Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1968 (75. kötet = Új folyam 13. kötet)

1968 / 6. sz. - TUDOMÁNYOS ÉLET - ÁGH ATTILA: Vallásszociológiai kollokvium

gyakorlatában és elméletében. Művészi ábrázolói tevékenysége legsikeresebben (kü­lönösen az Artamonovokban és a Klim Számginba­n) a forradalom előtti élmé­nyekhez kapcsolódik, mégis, az első szov­jet írónemzedék nagyrészt az ő irányításá­val teszi meg első lépéseit az alakuló szocializmus világában. A személyi kultusz időszakának irodalomelmélete — az előbbi kettősséget a maga bonyolult összefüggései­ből kiszakítva — csak azt a gorkiji roman­tikát pártolta, mely 1905 táján volt idő­szerű. A forradalmi romantika apologetikus felfogása mellett éppolyan végletes az a másik torzítás, mely viszont csupán a kritikaiság jegyeit hajlandó Gorkij élet­művéből elismerni. Az egyoldalú értelmezésekkel szemben, Sőtér István a gorkiji ábrázolás szintézis­jellegét igazolja; ez a szintézis a korviszo­nyokat is kifejezi, s csak ezeknek a körül­ményeknek figyelembe­vételével válhat Gorkij az utókor számára tanulságossá — állapítja meg. Kritikaiság, romantika és tisztaság: ezek — az előadó szerint — a gorkiji szintézis elválaszthatatlan elemei. E három kritérium együttesen megtalál­ható Az anya című regényében is, amely mégsem tekinthető a gorkiji eredmények leghiánytalanabb foglalatának. Tény, hogy már a kortársak bírálatai jelezték e regény művészi megoldásainak problematikus vol­tát. Az a prófétikus, várakozó magatartás, melyből Gorkij romantikája eredt, rá­vetül Pavel Vlaszov alakjára és jellemére is, holott az ő helyzetében ez már megha­ladottá vált: 1905 és 1917 igazi forradalmá­rait ugyanis nem a misztikus és romantikus vágyakozás hatotta át, hanem a forradalmi cselekvés lelkiállapota jellemezte. Pavel Vlaszov alakja tehát —­ mint ezt Sőtér 1968. április 17—19 között volt Buda­pesten az MTA rendezésében a III. Nem­zetközi Vallásszociológiai Kollokvium. A szocialista országok valláskutatóinak első rendszeres évi találkozóját 1966-ban tar­tották Jénában a német kutatók kezde­ményezésére, tavaly pedig Prágában került sor az összejövetelre, s Budapestet 1969-ben Moszkva követi majd. Már a tanács­kozás évenkénti rendszeres megtartása is jelzi, hogy a szocialista országok komoly súlyt fektetnek a vallással kapcsolatos kérdések megtárgyalására, a tudományos ateizmus álláspontjának kimunkálására és az egyes országokban folyó kutatások ősz­István elemzése is bizonyítja — összefog­lalása a Lenin előtti reményeknek, de már olyan időpontban, amikor az áhításokat és reményeket is a forradalmi harcok valósága váltotta fel. Ezért a regény igazán élő alakja az anya marad. Előadása befejező részében Sőtér arra a két legfontosabb kapcsolatra világított rá, amely Gorkijt Leninhez és Tolsztojhoz fűzte. Kapcsolatukból lehet megérteni az 1917-et bevezető korszakot is. Gorkij Lenin segítségével lépett túl Tolsztojon — eszmeileg —, de csak Tolsztoj segítsé­gével juthatott el — művészileg — odáig, hogy Lenin céljainak megvalósulását se­gítette. E kettős hatás legragyogóbb pél­dája az Artamonovok, mely sűrítettségével és fojtottságával az orosz kapitalizmusról nyújtott lenini elemzés hiánytalan igazo­lása, s ugyanakkor még a tolsztoji szerkesz­tési elv bravúros érvényesítése. Az előadás zárógondolata Gorkij művé­szetének gyökeres újszerűségét emelte ki. Újszerűsége pedig — mint hallhattuk — abban az emberi sorsot átformálni kívánó forradalmi, szocialista humanizmusban rej­lik, mely a tisztultság különböző fokain ugyan, de egyaránt kifejeződik valamennyi — korai és későbbi — művében. Gorkij a feltételeit és első példáit teremtette meg annak a szocialista irodalomnak, mely nemcsak a létjogát bizonyította be azóta, hanem azt is, hogy az emberiség művé­szete csak benne és általa újulhat meg igazán. Sőtér István akadémikus nagy érdeklő­déssel fogadott előadását követően Bánffy György, a pécsi Nemzeti Színház tagja, Palotai Erzsi érdemes művész és Surányi Ibolya előadóművész Gorkij-műveket szó­laltatott meg, SzALAI SÁNDORNÉ szóegyeztetésére. Egy-egy ilyen konferen­cia bemutatja az évről-évre elért eredmé­nyeket, keretet nyújt az előző években megkezdett viták folytatására, s végül lehetővé teszi a valláskritika és a vallás­szociológia egy-egy lényeges kérdésének részletesebb megtárgyalását. A budapesti konferencia témája a vallás jövője, ill. a vallás és a fiatalság viszonya volt. E témák kapcsolata kézenfekvő és lényegi, a vallás jövője közvetlenül kap­csolatos a fiatalabb nemzedékekben való tertvesztésével, az ifjúság kikerülésével a vallásos világnézet hatása alól. A témák különbsége is szerencsés, az előbbi inkább Vallásszociológiai kollokvium

Next