Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)

1987 / 7-8. sz. - TANULMÁNYOK - HERMAN JÓZSEF - IMRE SAMU: Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon

világosan kapcsolódnak a nyelven kívüli világra vonatkozó, amúgy is tudatos tapasztalatainkhoz, így egy-egy új szó megjelenése, jelentésének azonosítása a nyelvközösség számára rendszerint világosan megragadható élmény. De még a szókincs vonatkozásában sem szabad a változások tudatos jellegét túlhang­súlyozni: a szókincs egészének változásait a köztudat már nem tekinti át. A gyarapodással szemben egy-egy szó kihalásának lassú folyamata rendszerint nem tudatos a kortársak számára. A szókincs gazdagsága, egyébként is, az egyének ismeretei­től, műveltségétől, tapasztalataitól függ, s egy-egy ember szókincsgyarapodásként élheti meg egy-egy régi szóval való találkozását is. Csak ötletszerű példaként említjük, hogy a kötvény szó ma használatos jelenté­sében több mint száz éve létezik nyelvünkben, a magyar nyelvközösség egyes tagjai számára valószínűleg mégis új szóként jelentkezett az utóbbi években. Vagy: a néhány évvel ezelőtti áradások idején a köznyelvben „új" szóként jelentkezett egy Duna-melléki tájszó, a buzgár — aztán az áradások elmúltával vissza is süllyedt az ismeretlenségbe. A későbbiekben még bőven fogunk szólni arról, hogy a szókincs változásainak ez a viszonylag könnyű tudatosíthatósága azzal is jár, hogy a szókincs elemei közötti választás is tudatos, éppen ezért társadalmi úton bizonyos fokig befolyásolható. Ez a tudatosítási és választási lehetőség gyakran sajátos és szinte tömeges perspektívatévesztést is von maga után még az ún. művelt közönség körében is: sokak számára a szókincs tény­leges vagy vélt állapota, a szókincsben bekövetkező változások iránya a nyelv helyzetét, fejlődését is egyedülállóan, saját magában jelöli, s elég általános az a jelenség, hogy a nyelvünk helyzetével, állapotával, ún. tisztaságával, gazdag­ságával vagy szegénységével kapcsolatos vélemények szinte kizárólag a szó­kincsben végbemenő kisebb-nagyobb részletváltozások naiv tükröződésén alapulnak. 5. Ami a nyelv hangrendszerének, nyelvtani rendszerének, mondatalkotási sza­bályrendszerének változásait illeti, ezekre általában azt szoktuk mondani, hogy mint történeti folyamatok egy-egy adott nemzedék számára nem tudatosak. Tulajdonképpen bizonyos fokig a nyelv lényegéből is az következnék, hogy ezek a változási folyamatok nem tudatosíthatók, hiszen a nyelv a közösség számára minden egyes pillanatban szinkrón szabályrendszer: ha nem volna egy időben lényegileg azonos a közösség minden tagja számára, nem is volna képes kommunikációs eszközként működni. A tényleges helyzet azonban ennél bonyolultabb. A kérdést leegyszerűsítve azt mondhatnók: egy-egy nyelvben a szerkezeti módosulások zöme ún. változatok egymás melletti használatán, „együttélésén" keresztül zajlik le. Ezért a diakrón átalakulás bizonyos folyama­tai a nyelvközösség számára mint szinkrón síkon adott változatok közti válasz­tási lehetőségek jelennek meg. A mai magyar köznyelvi beszélő tudja pl. — vagy azonnal észreveszi, ha felhívják rá a figyelmét —, hogy tulajdonképpen szaba­don választhat az eszek és az eszem, a lakol és a laksz között, hogy egyaránt mondható gondolkodj és gondolkodjál, aludj és aludjál, és — ha tovább töpreng nyelvhasználatán — az ún. ikes és iktelen ragozási típusok között a további bizonytalanságok egész tömegét veszi észre, nem is szólva egyéb igeragozási ingadozásokról, mint pl. a szeretnők, tudnak hagyományos tárgyas alakok ma már egy kissé pedánsnak érzett használata az alanyi ragozásból átvett szeret­nénk, tudnánk helyett. Ezeket a változatokat a beszélő így vagy úgy ítéli meg, az egyiket műveltebbnek, a másikat kevésbé műveltnek érzi, esetleg árnyalati jelentés különbségeket talál közöttük, vagy talán azt sem, azt azonban kifeje- 515 6*

Next