Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 5. kötet, 1865
1865 / 1. szám - Cartesius bölcsészeti főelve. - Horváth Cyrilltől
46 HORVÁTH CZIRILL. azon értekezésben adta, mely Apáczai Csere Jánosra, mint bölcsészre, vonatkozott. Állításai nem találkoztak mindenütt öszhangzó nézetekkel. Az, hogy Csere János Cartesius elvét vallotta, nem volt felötlő ; ámde midőn az jön állítva, hogy azon elfogadott elv legelső kimondója szent Ágoston volt, az állítás nem látszott eléggé bizonyosnak. Minek következtében az igazság igényli, hogy itt a szent Ágoston és Cartesius között feltalálható viszonyra visszapillantsunk. E két állítás volt különösen kiemelve : a) az új kor philosophiai elvét szent Ágoston mondotta ki legelőször ; b) ezen elvet későbben Cartesius állapította meg. Azon egy a gondolat, mely körül az ügyálladék forog, de különbözők voltak a viszonyok, melyek között a gondolat felfogatott. Szent Ágoston szellemi foglalkodása nem szükségelte, hogy gondolatainak egészletét arra fektesse, Cartesius ellenben oly ebet állított föl benne, mely philosophiájának egyik sarkpontját teszi. És e különbségről soha sem kell megfeledkeznünk, ha azt akarjuk, hogy az érdemből mindegyiknek kijusson a magáé. Minek okáért adjunk itt helyet néhány fölvilágosító idézetnek. Szent Ágoston munkáiban a következők olvashatók : Nunc aliud nihil ago, quam me ipse purgo a vanis perniciosisque opinionibus. Acad. Lib. II. c. 3. — Sunt, qui ista omnia, quae corpoiis sensu accipit animus , opinionem posse gignere confitentur, scientiam vero negant. Quam tarnen volunt intelligentia contineri, remotamque a sensibus in mente vivere. Et forte in eorum numero est sapiens î J le, quem quaeriinus. L. III. c. 10. 26. — Ibat animus meus per formas corporcae, et converti me ad animi naturam, et non me sinebat falsa opinio, quam de spiritualibus habebara, verum cernere. Et irruebat in oculos ipsa vis veri et avertebam palpitantem mentem ab incorporea re ad lineamcnta et colores et tumentes magnitudines. Et quia non po.teram ea videre in animo, putabam me non posse videre animum rnoum. Confess. L. IV. c. 15. 24. — Nullo modo autem recte dicitur sciri aliqua res, dum ejus ignoratur substantia. De Ti iriit. X. 16. — Natura sua cogit ubique ununi quaerere. De Ord. 1. 3. — Noli foras ire, in te ipsuin redi, in intcriore ho nine habitat Veritas. Si tuam nam-