Magyar Akadémiai Értesítő, A Mathematikai és Természettudományi osztályok közlönye, 6. kötet, 1865

1865 / 2. szám - A Pesti Duna-csatorna s a hozzá kapcsolt minden remények valósítására alkalmas utak és módokról. Székfoglaló Reiter Ferencztől

A PESTI DUNA-CSATORNA. 257 megismertetésére szánt e czímű könyvecskémet : „Duna-sza­bályozás Buda és Pest között. Pesti hajózási csatorna. A Csepel-szigeti, és a soroksári Duna-ág balpartján fekvő ártér ármentesítése." Elővettem tehát e dolgozatomat újra. Meg­vallom, hogy ekkor rajtam is teljesedett kétszerte koszorús költőnk eme vallomása : „Szereti a holló a maga fiát, a ma­jom is majomkölykét ; az emberek közt is minden szereti a maga elméjét, és fáradságának munkáját , én is elmémnek ezt a szülését, mikor megláttam, nem utáltam meg." — Mind­azonáltal benne fogyatkozást ugyan eleget, kitűnőt, azonban tudóst, olyat, mi megválasztásomat e fényes testület tagjává velem megértette volna, nem találtam.— Rábukkantam azon­ban két sajátságára, mely a mű belbecsére nézve ugyan egé­szen közönyös, mert csak alakjára és körére vonatkozik, még­is megörvendeztetett, mert bővebben elmélkedve rajta, út­mutatást kaptam, miképen szolgálhassam én is a tudós Aka­démia magasztos czéljait. Úgy látszik ugyanis nekem, hogy e két eszmét, melyet én dolgozatomban csak mintegy ösztönszerűleg követtem, a tudományosság érdekében gyümölcsözővé lehetne tenni; s hogy az, ki azoknak elvül elfogadását s általános követését elősegítné, a tudományosság terjesztése körül nem minden siker nélkül fáradoznék. Ez eszmék egyike nem egyéb a származtatási módszer alkalmazásánál, mely szerint a tervező be nem érvén azzal, hogy elmélkedésének csak következmé­nyeit közölje, beavatni is igyekezik az olvasót a terv szülem­lésének egész folyamatába , s mely az azzal élőt szükségkép rávezeti dolgozatának és képzettségének minden fogyatkozá­saira, egyszersmind pedig rendkívül nehezíti is azoknak elta­kargatását az olvasó előtt , és így kényszerítvén a tervezőket e fogyatkozások már akárhogyan történendő pótlására, véges­végül tudományosabb és behatóbb irány honosítására hat. — Ennél jóval fontosabb a második eszme, mely, elvül kimond­va, nem egyéb, mint hogy a mérnök, ki magát nagyobbszerű tervek önállólag készítésére hivatottnak érzi, ne szorítkozzék csupán a szoros értelemben vett technikai műveltségre , ha­nem képes legyen, előállítandó művének politikai és pénzügyi vonatkozásait is felérteni, s azt mindazon stádiumokon ke-17*

Next