Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1980 (87. kötet = Új folyam 25. kötet)
1980 / 3. sz. - ACZÉL GYÖRGY: A magyar tudomány társadalmi felelősségéről
száma között, a munkahelyek számához viszonyítva jelentős többségben volt a szabad munkaerő. Később, a szocialista fejlődés előrehaladásával újabb egyensúlyhiányok léptek fel, melyek megint csak a fejlődés következményei — olykor motorjai — voltak. Ilyen volt például a szocialista ipar és a kisparaszti gazdaság közötti egyensúlyvesztés. Az objektív, fejlődés teremtette egyensúlyzavarok mellett természetesen adódhatnak olyan egyensúlyhiányok is, melyek tervezési hibákból, irreális gazdaságpolitikai döntésekből származnak. Erre elég példát szolgáltatott az ötvenes évek önkényes gazdaságtervezése. Milyen egyensúlyhiányokkal kell ma szembenéznünk ? Megbomlott az egyensúly a létrehozott és felhasznált nemzeti jövedelem, a költségvetés bevételei és kiadásai, a külkereskedelem „tartozik" és „követel" rovatai között. Tartós egyensúlyhiány alakult ki a kereslet és kínálat között. Ma még kínálathiányos gazdaságunk van. Megbomlott az egyensúly a beruházási szükségletek és a beruházási eszközök között, a bérek és teljesítmények között. (Ez utóbbihoz tartozik persze, hogy az igazi teljesítményt nem eléggé fizetjük meg, míg a nem kielégítő teljesítményt értékén felül honoráljuk.) Gyakran nincs egyensúly a munkaerő mennyisége és a munkahelyek száma között. Százezernyivel több a munkahely, mint amennyi munkaerő van ebben az országban. Ez a helyzet lehetetlenné teszi a körültekintő munkaszervezést, a munkafegyelmet, a termelés ésszerű fejlesztését. (Ennek az állapotnak zavaró hatását is tapasztalhatjuk a szakemberképzés és szakemberigény között.) Mai egyensúlyhiányainkra is érvényes az egyensúly és egyensúlynélküliség fentebb vázolt összefüggése. Igaz, fejlődésünket drasztikusan befolyásolta a világpiac robbanásszerűen bekövetkezett, tartós átalakulása, vagyis a gazdasági építőmunkánk belső alapjai és külső feltételei közti egyensúly radikális megbomlása. És persze vannak szubjektív hibákból eredő, nem tudatosan vállalt, akaratunkon kívüli, a fejlődést gátló egyensúlyhiányok is. Végeredményben örökösen az egyensúly kialakítására törekszünk, miközben meg kell bontani korábbi egyensúlyállapotokat. Az új egyensúly aztán magasabb fokon valósul meg, ahogy azt a magyar élelmiszertermelés példáján láthatjuk. Az egyensúlyhiányt tehát a fejlődés hozza létre, melynek során néha szándékosan bontjuk meg a korszerűtlenné, akadályozóvá lett — tehát már látszólagossá vált — egyensúlyokat, s új igények felkeltésével törekszünk magasabb szinten elérni a gazdaság kiegyensúlyozottságát. Emellett, ami a társadalom egyik szektorában egyensúlyállapotnak tűnik fel, az a társadalom egészében egyensúlyhiányt jelenthet. Magyarországon például a harmincas években 1200 lakosra jutott egy orvos, ugyanakkor az ország tele volt állástalan orvosokkal. Ma, amikor nem egészen 400 lakosra jut egy orvos, jelentős orvoshiány van. Felkeltettük — mert fejlesztettük az egészségügyet — az orvosi ellátás iránti igényeket, és most ezek kielégítésének feltételeit teremtjük meg. Csak dinamikus egyensúlyról beszélhetünk a társadalom életében: az újrarendeződő és megbomló egyensúly állandó mozgásáról, s akik úgy képzelik, hogy valamiféle tökéletes egyensúly, abszolút harmónia a „boldogság birtokába" juttatná őket, azokat figyelmezteti Hegel: „. . . de a történelem nem a boldogság talaja — a boldogság korszakai üres lapok benne". Tudatosan kell vállalnunk az egyensúly megbontását, mert ez a fejlődés mozgáspályája, s egyben tudnunk kell azt is, hogy az „ideális egyensúly" megteremtése csak utópia, létrehozása nem sikerülhet, mert ez azonos lenne a fejlődés megállításával. Célunk csak az lehet, hogy mindig olyan egyensúlyt teremtsünk, amely újabb, jelentős fejlődés erőforrása, ösztönzője, kiindulópontja.