Akadémiai Értesítő, 34. kötet (1923. évfolyam)

Előadások és cikkek - FERENCZI ZOLTÁN: Petőfi az ember

18 Perenczi Zoltán III. Petőfi az ember. Ferenczi Zoltán r. tagtól. T. Akadémia ! T. Közönség ! A nagy emlékezés óráját éljük. Egy rendkívüli lángész emlékét újítjuk fel, kinek szelleme bejárta a világot s kinek lángeszét annyi ünnepen méltatták, mint a csak valaha élt legnagyobbakét. Akadémiánk hódolata egyike a legkésőb­bieknek, de ezt csak a szabályok természete hozta magával , mert egyébként Akadémiánk mindig ott volt a költő szüle­tése századik évfordulójának ünnepein és soha egy pillanatig sem szűnt meg e nagy szellemet szívében hordani. Most különösen arról van szó, hogy ne költészete magas lénye­géről szóljunk, hanem magáról az emberről, az egyénről. S itt egyszerre az a kérdés áll elő : nem mindegy ez ? Hiszen soha még egyéniség jobban nem volt összeforrva költészeté­vel és tetteivel, mint Petőfié ; nála ez éppen oly szoros kap­csolat, mint a nagy vallásalapítóknál, a vallásos élet szent­jeinél, a hit és eszmék mártírjainál. Ezért egyik legfontosabb esztétikai nézete: a költő és műve egymástól nem külön­bözhetnek. Ebből fakad legnevezetesebb költői elve, hogy tehát a költő és műve egy, tehát nagy költészet csak nagy egyéni­ség és nagy jellem műve lehet. Erről sokat tárgyalt egykor az esztétika és irodalomtörténet , de a kérdés nem lehet vitás. Csak oly szellemi munka igazán nagy, mely éppen olyan nagy hitből, meggyőződésből, elhatározásból pattan ki, mely­ben a gondolat és érzés tetté válik. Mi következik ebből ? Természetesen az, hogy Petőfit, a költőt és embert, nem azokból az adatokból kell megismerni, melyeket, gyakran őt félreértve, sőt kicsinyelve, kortársai ránk hagytak, hanem műveiből, melyek egyéniségének oly hű tükrei, mint csak valaha voltak művek egy férfi lelkületének. Ezek a művek pedig oly kimeríthetetlen források, melyekből meríteni egye­nes kötelesség ; de kimerítni őket éppen oly lehetetlen egy ily rövid előadásban, mint bármely kiterjedt, nagy dolgot egy pár szóban minden oldalról kifejezni. Első­sorban is feltűnik e művekből a lángész egyenes és biztos tudata, mely a koraérettség minden jeleivel egész prófétai öntudattal jelentkezik már a serdülő korban. Másik a hivatás, sőt égi elhívatás rendíthetetlen meggyőződése, mely egyenes összeköttetésben áll egy magasztos Istenhíttel és isteni

Next