embert. Hát ennyit a titokról. — Ennek ellenére az évek során milyen változásokat észlelt önmagán? Emberként, színészként bölcsebb, érettebb lett? — Sok-sok tapasztalattal gazdagodtam, megismertem különféle emberi jellemeket, sorsokat, amelyekből a színpadon is tudok kamatoztatni. Visszapillantva látom azokat a hibákat, amelyeket elkövettem, amikor fiatalként jóval idősebb figurákat kellett megformálnom. Ma azok a szerepek sokkal jobbra, hitelesebbre kerekednének. Igen, emberileg-színészileg is értem, bölcsebb lettem. Évek hosszú sora kellett egy nagyon fontos tudás elsajátításához: tudni kell látni önmagamat a nézők szemével, tehát kívülről. Ezt sehol sem tanítják, mert ez sok-sok idő, gyakorlás, kemény munka függvénye. Segít a feladatok könnyebb megoldásában, a hibák kiküszöbölésében. — Egy-egy jubileum a mérlegkészítés — számvetés időszaka is. Az eddigi pályája során mikor élte át a legkedvesebb korszakát? — Minden színész számára a legkedvesebb korszak az, amikor nagyon jó szerepeket kap. Szerencsére, nekem több ilyen korszakom is volt, hiszen számos csodálatos szerep utolért klasszikus darabokban, vígjátékokban stb. egyaránt. Többek között nagyon szerettem Tybaltot, Ádámot, Vronszkijt, Bánkot, Baradlay Richárdot... játszani. Nem panaszkodhatom... —... ami valószínűleg a markáns, férfias külsejének is köszönhető?! — A külsőm mindenképpen előnyt jelentett a pályám során, főleg a filmezésnél, amikor egy-egy hozzám hasonló típust kerestek. Emellett a megfelelő fizikai erőnlétre is nagy szükség van, főleg a főszerepeknél. Ugyanis óriási megterhelést jelent végigjátszani egy darabot főszereplőként — irányítani, húzni magammal a kollégákat is. — Említsen meg néhány színészsztorit, emlékezetes momentumot! — Hű, sok-sok sztori színesítette az életünket, de most lehet, hogy egy sem fog az eszembe jutni... No, mégis "beugrott" egy-két momentum! Időnként cikizzük egymást, akadnak kellemetlen meglepetések! Például az egyik darabban Pethe Pistának kellett adnom egy pofont, azután továbbállnom. Ám egyszer váratlanul visszaadta, és hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy leány? Kiesett a szöveg a fejemből, de valamiképp sikerült kievickélnem a kellemetlen szituációból. Máskor egy filmjelenetben történt, hogy a kollégák a szokásos tea helyett konyakot öntöttek a poharamba. Ez jól esett volna, ha előre sejtem, de a hirtelen kihörpintett italtól és a meglepetéstől alig tudtam megszólalni, pedig már élesbe vették a jelenetet. Sosem lehet előre tudni, hogy mi éri az embert... — Apropó, filmezés! A hazai magyar pályatársaihoz viszonyítva elég gyakran szerepel filmekben. Mi áll közelebb önhöz: a filmezés vagy a színpadi játék? — Eddig kb. hatvan filmben játszottam kisebb-nagyobb szerepeket. Szívesen filmeztem, de a színpadi játék közelebb áll hozzám. Míg a filmezésnél átolvasom a szövegemet, felveszik a jelenetet, azután vége, addig a színpadi játék során több lehetőségem van a szerep átgondolására, átérzésére, aprólékosabb megformálására, fokozatos csiszolására. A filmezésnél az olyan rendezést szeretem, amikor megismerkedem az eredeti szöveggel, azután a saját szavaimmal adhatom vissza a lényegét. Volt szerencsém egy ilyen fiatal magyarországi rendezőhöz, aki hagyta, hogy rögtönözzünk, természetesebben játsszunk. — Úgy tűnik, hogy van elképzelése, véleménye a rendezői munkáról. Próbálkozott darabrendezéssel? — Néha kijártam rendezgetni a műkedvelő csoportokhoz, azonban belőlem egy ok miatt talán rossz rendező lenne. Ugyanis néha színészként is azon kapom magam, hogy próbálom rákényszeríteni az elképzeléseimet a kollégákra. Ha rendezőként ilyen akarnok lennék, megfosztanám a szabadságuktól a színészeket. Inkább maradok a színészi játéknál. Ropog József színművész ötvenéves LÁTOGATÓBAN ||||||§fl|||§|« ^ " ' ' ** |:V :| ** ** 8* ' ' ^ ^ - w - " '"4Ars 80 H Illyés Gyula: Tiszták című színművében Cs. Tóth Erzsébettel FOTÓ: NAGY T. 12 A HÉT