Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1980 (87. kötet = Új folyam 25. kötet)

1980 / 3. sz. - ACZÉL GYÖRGY: A magyar tudomány társadalmi felelősségéről

száma között, a munkahelyek számához viszonyítva jelentős többségben volt a szabad munkaerő. Később, a szocialista fejlődés előrehaladásával újabb egyensúlyhiányok léptek fel, melyek megint csak a fejlődés következményei — olykor motorjai — voltak. Ilyen volt például a szocialista ipar és a kis­paraszti gazdaság közötti egyensúlyvesztés. Az objektív, fejlődés teremtette egyensúlyzavarok mellett természetesen adódhatnak olyan egyensúlyhiányok is, melyek tervezési hibákból, irreális gazdaságpolitikai döntésekből származ­nak. Erre elég példát szolgáltatott az ötvenes évek önkényes gazdaságtervezése. Milyen egyensúlyhiányokkal kell ma szembenéznünk ? Megbomlott az egyen­súly a létrehozott és felhasznált nemzeti jövedelem, a költségvetés bevételei és kiadásai, a külkereskedelem „tartozik" és „követel" rovatai között. Tartós egyensúlyhiány alakult ki a kereslet és kínálat között. Ma még kínálathiányos gazdaságunk van. Megbomlott az egyensúly a beruházási szükségletek és a beruházási eszközök között, a bérek és teljesítmények között. (Ez utóbbihoz tartozik persze, hogy az igazi teljesítményt nem eléggé fizetjük meg, míg a nem kielégítő teljesítményt értékén felül honoráljuk.) Gyakran nincs egyensúly a munkaerő mennyisége és a munkahelyek száma között. Százezernyivel több a munkahely, mint amennyi munkaerő van ebben az országban. Ez a helyzet lehetetlenné teszi a körültekintő munkaszervezést, a munkafegyelmet, a ter­melés ésszerű fejlesztését. (Ennek az állapotnak zavaró hatását is tapasztal­hatjuk a szakemberképzés és szakemberigény között.) Mai egyensúlyhiányainkra is érvényes az egyensúly és egyensúlynélküliség fentebb vázolt összefüggése. Igaz, fejlődésünket drasztikusan befolyásolta a világpiac robbanásszerűen bekövetkezett, tartós átalakulása, vagyis a gazda­sági építőmunkánk belső alapjai és külső feltételei közti egyensúly radikális megbomlása. És persze vannak szubjektív hibákból eredő, nem tudatosan vállalt, akaratunkon kívüli, a fejlődést gátló egyensúlyhiányok is. Végered­ményben örökösen az egyensúly kialakítására törekszünk, miközben meg kell bontani korábbi egyensúlyállapotokat. Az új egyensúly aztán magasabb fokon valósul meg, ahogy azt a magyar élelmiszertermelés példáján láthatjuk. Az egyensúlyhiányt tehát a fejlődés hozza létre, melynek során néha szándékosan bontjuk meg a korszerűtlenné, akadályozóvá lett — tehát már látszólagossá vált — egyensúlyokat, s új igények felkeltésével törekszünk magasabb szinten elérni a gazdaság kiegyensúlyozottságát. Emellett, ami a társadalom egyik szektorában egyensúlyállapotnak tűnik fel, az a társadalom egészében egyen­súlyhiányt jelenthet. Magyarországon például a harmincas években 1200 lakos­ra jutott egy orvos, ugyanakkor az ország tele volt állástalan orvosokkal. Ma, amikor nem egészen 400 lakosra jut egy orvos, jelentős orvoshiány van. Fel­keltettük — mert fejlesztettük az egészségügyet — az orvosi ellátás iránti igé­nyeket, és most ezek kielégítésének feltételeit teremtjük meg. Csak dinamikus egyensúlyról beszélhetünk a társadalom életében: az újra­rendeződő és megbomló egyensúly állandó mozgásáról, s akik úgy képzelik, hogy valamiféle tökéletes egyensúly, abszolút harmónia a „boldogság birto­kába" juttatná őket, azokat figyelmezteti Hegel: „. . . de a történelem nem a boldogság talaja — a boldogság korszakai üres lapok benne". Tudatosan kell vállalnunk az egyensúly megbontását, mert ez a fejlődés mozgáspályája, s egy­ben tudnunk kell azt is, hogy az „ideális egyensúly" megteremtése csak utópia, létrehozása nem sikerülhet, mert ez azonos lenne a fejlődés megállításával. Célunk csak az lehet, hogy mindig olyan egyensúlyt teremtsünk, amely újabb, jelentős fejlődés erőforrása, ösztönzője, kiindulópontja.

Next