Akadémiai Értesítő, 13. kötet (1902. évfolyam)

1902 / 4. szám

.Jelentés vatikáni kutatásaimról, 181 ben. Azonban az igazság érdekében annyit ki kell jelentenünk, hogy Kálmáncsehi Domokos a pénzműveletek terén országosan elismert tekintély volt, hogy 1479-ben Dóczi Orbán mellett őt emlegették, mint leendő kincstartót. Az is nyilvánvaló, hogy a váradi püspökséget ő juttatta új jövedelmi forrásokhoz, a­mennyi­ben a belényesi ezüstbányákban ő kezdett ismét üzemet, szerző­désre lépve a bányák művelésében nagy tekintélynek örvendő Turzó Jánossal. S mégis még egy javadalom elfogadhatását kérelmezi. Itt teszünk említést Szathmári Györgyről is, a későbbi kanczellárról, ki 1496-ban, bár még világi ruházatban jár s egy­előre nem is gondol arra, hogy az egyházi pályára lépjen, már is ura a fehérvári Szent Miklós-prépostságnak ; sőt, mi több, azért folyamodik, hogy még két más prépostságot, vagy ezekkel egyenértékű tekintélyesebb javadalmat elfogadhasson. Vágyai tel­jesültek ; egy év múlva, mikor már mint erdélyi prépost szerepel a curiában, kevéssel utóbb ura a budai felhérvizekről nevezett prépostságnak is, s ugyanekkor Veszprém is benne tisztelte fő­pásztorát. Mátyás egykori diplomatája, Bochkay Miklós, rövid évek múltán eléri, hogy egyszerre három préposti süveg birtokosa, mint a mislernek, a veszpréminek és az egrinek. Javadalom-összehalmozásról esvén szó, kihagyhatjuk-e a nepotismus nagymesterét, Bakócz Tamás érseket, ki családja, rokonsága tagjairól atyailag gondoskodik. Meglepő, de annál igazabb világításban mutatja a mindenható esztergomi érseket az a körülmény, hogy unokaöcscsei éppen akkor folyamodnak Rómába, hogy már­is tekintélyes és gazdag javadalmak mellett még két más javadalmat elfogadhassanak, midőn az 1500. évi országgyűlés éppen ezt oly szigorúan tilalmazza. Míg ő maga nem törekedett a curia engedélyéért többszörös javadalmai bir­toklásához, az említett évben egyszerre három öcscse kéri azt. Erdődi János, Két­házi Pál után esztergomi nagyrépost, majd zágrábi püspök, ez idő szerint a, szent Bölcseségről nevezett titeli prépostság ura a bácsi megyében ; a másik Szathmári István, a Szent István vértanúról czímzett ősrégi társaskáptalan prépostja Esztergomban ; a harmadik pedig Erdődi Péter, egri nagyprépost. A három közül egy sem mulasztja el kérvényébe iktatni, hogy ő , devote creature vestre, Thome neppi Strigoniensis nepos ..." Tamás érsek unokaöcscse. Kérvényüket egy napon intézi el maga a pápa. Nem folytatjuk tovább e részletes ismertetést, legyen elég annyit kijelentenünk, hogy a nagyok, a vezérek példájára, a kisebb egyháziak, mint a káptalanok összesen és tagjai egyen­ként, a plébánosok, a kapellánusok, sőt még az oltárigazgatók is szívesen ülnek két, esetleg három javadalomba.

Next