A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-05 / 32. szám

OTT JÁRTUNK HÉT Ma még pontosan nemigen tudni, sikeres lesz-e az a vállalkozás, amelyet a komá­romi Pálmay Julianna tavaly ősszel elin­dított. Megismerkedésünkkor igen megle­pődtem, mert idősebbnek gondoltam, bár tudtam, hogy a vállalkozáshoz megvan a családi háttér, segítség, biztatás. Fiatal, vékony nő e nagy vállalkozás egyik szorgalmazója. Mielőtt komolyabb beszél­getésbe kezdenénk, végigvezet az otthon­ban. Mindenütt rend és tisztaság, s az átépítés nyomai. Az egyik társalgóban megállunk. — Itt kellene, hogy lakóink idejük nagy részét eltöltsék, hisz a szobák aránylag kicsik, s végeredményben leginkább csak az alvás helyéül szolgálnak. A társalgók, a folyosók, az egyéb közös helyiségek tágasak, s az otthont körülvevő füves, fás térség viszonylag nagy, így senki sem érezheti bezártnak magát. — Hogy jutott eszükbe, hogy éppen a szociális "szférában" vállalkozzanak, hogy itt nyújtsanak szolgáltatásokat az érdek­lődőknek? — Ez egy felnőtteket gondozó, ápoló központ. A Komáromi Cipőgyár volt óvo­dáját vettük bérbe, s azt alakítottuk át az általunk előre jól átgondolt célnak megfe­lelően. Talán mondanom sem kell, hogy nekem és a férjemnek, de említhetném a tágabb családunkat is, mennyi fáradsá­gunkba került, amíg eddig eljutottunk. Hogy honnan eredt az ötlet? A férjemmel az egészségügyben dolgoztunk, s láttuk, hogy szükség lenne bizonyos szolgálta­tásokra. Én öt évig voltam ápolónő a belgyógyászaton. Láttam, hogy a kórház­ból hazaengedett emberek (főleg idősek) milyen hatalmas gondot jelentettek a hozzátartozóknak. A falun élő nagymamát vagy nagypapát fel kellett hozni a városba, a lakótelepi panellakásba. A gyerekek iskolában, a szülők munkában... Ki viselje gondját mondjuk délután háromig? Ez csak egy példa a sok közül. Számtalant sorolhatnék... Mi legyen a távoli rokonunk­kal, rászoruló hozzátartozónkkal, akiről a nap nagy részében képtelenek vagyunk gondoskodni, ám mindenképpen azt sze­retnénk, ha felügyelet alatt lenne? Miközben beszélgetünk, körülnézek egy kicsit. Labirintusszerű az épület, sok folyosóval, különböző helyiségekkel, ame­lyek még nincsenek egészen berendezve. A társalgó mindenesetre már most nagyon szép. Pálmay Julianna látja, hogy nehezen igazodom el a labirintusban, s magyarázni kezdi: — Négy óriási pavilonunk van, amelynek összterülete 1300 m2. Van egy összekötő épületünk is, ahol az étterem található, s egy tornatermet is terveztünk oda. Sze­retnénk, ha a lakók napjai nem szürkén telnének el, hanem programokkal, jó lenne, ha színesek, élményekben gazda­gok lennének. Ám ez még egy kicsit várat magára, hiszen a kezdeti stádiumban vagyunk. Talán mondanom sem kell, hogy bizony nagy anyagi gondjaink vannak. — Tudomásom szerint úgy tervezik, körülbelül 50 lakójuk lesz majd. Mivel az átépítés nem fejeződött még be, eddig csupán húsz embert tudtak befogadni. Kik ők? Egyáltalán kik tudják igénybe venni az önök szolgáltatását? — Az egészségi állapotuk és koruk szerint négy kategóriába osztottuk a lakókat. Vannak olyanok, akik azért jöttek hozzánk, mert társaságra vágytak, vagy mert felügyeletre van szükségük. Akadnak ágyhoz kötött lakóink is, akik állandó, egész napos felügyelet alatt kell, hogy legyenek. Vannak nálunk házaspárok és egyedülálló emberek is, olyanok, akiknek senkijük sincs. — Hány éves kortól költözhetnek ide az érdeklődők? — Felnőtteket gondozó ápoló és ellátó központ vagyunk, tehát ez nem nyugdí­jasotthon. Van egy fiatal lakónk is, egy szellemi fogyatékos nő, aki nagyon szépen beilleszkedett, és valóban semmi "gon­dunk" nincs vele. Tizennyolc éven felüliek lehetnek a lakóink. — Ez egy óriási vállalkozás. Mégis belefogtak. Miért? Mint említette, sok gondot okozott, amíg idáig eljutottak. Ha már mindenáron vállalkozni akarnak, olyasmit választhattak volna, ami (gondo­lom) gyorsabban, látványosabban téríti meg a befektetett munkát, a rengeteg pénzt, s azonnal jövedelmez... — Az imént már említettem, hogy részint kórházi tapasztalataim ösztönöztek erre. Láttam, hogy a mai helyzetben, amikor mindenki ragaszkodik a munkájához, so­kan bizony rettegve térnek délutánonként haza, hogy ugyan nem történt-e valami baj a magára hagyott hozzátartozóval? Mi így szeretnénk segíteni a rászorulókon, és munkahelyeket is létesítettünk. — Tudomásuk szerint van-e ilyen vagy ehhez hasoló otthon a környéken? — Tudomásom szerint az egyetlenek vagyunk Szlovákiában. Február elsején nyitottunk, de amint látja, még nincs minden befejezve... — Honnan szereztek tudomást az érdeklődők erről az otthonról? — Nem reklámoztuk, mégis nagyon sokan érdeklődtek, érdeklődnek. A járási és városi elöljárók tudnak róla és az érdeklődőket hozzánk irányították. Óriási az igény, csak... keveseknek adatik meg, hogy igénybe vehessék szolgáltatásun­kat... Keveseknek van olyan nyugdíjuk,­­ amiből saját maguk fedezni tudják a­­ kiadásokat. 5 . Gondolom, a legnagyobb problémát is az okozza, hogy feszültség keletkezett a­­ mostani árak és az idősek nyugdíja között.­­ Tudomásom szerint önök háromezer ko­­ronából is igen nehezen tudják egy­­ hónapra egy ember számára megterem­­£ teni a teljes ellátást. A napi ellátás száz 12

Next