Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1968 (75. kötet = Új folyam 13. kötet)
1968 / 6. sz. - TUDOMÁNYOS ÉLET - ÁGH ATTILA: Vallásszociológiai kollokvium
gyakorlatában és elméletében. Művészi ábrázolói tevékenysége legsikeresebben (különösen az Artamonovokban és a Klim Számginban) a forradalom előtti élményekhez kapcsolódik, mégis, az első szovjet írónemzedék nagyrészt az ő irányításával teszi meg első lépéseit az alakuló szocializmus világában. A személyi kultusz időszakának irodalomelmélete — az előbbi kettősséget a maga bonyolult összefüggéseiből kiszakítva — csak azt a gorkiji romantikát pártolta, mely 1905 táján volt időszerű. A forradalmi romantika apologetikus felfogása mellett éppolyan végletes az a másik torzítás, mely viszont csupán a kritikaiság jegyeit hajlandó Gorkij életművéből elismerni. Az egyoldalú értelmezésekkel szemben, Sőtér István a gorkiji ábrázolás szintézisjellegét igazolja; ez a szintézis a korviszonyokat is kifejezi, s csak ezeknek a körülményeknek figyelembevételével válhat Gorkij az utókor számára tanulságossá — állapítja meg. Kritikaiság, romantika és tisztaság: ezek — az előadó szerint — a gorkiji szintézis elválaszthatatlan elemei. E három kritérium együttesen megtalálható Az anya című regényében is, amely mégsem tekinthető a gorkiji eredmények leghiánytalanabb foglalatának. Tény, hogy már a kortársak bírálatai jelezték e regény művészi megoldásainak problematikus voltát. Az a prófétikus, várakozó magatartás, melyből Gorkij romantikája eredt, rávetül Pavel Vlaszov alakjára és jellemére is, holott az ő helyzetében ez már meghaladottá vált: 1905 és 1917 igazi forradalmárait ugyanis nem a misztikus és romantikus vágyakozás hatotta át, hanem a forradalmi cselekvés lelkiállapota jellemezte. Pavel Vlaszov alakja tehát — mint ezt Sőtér 1968. április 17—19 között volt Budapesten az MTA rendezésében a III. Nemzetközi Vallásszociológiai Kollokvium. A szocialista országok valláskutatóinak első rendszeres évi találkozóját 1966-ban tartották Jénában a német kutatók kezdeményezésére, tavaly pedig Prágában került sor az összejövetelre, s Budapestet 1969-ben Moszkva követi majd. Már a tanácskozás évenkénti rendszeres megtartása is jelzi, hogy a szocialista országok komoly súlyt fektetnek a vallással kapcsolatos kérdések megtárgyalására, a tudományos ateizmus álláspontjának kimunkálására és az egyes országokban folyó kutatások őszIstván elemzése is bizonyítja — összefoglalása a Lenin előtti reményeknek, de már olyan időpontban, amikor az áhításokat és reményeket is a forradalmi harcok valósága váltotta fel. Ezért a regény igazán élő alakja az anya marad. Előadása befejező részében Sőtér arra a két legfontosabb kapcsolatra világított rá, amely Gorkijt Leninhez és Tolsztojhoz fűzte. Kapcsolatukból lehet megérteni az 1917-et bevezető korszakot is. Gorkij Lenin segítségével lépett túl Tolsztojon — eszmeileg —, de csak Tolsztoj segítségével juthatott el — művészileg — odáig, hogy Lenin céljainak megvalósulását segítette. E kettős hatás legragyogóbb példája az Artamonovok, mely sűrítettségével és fojtottságával az orosz kapitalizmusról nyújtott lenini elemzés hiánytalan igazolása, s ugyanakkor még a tolsztoji szerkesztési elv bravúros érvényesítése. Az előadás zárógondolata Gorkij művészetének gyökeres újszerűségét emelte ki. Újszerűsége pedig — mint hallhattuk — abban az emberi sorsot átformálni kívánó forradalmi, szocialista humanizmusban rejlik, mely a tisztultság különböző fokain ugyan, de egyaránt kifejeződik valamennyi — korai és későbbi — művében. Gorkij a feltételeit és első példáit teremtette meg annak a szocialista irodalomnak, mely nemcsak a létjogát bizonyította be azóta, hanem azt is, hogy az emberiség művészete csak benne és általa újulhat meg igazán. Sőtér István akadémikus nagy érdeklődéssel fogadott előadását követően Bánffy György, a pécsi Nemzeti Színház tagja, Palotai Erzsi érdemes művész és Surányi Ibolya előadóművész Gorkij-műveket szólaltatott meg, SzALAI SÁNDORNÉ szóegyeztetésére. Egy-egy ilyen konferencia bemutatja az évről-évre elért eredményeket, keretet nyújt az előző években megkezdett viták folytatására, s végül lehetővé teszi a valláskritika és a vallásszociológia egy-egy lényeges kérdésének részletesebb megtárgyalását. A budapesti konferencia témája a vallás jövője, ill. a vallás és a fiatalság viszonya volt. E témák kapcsolata kézenfekvő és lényegi, a vallás jövője közvetlenül kapcsolatos a fiatalabb nemzedékekben való tertvesztésével, az ifjúság kikerülésével a vallásos világnézet hatása alól. A témák különbsége is szerencsés, az előbbi inkább Vallásszociológiai kollokvium