Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 2. kötet, 1861
Számok - 1861 / 3. szám
TÂltlKH-I ÜNGÜRÜSZ. 285 az indította V. urat e nézetre, hogy Mahmudot született magyarnak tartja, minthogy l ecsevi és Szolakzade ilyen magyar eredetű Mahmudról tesznek említést. Ezt hihetjük bátran , de akkor is csak annyit tudunk bizonyossággal, hogy Magyarországban született, vagy talán csak az atyja, s ő mindamellett csak török nevelésben részesült, tán először a jancsárok testületében, — mert nagyon is kilátszik belőle a katonai kedv, — és diloghlan-eágra alkalmaztatván, később mint tolmács szolgálhatott. Különben ő ki sem tünteti a magyarokat egyéb nem törökök közöl ; kivált, mióta magukkal az ozmáni szultánokkal érintkezésbe jönek, csak úgy, mint akármely más akkori török író, és irányokban a gyűlölséges és iszlámi magabizottságot lehelő „kâfir (gjaur), kaffár" vagy „kaffár i khakszár" kifejezésekkel ; csak a török vereségeit emlegeti illedelmes sajnálattal mint istennek szent végzetéből történteket. Azt pedig, hogy „a szultánt többször figyelmezteti, hogy a magyarok különb pogányok," én sehol sem találom. A „jeles bégek" vagy „vitéz bátor hősök" nála csak szokásos kifejezés : jeles bégjei vannak akármily királynak, a német császárnak is. Végre ha csakugyan valami dicsérettel vannak illetve a magyarok, ami leginkább ott lehet, hol még mint „Hunor népéről" szól róluk, ez csak az eredeti latin-magyar krónikából származott át, s korántsem Mahmudnak tulajdonítható. A másik pont, melyre Várabéry úr nagy nyomatékot fektet az, hogy Mahmud soha a keresztyén szót nem említi, sem a pápát, hanem csak római császárt (inkább német császárnak nevezi), s a magyaroknak keresztyénné tettét egészen elhallgatja. — Ami a pápát illeti, elkerülte Vámbéry úr figyelmét egynéhány hely, ahol megvan a római pápa (rím papa), I. v. Attila alatt ; Károly királyt ő küldi s fenyegeti a magyarokat átkával (bed dum) . — II. Lajos alatt. — A keresztyén szó nem említése nem tesz sokat : sokkal rosszabb ennél a kafir, kaffár, mi nem csak magában foglalja a keresztyéneket, hanem a megvetést, megutálást is, melylyel irányokban a büszke iszlám hitű viseltetik vala. Igaz, szóval sem említi a magyarok keresztyénné tettét, sőt szerinte a magyar bégek kívánnak királyt, és