Akadémiai Értesítő, 34. kötet (1923. évfolyam)
Előadások és cikkek - SZENTPÉTERY IMRE: IV. László király pecsétváltoztatásai
A bemutatott értekezései kivonatai 161 A bemutatott értekezések kivonatai. IV. László király pecsétváltoztatásai. (Kivonat Szentpétery Imre 1. tagnak a II. oszt. 1922. okt. 16-i ülésén tartott felolvasásából.) Az Árpád-házi királyok idejében többször előforduló királyi pecsétváltoztatások egyik királyunk alatt sem ismétlődtek annyiszor, mint IV. László király idejében. Az országg kormányzatában akkoriban sűrűn tapasztalható zavarok igen nehezen ellenőrizhető forrásaivá váltak mindenféle visszaéléseknek, így az oklevélhamisításnak is. Minthogy a középkorban az oklevél hitelességének legfőbb biztosítékát a pecsétben látták, a pecsétnek időnkint való megváltoztatásától várták az oklevélhamisítás megnehezítését és felismerésének könnyebbé tételét. Ez volt az oka IV. László király gyakori pecsétváltoztatásainak is, miként ezt némely oklevelében ki is fejezi, mondván, hogy pecsétjét „de praelatorum et baronum nostrorum concilio pro melioratiione et reformatione status regni nostri" változtatta meg. Eddig is ismeretes volt, hogy IV. László király uralkodása folyamán többféle pecsétet használt okleveleinek megerősítésére. Azonban eddigelé nem történtek pontos vizsgálatok arra nézve, hogy az egyes pecsétek mikor és meddig voltak használatban. Pedig ennek pontos ismerete nemcsak a hitelesség kérdésének eldöntésénél szolgálhat értékes fegyveréül az oklevéltannak, hanem keltezetlenül, illetőleg évszám nélkül kibocsátott oklevelek dátumának megállapítását is sok esetben lehetővé teszi. Az Árpád-házi királyok okleveleiről készülő kritikai jegyzék szerkesztésével kapcsolatban a szerző a pecsétek vizsgálatára is külön gondot fordítva, megállapította, hogy IV. László király összesen ötször változtatta meg kettős pecsétjét. Az első pecsétet IV. László mindjárt trónralépésétől kezdve használta 1276 májusáig. 1276 május 17-e óta már más, az előbbitől elütő ábrázolású pecsétet találunk a királyi okleveleken, mely új pecsét azonban alig pár hónapig maradt eredeti alakjában használatiban. 1277 elején ugyanis a második pecsétnek úgy mellső, mint hátsó lapjára ellenőrző jelül kis csillagot és holdsarlót vésetett a király, 1278 közepén pedig ezenfelül még egy f alaikú s két pont közé foglalt jelet találunk a királyi pecsét mezejében. Az ekként módosított pecsét 1286-ig maradt használatban, ez év közepén azonban ismét más, egészen újvésetű pecsét került haszná-