Akadémiai Értesítő, 16. kötet (1905. évfolyam)

1905 / 6-7. szám

354 A­RT. Tud. Akadémia jegyzőkönyvei. 21-én Csokonai­­ Mihály születésének százados évfordulója alkal­mából megtartott ünnepélyről, melyen BÁNÓCZI JÓZSEF és ENDRŐDI SÁNDOR 1. tagokkal képviselte az Akadémiát. A szép ünnepély, mely­nek jelentőségét a nagyszerű Csokonai-kiállítás lényegesen emelte, lelkes és a nagy költőhöz méltó lefolyású volt. A Csokonai-kör az ünnepély emlékére kiadta Csokonai válogatott műveit és készíttetett emlékérmet. Mind a kettőből küldött egy-egy példányt a M. T. Aka­démiának is.­­ Örvendetes tudomásul szolgál, az adományokért pedig az összes ülés köszönetét fejezi ki. 126. Ugyanő jelenti, hogy HEGEDŰS ISTVÁN 1. taggal képviselte az Akadémiát a Sümegen május hó 27. és 28. napjain megtartott Kisfaludy Sándor- és Szegedy Róza-ünnepen, melyre Szegedy Róza földi maradványainak jeles férje mellé elhelyezése és dombor­művű síremlékének leleplezése szolgáltatott alkalmat. A kegyeletes szép ünnepélylyel kapcsolatosan DARNAY KÁLMÁN úr országosan ismert múzeumában a költőre és nejére vonatkozó ereklyékből igen becses kiállítást rendezett, melyet a nagyszámú vendégek nagy érdeklődéssel tekintettek meg. Mind a két ünnepélyen Akadémiánk képviselőit ki­tüntető szívességgel fogadták. — Örvendetes tudomásul szolgál. 127. A lembergi egyetem értesiti Akadémiánkat, hogy könyv­tárának új palotáját f. évi június 11-én fogja fölavatni. — Az Aka­démia üdvözli az egyetemet e fontos művelődési alkotás sikeréhez. 128. Megválasztásukat, illetőleg nyert jutalmukat meg­köszönik Akadémiánk következő tagjai : gróf Apponyi Sándor t. t., Ilosvay Lajos r. t., Balogh Artúr, Bodola Lajos, Böhm Károly, Bu­garszky István, Erdélyi László, Magyary Géza, Sebestyén Gyula, Sigmond Elek, Vízaknai Antal lev. tagok, Pfeifer Vilmos k. tag. — Tudomásul szolgál. 129. A bécsi és Akadémia az Akadémiák Szövetkezetének nevében fölkéri Akadémiánkat, hogy a mennyiben a tervezett Maha­bharata-kiadás ügyében tevőlegesen részt venni óhajt, a további tanácskozásokra képviselőt kiküldeni szíveskedjék. — Akadémiánk ez ügyben nem óhajt tevőlegesen részt venni, miért is képviselő ki­küldetése elmarad. 130. Dr. KARDOS SAMU debreczeni ügyvéd terjedelmes bead­ványban fölajánlja báró Wesselényi Miklós leveleinek kiadá­sát. Az összes ülés ez ügyben bizottságot küld ki, melybe az I. és II. osztály két-két tagot választ. E bizottságnak a főtitkár is tagja. 131. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár pályázatán dicséretet nyert munka szerzője jelentkezett. — Jeligés levele fölbontatván. A mű szerzőjéül dr. BERÉNYI PÁL ügyvéd, soproni állami felső kereskedelmi iskolai tanár neve tűnt elő. 132. A Széchenyi-múzeum számára érkezett legújabb ado­mányok : I. Nml­s. gr. Széchenyi Béla ig. tagtól : 1. 3 drb aquarell­kép, falkavadászat szarvasra. (Nagy-Czenk, 1825. április 9-én ; Horpács, 1825 április 11-én; Nagy-Czenk, 1826 áprilisában). 2. Röpirat a falka­vadász-társulat megalakulásáról. 1823 deczember 1-én. 3. Gróf Szé­chenyi István Sledmere nevű versenylovának képe. 4. Egy porczellán hamu-tábcza a Sledmere képével. 5. Gr. Waldstein János vízfestménye gr. Széchenyiről. (Tréfás rajz, a vaskapui működésének idejéből, 1834.) 6. Gr. Széchenyi István három sétabotja : a) porczellánfejjel, alatta gyűrű, kövekkel kirakva (a porczellánfej repedezett) ; b) elefántcsont­fejjel (szinte repedezett) ; c) arany fejjel. (Mind a három bot indiai bambusból.) 7. Két kézív (húr nélkül). 8. Egy doboz pléhből, 12 drb nyílvesszővel. 9. Három, zöld bőrből készült, íjászoktól használt tárgy, ú. m. : a) nyiltartó ; b) ij­feszítésnél használt keztyű ; c) bal karvédő

Next