Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1978 (85. kötet = Új folyam 23. kötet)
1978 / 3. sz. - TANULMÁNYOK - PATAKI FERENC: A tudományos teljesítmény értékelésének kérdései
3. A teljesítmény. Úgy vélem, vitathatatlan, hogy a biztonságos értékelés csakis a következetesen teljesítményelvű szemlélet alapján nyugodhat. E tekintetben a tudomány — legyen bár mégoly érzékeny és finom rendszer — nem „külön világ": az itt folyó teljesítményértékelés elvileg — logikáját tekintve nem különbözhet attól, ahogy az esztergályos normáját, az énekes vagy a színész produkcióját, a mérnök vagy a tanár munkáját szemléljük. Az emberi teljesítménynek számos feltétele és eszköze van: ez bizonyosan közhely. De végül is az értékelés tárgya csakis a produktum lehet, nem pedig előállításának eszközei és feltételei. Elnézést a trivialitásért: a meóst, amikor minősít, nem érdekelheti a munkaszervezési zavar, az anyaghiány, a személyes konfliktus, csupán a „termék" minősége. Azután, ha már a minőséget magyarázza, igénybe veheti az összes említett egyéb szempontot. Ezért, bevallom, midőn általában és elvontan emlegetik a kutatókra nehezedő „publikációs kényszert", a tűrhetetlen teljesítményhisztériát és a hajszoltságot, nyomasztó kétségek fognak el. Való igaz, a kutatáshoz nyugodt, messzire tekintő és türelmes légkör kívántatik, mindenfajta hisztéria nélkül. Legyen is része benne mindenkinek , akiknek kijár. De nem baj az, ha termékeny nyugtalanság feszíti azokat, akiknek viszont ez válik javukra. Legalábbis mindaddig, amíg önként vállalják a kutatói lét szükségképpeni és természetes nyugtalanságait. A kutatói munkának nincs szüksége semmifajta misztifikációra, s természetesen vulgáris sémákra sem. Nos, egyebek között ezek elkerülése végett látszik oly fontosnak, hogy világosabbá váljék: mi is hát a kutatói teljesítmény. Mindez megkövetelné a tudományos teljesítmény fogalmának működőképes „operacionalizálását", a „teljesítményműfajok" áttekintését, amelyek tudományáganként erősen különbözhetnek. Itt medret vág az a tény, hogy minden intézet kutatási terv alapján dolgozik, s kapacitásának túlnyomó részét ennek teljesítésére kell latba vetnie. Bár a terv nem szentírás, s olykor — a tudomány új és váratlan fejleményei esetén — akár erény is lehet korrekciója vagy a tőle való indokolt eltérés, általában mégis igaz, hogy a látható teljesítményt a tervben szereplő egyéni és közös ,,vállalkozással" célszerű összevetni, s arra keresni választ: mi és milyen mértékben, milyen objektiválódott alakban valósult meg a vállalkozásból. Kézenfekvő, hogy ennek az objektivációnak vezető — bár nem kizárólagos — műfaja egy főként alapkutatásokra rendelt intézetben a tudományos közlemények valamely formája. Ezt a megfontolást alapvető kiindulópontnak célszerű tekinteni. Emellett természetes, hogy a kutatómunka megítélésébe bevonható és bevonandó — bár az előbbit nem helyettesítő — teljesítménynek lehet és kell tekinteni számos egyéb megnyilvánulási formát, kutatási zárótanulmányt, ajánlást, az intézet keretében végzett s csupán tanulmány vagy szakértői vélemény alakjában megjelenő KK-munkát, a tudományos népszerűsítő tevékenységet és a tudomány közvetítést (cikkek, könyvek, szerkesztés, fordítás; előadások; részvétel az oktatásban és továbbképzésben), szakértői közreműködést, az intézet belső fórumaira készült elméleti-módszertani anyagokat, koncepcionális tanulmányokat. Anélkül, hogy ezek jelentőségét alábecsülnénk, hangsúlyozni kell, hogy ezek a — gyakran csupán instrumentális teljesítményformák — nem léphetnek az érvényes kutatási terv keretében elvégzendő munkák helyére, nem „pótolhatják" őket, viszont a kutatási folyamat menetének, megalapozottságának és a kutatói össz-személyiségnek a megítéléséhez fontos adalékokat szolgáltatnak.