Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1985 (92. kötet = Új folyam 30. kötet)
1985 / 12. sz. - MEGEMLÉKEZÉSEK - PATAKI FERENC: Kardos Lajos (1899-1985)
gítetni a dolgokat, a jelenségeket, s így meghódítani, birtokba venni őket — ebben látta a tudomány méltó rendeltetését. Élete más tájain inkább szelíd és elnéző, aggályosan tapintatos és velejéig puritán volt. De mégis nyitott és fogékony az élet örömeire: a természet szépségére, a zenére, az érzéki örömök változataira, az érintkezés és a társalgás esztétikumára. Itt inkább lehangolták és visszahúzódásra késztették a feszültségek. Ezért olykor már-már „puhának", konfliktusokat elkerülőnek tűnt fel. De a tudomány ügyeiben nem ismert kompromisszumot: kemény és harcias volt, ha a tudomány értékét és színvonalát kellett védelmeznie és képviselnie. Éles és pontos ítéletei, kérlelhetetlen színvonaligénye, értékképzetei alig felbecsülhető szerepet játszottak a hazai pszichológia sokféle feszültséggel és belső zavarral megterhelt újjászületésében és kibontakozásában. Bizonyára azért is, mert egy nehéz korszakban személyes élete példáján tapasztalhatta meg, mily sokat árthatnak a tudomány ügyének az elvszerű és kényszerű engedmények, a tudomány létét fenyegető kompromisszumok. Szigorú igényessége egyaránt táplálkozhatott tudományos iskolázottságából és az általa művelt tudomány egynémely jellegzetességéből. Kardos Lajos eredetileg orvosi tanulmányokat folytatott a bécsi egyetemen, majd ezt követően lett a bölcsészettudományok doktora (1929). Ám mindvégig vonzotta és mélyen érdekelte a matematika és a természettudomány. Baráti körében mindig akadtak neves fizikusok is. Érthető hát, hogy oly becses és fontos volt számára a szigorú és pontos kísérleti gondolkodás, a tények és jelenségek iránti olthatatlan érdeklődés, az elemző elmeél: a tudomány művelésének hagyományrendje. A pszichológia gyakorta ingerli a fegyelmezett és módszeres gondolkodást. E tudománynak mindig voltak és vannak olyan birodalmai és művelésmódjai, amelyekben dívik a fedezetlen elmélkedés, a gondolkodás spekulatív önkénye, a nyelvi bűvészkedés és a sokat sejttető homályosság. Olykor tisztán nyelvi bravúrok, terminológiai neologizmusok lépnek a tények és jelenségek szigorú és pontos elemzésének helyére. Kardos mindezzel szemben joggal volt türelmetlen és elutasító. Tisztelt és méltányolt minden — akár az övétől elütő — szemléletmódot és gondolkodási irányt. Csak éppen azt kívánta, hogy tegyenek eleget a minőség és a tudományosság, a szakszerű tájékozottság és a gondolkodói tisztesség követelményeinek. Ha ezek hiányára bukkant, mindig kész volt a vitára s a tudomány eszközeivel vívott küzdelemre. Talán némi szimbolikus jelentősége is van ama ténynek, hogy utolsó nyilvános vitája a pszichológiai kísérletezés és ténykezelés kérdései körül forgott. Kardos Lajos személyes életében is nehéz utat járt végig: a szó teljes értelmében maga teremtette meg emberi és tudományos létét és sorsát. A modern nagyvárossá növekedett Budapest perifériáján, Rákospalotán született. S bár szinte sohasem emlegette, akkor sem, amikor ez „divatos" volt: nagyszerű adottságaival a proletár nyomorúság mélységeiből verekedte fel magát. Felsőfokú tanulmányait már Bécsben kényszerült végezni, ismét csak alig elviselhető nehézségek közepette, önérzetét is újra meg újra próbára téve. Karl Bühler nevezetes pszichológiai intézetében mestere sokirányú, figyelmes és baráti támogatásával építette fel tudományos munkássága és életműve alapjait. Erre mindig szívesen emlékezett. A 20-as évek bécsi világából századunk pszichológiájának számos kiemelkedő alakja indult útjára (Brunswick, Heider, Lazarsfeld, Katz, Frenkel stb.). A fiatal Kardos az övékével egyenrangúnak ígérkező pálya előtt állt, az alaklélektani iskola egyik legjelentékenyebb fiatal képviselőjeként tartották számon. Amikor 80. születésnapján az MTA megtisztelte azzal, hogy magyar nyelven először közreadta fiatalkori munkáit (Tárgy és árnyék, 1984), a hazai szakemberek joggal állapíthatták meg: fél évszázad elmúltával sem osztoznak a pszichológiában oly gyorsan avuló . Magyar Tudomány 1985/12