Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1976 (83. kötet = Új folyam 21. kötet)
1976 / 4-5. sz. - AZ AKADÉMIA CXXXVI. KÖZGYŰLÉSE ELÉ - PATAKI FERENC: "Mindinkább az embercentrikus társadalomkutatás komplex feladatai nyomulnak előtérbe"
újszerű rendjét s az autonóm szocialista személyiséget. Keveset tudunk még annak a marxi gondolatnak kézzelfogható és konkrét megvalósulási módjáról, hogy az új társadalom viszonyait létrehozván, miképpen alakul át maga az ember is. Végül is arról van szó, hogy a szocialista eszmény számos programszerű célkitűzését hogyan leszünk képesek — mint Lenin mondja — „ikonból" a hétköznapok valóságában ható erővé tenni. Az effajta — itt természetesen nem részletezhető — kutatások közös törekvése és végső célja az lehet, hogy mind teljesebben tárják fel a szocialista átalakulásoknak magában az emberben rejlő „tartalékait" , a felelősséget és alkotó kedvet, az aktív társadalmi elkötelezettséget, a kollektivizmust, az emberi teljesítmény tiszteletét, a tisztességet. Hogy ezeknek a „tartalékoknak" mekkora lehet a gazdasági s társadalmi hozama, arról ma még nehezen lehet képet alkotni. Hadd húzzam alá: természetesen nem holmi moralizáló attitűdöt szorgalmazok. Ellenkezőleg, éppenséggel a tények mérlegelését, a társadalmi tények és az emberek kölcsönhatásának elemzését, ezt a lenini gondolatot. Nincs számunkra fontosabb, mint annak nyomon követése, „mi és milyen mértékben valósul meg az életben". Ebben az összefüggésben különösen fontosnak ítélem a társadalmi kollektivizmus folyamatainak átfogó és sokszempontú tanulmányozását, továbbá a szocialista társadalomra jellemző sajátos konfliktusok, valamint kezelés- és megoldásmódjuk beható elemzését. Mindkettő a legszorosabban összefügg a szocialista demokratizmus fejlesztésének tennivalóival is. A vázolt fejlemények bizonyos egyensúlyi zavarokhoz vezethetnek a társadalomtudomány s benne a némileg bonyolultabb kötődésű és érdekeltségű pszichológia fejlődésében. Az objektum- és folyamatcentrikus kutatás mégoly nagy jelentősége sem moshatja el az egyes szaktudományok önálló fejlesztésének feladatait, fogalmi és elméleti pontosságuk megóvásának tennivalóit, magyarán a szolid szakszerűség és pontos hozzáértés nem ritkán hiányolt erényét. Zavarok támadhatnak abból is, ha a tudományfejlődés immanens igényei, ill. a társadalmi gyakorlathoz fűződő kapcsolatai mentén születnek egyoldalúságok és félreértések. Ne feledjük: egy tudomány csak annyit adhat a gyakorlatnak, amennyi eredményt felhalmozott, amennyire a vizsgált jelenséget ténylegesen ismeri. Óvakodnunk kell tehát attól, hogy az alapkutatások, ill. az alkalmazottadaptációs (szívesebben mondanám: praxis-szempontú) kutatások, valamint a tudományközi együttműködés, ill. a szaktudományos pontosság és szigorúság hibás végleteit megmerevítsük, s normális működésüket önkényes értékhierarchiákkal megzavarjuk. 3. Úgy látom, ma az a legsúlyosabb nehézség a társadalomtudományi (de talán általában a tudományos) ismeretek gyakorlati hatékonyságának növelésében, hogy a tudományos eredmények alkalmazására hivatott szervek és intézmények sem azt nem tudják kellő világossággal megfogalmazni, mire óhajtanak választ kapni a tudománytól, sem pedig arra nincsenek kialakult intézményes formáik, hogy a kutatási eredményeket miként kezeljék és hasznosítsák. Olykor olyan benyomás támad, mintha szubjektív és esetleges tényezőkön — teszem azt illetékes vezetők olvasottságán, érdeklődésén — múlna a tudományos eredmények hasznosítása. Ha valaki mérleget vonna pl. arról, hogy hazánkban mennyi iskolaügyi kutatás zajlott le, s számbavenné, hogy ezek felismeréseiből mennyi vonult be az intézményes iskolaügybe, alighanem meghökkentő lenne az aránytalanság. De bizonyára emlegethetnek munkaszociológiát és munkalélektant, vagy számos más kutatási irányt is. A tudomány ilyen körülmények között — szándékai ellenére is — „önfenntartó" intézménnyé válhat, amelynek eredményei kizárólag vagy jórészt önmagához kapcsolódnak vissza, esetleg személyes tudományos sikerekként és karrierekként könyvelődnek el. Röviden: úgy tűnik számomra, hogy nincsenek kellően „bejárva" és intézményesülve a tudomány és a különböző gyakorlati szférák közötti kölcsönös közlekedési utak.