Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1979 (86. kötet = Új folyam 24. kötet)

1979 / 4. sz. - ADATTÁR - SZILÁGYI FERENC: A 'Milton' Elveszett paradicsomáról (Csokonai Vitéz Mihály ismeretlen költeménye)

•312 ADATTÁR A' MILTON' ELVESZTETT PARADITSOMÁRÓL — Csokonai Vitéz Mihály ismeretlen költeménye — A' MILTON' Elvesztett Paraditsomáról. A' leg­édesebb érzések ollyan forrásból jőnek, A' melly mellett mérges füvek 's keserű ürmök nőnek A' bánatnak melly szívünket tsak nem széjjel szagattya, Az öröm 's a' gyönyörűség leg­tettzetesebb magza­tja. Úgy hogy ennek édességét egyedül csak az érzi, Kinek szívét e­gy darabig a' kínzó bánat vérzi. Mennél feketébb köd lebeg földünk puszta határ­in, Annál több szépséget látunk a' Nap' tarka súgáb­an; 'S a' leg­irtóztatóbb gondok mellyek Lelkünkönn ülnek, Edgy kitsinyt tágulván bennünk leg-nagyobb kedvet szülnek. Amaz Anglusok koszorús homlokú Poétája Milton­ is, borzaszt előszszőr 's rémít bús trombitája; Majd midőnn húrjait vidám ujjaival pattantya, Leg-gyengébb 's leg-szívre hatóbb hangot ád rezgő lantya. Míg az el­vesztett boldogság kárait énekeli, Rettenetes gondolattal van minden sora teli. Míg az ördög büszke Lelkét 's tetteit ábrázo­lja, Minden betűit fekete festékekkel mázo­lya. Az elmét rettenetesenn 's irtóztatóan vezeti 'S vele a' lángoló hantok szörnyű füstjét nézeti, Darabos hellyein ragadgya 's borzasztva ott hordozza Hol a' kevély kőszirt fejét a' felhőkig tornyozza. 'S midőnn szörnyű képeivel így meg keményittette Vele a' mi leg-rémíttőbb mind edgyre képzeltette. Mikor már a' fekete gyász szennyes lepedőjébe Bé göngyölgetve mutattya az embert bölcsőjébe; Akkor, hogy az ellenkező contrast édes érzése Légyen a' bádgyadt elmének százszoros fizetése, Hogy a' rettenetes között mikor meg sem gondollya A' Lélek, a' gyönyörűség édes mézét kóstollya; Szelíd mezőkre fáradtamn a' kőszirtről vezeti 'S annak leg-lágyabb párnáimn nyájasain pihenteti, így vezeti a' meg-réműlt Lelket, hogy el-tikkaszsza Hogy a' bőr gyönyörűségbenn édesebbenn bágyaszsza, Mind azt, a' mi csak a' Lelket érzékenyeim meg-hattja A' természetről lappangó kézzel le-lopogattya 'S míg ez meg fosztatván, magát edgyszer körűl tekinti Addig a' szívre bájoló etsettyével rá hinti. Mint a' vad ménesből fogott déltzeg paripa rágja Tajtékzó zabláját 's a' föld hantyait rugra vágja. Regulát nem esmér, hámját szerte széjjel szaggattya Dúl, ront, mindent, mint e­gy fene Tigris dühös fajzattya

Next