Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1962 (69. kötet = Új folyam 7. kötet)

1962 / 10. sz. - VAJDA MIHÁLY: Munka és kommunizmus

lést a dolgozókról való gondoskodás, a munkafeltételek állandó javításának formájában kifejezésre is juttatja. Végtelenül káros azonban az a szektarianizmusra jellemző álláspont, amely szerint az a tény, hogy „nálunk a munka becsület és dicsőség dolgává vált", egy csapásra megold minden problémát, amely a munkát végző indivi­duumnak munkájához való viszonyában kialakult. Az elidegenülés megszűnése szempontjából — mint eddigi elemzéseink alapján megállapítható — a fő kérdés az, miképpen szűnhet meg a munkát végző individuum meghatározott munkakörbe való bekényszerítettsége ? Önmagában az a tény, hogy a szocializmusban a magasabb fokú tanulmányok folytatásának és a pályaválasztásnak nincsenek osztályjellegű korlátai, hozzá­járul ahhoz, hogy a társadalom tagjainak meghatározott tevékenységi körbe való bekényszerítettsége jelentős mértékben csökkenjen. A szocializmus épí­tésének viszonyai között azonban a foglalkozás választásának kényszer jellege nem szűnhet meg teljesen. Ennek oka alapvetően a munka termelékenységé­nek a kommunizmus felső fokához viszonyított lényegesen alacsonyabb szintje. Addig, amíg a társadalom számára szükséges effektív munkaidő az egyén életének jelentős hányadát kell hogy betöltse, a társadalom „nem engedheti meg" tagjainak tevékenységi körük egészen szabad megválasztását, illetve a már megválasztott tevékenységi kör megváltoztatását. Ez onnan is adódik, hogy még számos olyan tevékenységi kör létezik, amely mint tevékenységi kör nem adhat módot arra, hogy benne az ember igazi képességeit realizálhassa. Ahhoz, hogy a tevékenységi körnek az emberre kényszerített jellege megszűnjék, a magántulajdon megszüntetésén kívül, éppen annak eredménye­képpen, arra is szükség van, hogy a munka termelékenysége ugrásszerűen megnövekedjék. A munka termelékenységének emelkedése egyrészt a társada­lom által megtermelt termékmennyiség növekedését kell hogy eredményezze, ami a növekvő anyagi szükségletek kielégítése szempontjából nélkülözhetetlen feltétel. Másrészt azonban a munka termelékenységének növekedése a társa­dalom által tagjaitól megkövetelt effektív munkaidő csökkenését is elő kell hogy segítse, azaz több szabadidőt kell hogy biztosítson a társadalom tagjai számára. A több szabadidő nem pusztán a munkanap megrövidülését, a rövi­debb munkahetet és a hosszabb szabadságot jelenti. Ezt is kell hogy jelentse. A szabadidő társadalmi összmennyiségének növekedését jelenti azonban az is, hogy a társadalom hosszabb tanulási időt biztosít tagjai számára, hogy min­denkinek lehetővé teszi, hogy olyan tevékenységi kört válasszon, amilyent akar, és ha annak szükségét érzi, tevékenységi körét idősebb korában is meg­változtathassa . A több szabadidő nemcsak ebben a vonatkozásban járul hozzá az elide­genülés megszűnéséhez. Az emberi képességek sokoldalú kibontakoztatásához arra is szükség van, hogy az ember a munkatevékenységen kívül más jellegű alkotó tevékenységet is folytathasson és kiterjedt ismeretekre tehessen szert olyan területeken is, amelyek nem kapcsolódnak szorosan munkatevékenységé­hez. Felesleges sok szót vesztegetnünk arra, hogy ehhez az eddiginél sokkal több szabadidőre van az embernek szüksége. A szabadidő ugrásszerű megnövekedése azonban csak a kommunizmus­ban jöhet létre.18 Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az imperializmus körül­ 18 Arra a kérdésre, hogy az imperializmusban miért nem következhet be a szabadidő ugrásszerű megnövekedése, csak az imperializmus gazdasági viszonyainak részletes elemzése alapján adhatnánk választ, ami azonban a jelen cikk keretei között nem lehet feladatúnk,.

Next