Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1971 (78. kötet = Új folyam 16. kötet)
1971 / 9. sz. - A TUDOMÁNYOS MŰHELY PROBLÉMÁI - TARNAI ANDOR: Tudomány- és kritikatörténeti kutatások az Irodalomtudományi Intézetben
A TUDOMÁNYOS MŰHELY PROBLÉMÁI Tudomány- és kritikatörténeti kutatások az Irodalomtudományi Intézetben A társadalomtudományok műhelyeiben kevés témáról esik több szó mostanában, mint a művelődéstörténet és az ideológiatörténet mellett a tudománytörténetről, s nem is jogtalanul: nehéz lenne ugyanis tárgykört találni, amelynek kutatását a legújabb teljesítmények és feladatok időszerűbbnek mutatnák, mint ezét. Messze vezetne, ha most részletekbe menően azzal foglalkoznánk, hogy az új kutatási irányok miért tárultak fel szükségszerűen a tudományok fejlődésének éppen mai szakaszában (noha ilyen okok kétségtelenül vannak), célszerűbbnek látszik ehelyett az okok egyik csoportjából, a historikumból és a praktikumból indulni ki, amelyek a felmerült igényeket a történetiség fonalán fűzik egybe; abból, ami az irodalomtörténetírásban a tudománytörténet iránti érdeklődést minden más társadalomtudományánál korábban felkeltette, s az Intézet vállalkozásának kezdeti mozgatója lett. Az okok jelzett csoportja azért is említést érdemel, mert a történészek teljesen hasonló érdeklődésében pl. ugyancsak fontos szerepet játszik, de egyúttal megmagyarázza azt, miért éppen az Irodalomtudományi Intézet tűzte először programjára a művelése alatt álló tudományszak történetének feldolgozását, mégpedig az eddigi, hasonló célú vállalkozásoknál lényegesen nagyobb méretekben, és összehasonlíthatatlanul rendszeresebben, mint eddig valaha is történt. A hatkötetes magyar irodalomtörténeti szintézis megírásáról, s a munka során szerzett tapasztalatokról van szó, melynek kidolgozása közben szerkesztő és szerző egyformán érezte, milyen nehéz, néha szinte megoldhatatlan feladat egy-egy kor irodalmát a művelődés egészében elhelyezni, s kapcsolatba állítani valamely adott fejlődési szakasz művészetével, tudományával és filozófiájával. Ugyancsak a szintézis szerkesztésekor, az irodalomtörténész-elődök eredményeinek és állításainak kritikai vizsgálata során vált tapasztalati ténnyé, hogy a szemléleti és tárgyi tévedésekben rendszer van, s hogy a helyenkénti túlértékelések és elhallgatások oka végső soron ideológiai természetű. Nyilvánvaló pl., hogy a Gyöngyösi István költői rangja körüli vitában a nemesi és a polgári irodalomszemlélet ütközött meg egymással a XVIII—XIX. század fordulóján, és a nemzeti irodalomról alkotott elképzelések okozták, hogy a hazai latin nyelvű irodalmat lehetőleg, de soha nem egészen következetesen, kirekeszteni igyekeztek az irodalomtörténetekből. Az is világossá vált, hogy az irodalom egyes korszakaiban az uralkodó eszmék, az irodalomról alkotott vélemények összefüggésben állnak egymással, a rendszerek meglehetősen összetettek, s az egyes elemek történeti változékonysága sem egészen azonos. Más elbírálás alá esnek a műfajtörténeti kérdések, mint pl. az anyanyelv irodalmi alkalmazásának posztulátuma, és megint másként ítélendők meg a nyelvi kifejezés eszközeinek alkalmazása, az egyes retorikai figurák gyakoriságának kérdése és más effélék. Feltűnt az is, hogy voltaképpen milyen keveset tudunk a kívánalmakról, a normákról, a kritikai eszmékről, amelyek az egyes korszakokban dominánsokká váltak, és nyilvánvalóan erősen befolyásolták az írót művének megírása közben, majd pedig az olvasót vagy hallgatót is, amikor a kész műről valamilyen fokon véleményt formált.